profile

CSERHÁTI ANDRÁS

459 Cikk
Labdarúgó NB I
15 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Erős Gábor személyes okokból nem vett részt a sajtótájékoztatón, melyen Pinezits Máté azt mondta, az élet most visszaadott valamit az MTK-nak abból, amit eddig elvett.
Labdarúgó NB I
17 órája

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Megszakadt a kék-fehérek rossz sorozata – a két csapat 165. első osztályú mérkőzésén az angyalföldieknek semmi sem akart összejönni, s ezen még Kovács Patrik kiállítása sem változtatott.
Labdarúgó NB I
2026.10.13. 13:22

Kinyik Ákos sérülés utáni gólöröme a 200. bajnokin – fókuszban az NB I 9. fordulójának ászai

A Puskás Akadémia és a Zalaegerszeg is négy játékost ad a forduló válogatottjába.
Labdarúgó NB I
2026.10.11. 18:35

Az Újpest előnye nem sokáig tartott ki a Honvéd ellen, döntetlen lett a vége

Egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet, ráadásul elég kevés helyzetet látott a nézősereg.
Labdarúgó NB I
2026.10.08. 12:06

Dombi Tibor: Legyünk bátrak a Fradi ellen!

A DVSC másodedzője meglepetésben reménykedik az Üllői úton.
Magyar válogatott
2026.10.05. 22:37

Tóth Milán és Csinger Márk első válogatottbeli góljával a magyar csapat legyőzte Ukrajnát!

Hiába egyenlített a vendéglátó a hajrában, két percre rá jött a mieink válasza Marco Rossi 90. meccsén. A három pontnak köszönhetően a magyar válogatott feljött a csoport második helyére.
Magyar válogatott
2026.10.04. 18:50

Marco Rossi: Még semmi sincs veszve, nyílt a küzdelem a csoportelsőségért

Csinger Márk: Willi Orbán mellett szinte nem is lehet rosszul futballozni.
Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:55

Tarcsi Róbert: Mintha a fél arcom nem is az enyém lenne

„Gondoltam magamban, ha már szétverték a fejem, legalább annyi értelme legyen, hogy emberelőnybe kerülünk” – mondta a súlyos sérülést szenvedett nyíregyházi játékos.
Labdarúgó NB I
2026.10.01. 12:35

A Nyíregyháza kapusa megkérdőjelezte: neki való egyáltalán a futball?

Tóth Balázs beszélt a második térdsérüléséről és a depresszióról is.
Labdarúgó NB I
2026.09.30. 15:01

Papp Kristóf versenye: meglesz idén a 300. bajnoki?

A paksiak középpályása, Papp Kristóf már ez évben megünnepelheti 300. NB I-es meccsét, ehhez persze elengedhetetlen, hogy felépüljön a sérüléséből.
Minden más foci
2026.09.29. 22:42

Spanyolország már 40 meccse veretlen – Yamalék kiütötték a horvátokat

A vb óta először játszott otthon a világbajnok, amely legyőzhetetlennek tűnik.
Labdarúgó NB I
2026.09.29. 13:47

Pinezits Máté: Azt hittem, csak poénkodnak…

Az MTK-t irányító edző lapunk érdeklődésére beszélt Demjén Patrik megtámadásáról, valamint a csapatát sújtó sérüléshullámról.
Labdarúgó NB II
2026.09.26. 10:45

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

„Egyelőre nem lehet más célunk, mint felzárkózni az élmezőnyhöz. Hogy utána mit hoz az élet, kiderül.”
Labdarúgó NB I
2026.09.24. 14:20

Eltört a lába a Honvéd tehetségének, heteket kell kihagynia

„Nagyon ritka sérülés, de az mindenképpen pozitívum, hogy nem mozdult el a csont, így nincs szükség műtétre vagy gipszre.”
Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Az ADO Den Haag csatára beszélt a hosszú kihagyásáról, jelenlegi állapotáról, első hollandiai góljáról, a tanulásról, és az édesanyja is szóba került, aki nem meri nézni a meccseit…
Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Tizennégy gólt kapott az eddigi hét bajnokiján a Kispest-Honvéd, vagyis mérkőzésenként átlagban kettőt.
Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

A teljes bajnoki fordulók után összeállítjuk a legjobb tizenegy hadrendjét, ám már bővebben indokoljuk, ki miért tett le többet az asztalra.
Labdarúgó NB I
2026.09.18. 23:21

A Puskás Akadémia edzőjének szerencsét hozott a tizenhármas

A sereghajtó Kispest-Honvéd edzője, Maurizio Jacobacci hiszi, hogy jó munkát végeznek.
Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Németh András, Orján Roland és Dárdai Pál is eredményes volt, a vendégeknél Kállai Kevin talált be.
Angol labdarúgás
2026.09.15. 22:55

Szoboszlai bombagólja zárta le a Spurs elleni meccset, továbbjutott a Liverpool a Ligakupában

A magyar középpályás csereként lépett pályára, és megszerezte pályafutása negyedik találatát a Tottenham ellen. Kerkez Milos végig a pályán volt.

1

/

23