NB I: Izzadságszagú, kilátástalan támadásaink voltak – Polonkai

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2022.02.20. 18:36
null
Ez nem a Puskás Akadémia meccse volt (Fotó: Meder István)
A Puskás Akadémia 2–0-ra kikapott odahaza a DVSC-től  a labdarúgó NB I 21. fordulójában. A találkozó után így értékeltek a trénerek.

A debreceniek vezetőedzője, Joan Carrillo a győzelem kulcsáról beszélt:

„Nagyon felkészültünk a bajnokság egyik legjobb csapata ellen. Kompaktak és egységesek voltunk, az elsőtől az utolsó percig koncentráltunk, csak így lehetett megszerezni a győzelmet. Voltak lehetőségek mindkét oldalon, de nekünk sikerült kétszer betalálnunk, úgyhogy gratulálok a játékosoknak, mert nagy győzelmet arattak.”

A duplázó Dorian Babunszkiról elmondta: amikor Tőzsér Dániel sportigazgató megmutatta neki, egyből szerződtetni akarta.

„Lábbal és fejjel is nagyon jó, de van még benne potenciál, sok mindenben fejlődhet még.”

A Hornyák Zsoltot helyettesítő Polonkai Attila asszisztens edző szerint a Puskás Akadémia jól kezdte a találkozót.

„Ha szerencsénk van, adódott volna lehetőségünk az elején. Negyed óra elteltével a Debrecen egyenrangú ellenféllé vált. A széleken szerettünk volna mögéjük kerülni, de ebből nem sok helyzet alakult ki. Kaptunk egy gólt, utána próbálkoztunk, de inkább izzadságszagú, néha kilátástalan támadásokkal, amik nem vezettek eredményre. Rúgtak még egy gólt, így végleg kilátástalan helyzetbe kerültünk. Ami nekünk a legjobban fáj, hogy a második labdákból mindig a debreceni játékosok jöttek ki győztesen. Túl későn reagáltunk, egy az egy ellen nem tudtunk föléjük kerekedni.”

CORBU MARIUS: AZON VAGYUNK, HOGY ÚJRA FORMÁBA LENDÜLJÜNK

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉG, STATISZTIKÁK ITT!

LABDARÚGÓ NB I
21. FORDULÓ

Puskás Akadémia FC–Debreceni VSC 0–2 (Do. Babunszki 17., 69.)
Felcsút,Pancho Aréna, 1225 néző. Vezette: Pintér Cs.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 21 13 3 5 36–17 +19 42
2. Puskás Akadémia 21 12 4 5 30–23 +7 40
3. Kisvárda 21 11 7 3 37–22 +15 40
4. Mol Fehérvár 20 8 5 7 25–24 +1 29
5. Zalaegerszegi TE 21 8 5 8 31–39 –8 29
6. Paksi FC 21 8 4 9 53–44 +9 28
7. Mezőkövesd 21 7 6 8 25–31 –6 27
8. Debreceni VSC 21 6 7 8 35–34 +1 25
9. Budapest Honvéd 21 7 3 11 35–37 –2 24
10. Gyirmót FC Győr 21 6 5 10 22–31 –9 23
11. MTK Budapest 21 5 5 11 16–35 –19 20
12. Újpest FC 20 4 6 10 24–32 –8 18
NB I, 2021–2022, 21. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Február 18., péntek
Mezőkövesd–Budapest Honvéd 0–0
Mezőkövesd,Városi StadionCsonka Bence
1000
Február 19., szombat
Kisvárda–Paksi FC 3–3
Kisvárda,Várkerti StadionErdős József
2155
Gyirmót FC Győr–ZTE FC 0–1 Gyirmót,Alcufer StadionPillók Ádám
1043
MTK Budapest–Ferencváros 0–0
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionKarakó Ferenc
4826
Február 20., vasárnap
Puskás Akadémia–DVSC 0–2
Felcsút,Pancho Aréna Pintér Csaba
1225
17.45: Mol Fehérvár FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó Bognár Tamás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik