„Így azért kicsit keserű” – Borsos Filip nem tudott felhőtlenül örülni a Vasasnak lőtt három góljának

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2025.08.12. 15:31
null
Borsos Filip mindig emlékezni fog a Vasasnak lőtt mesterhármasára (Fotó: Árvai Károly)
Bár Borsos Filip három gólt lőtt a Vasasnak, két dolog miatt sem tudott felhőtlenül örülni ennek: egyrészt a Békéscsaba 4–3-as vereséget szenvedett, másrészt a saját játékával sem volt elégedett.

„Biztos, hogy emlékezni fogok rá, bár személy szerint nem vagyok boldog. Igaz, hogy három gólt rúgtam, de sok hibával játszottam, és végül pontot sem tudtunk szerezni. Így azért kicsit keserű” – mondta Borsos Filip, aki hiába triplázott a Vasas ellen, a Békéscsaba 4–3-as vereséggel távozott a Fáy utcából.

Videónkból az is kiderül, ki az a jó barátja, aki eszébe jutott, amikor meglőtte a harmadik gólját. Illetve, azt is elmondja, elrakott-e valamit emlékbe a mérkőzés után. 

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 21:55

Hiába a Borsos-tripla, a négy gólt szerző Vasas legyőzte a Békéscsabát

Kétgólos hátrányból egyenlített a Békéscsaba, ám az angyalföldiek negyedik találatára már nem volt válasza.
Labdarúgó NB II
2025.08.12. 11:11

„Bízom benne, hogy igaza van” – Pethő Bence reagált Erős Gábor szavaira

A Békéscsaba ellen duplázó csatár azt is elmondta, milyen visszajelzéseket kap a Vasas szurkolóitól.
Labdarúgó NB II
2025.08.12. 06:43

„Rettegésben fogja tartani az ellenfél védelmét” – Pethő Bence lehet a Vasas nyerőembere?

Erős Gábor a védekezéssel nem volt elégedett; Csató Sándort bosszantja, hogy három rúgott góllal nulla pontot szereztek.

 

LABDARÚGÓ NB II
3. FORDULÓ
VASAS FC–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 4–3 (2–2)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1781 néző. Vezette: Katona Balázs (Szalai Balázs, Garai Péter)
VASAS: Kiss Á. – Hej, Pávkovics, Baráth B., Doktorics – Hidi M. S. – Radó (Horváth R., 68.), Hős, Urblík J. (Rab B., 90+3.), Barkóczi B. (Molnár Cs., 68.) – Pethő (Németh B., 86.). Vezetőedző: Erős Gábor
BÉKÉSCSABA: Póser – Kuzma, Albert I., Kovács G., Mikló – Viczián (Nagy G., 68.), Márkus A. (Szabó B., 68.) – Harsányi I. (Sármány, 77.), Zsolnai R., Ésik (Balla, 68.) – Borsos F. (Kóródi, 87.). Vezetőedző: Csató Sándor
Gólszerző: Urblík J. (15.), Barkóczi B. (20.), Pethő (61., 79.), ill. Borsos F. (33., 45., 74.)
Kiállítva: Albert I. (88.)

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

  1. Budapest Honvéd

3

3

8–1

+7

9

  2. Csákvár

3

2

1

6–1

+5

7

  3. Mezőkövesd

3

2

1

5–1

+4

7

  4. Vasas FC

3

2

1

7–8

–1

6

  5. Tiszakécske

3

1

2

5–3

+2

5

  6. Szeged-Csanád GA

3

1

2

4–3

+1

5

  7. Karcagi SC

3

1

1

1

5–6

–1

4

  8. FC Ajka

3

1

1

1

2–5

–3

4

  9. BVSC-Zugló

3

1

2

4–3

+1

3

10. Kecskeméti TE

3

1

2

2–3

–1

3

11. Békéscsaba

3

2

1

5–6

–1

2

      Soroksár SC

3

2

1

5–6

–1

2

13. Szentlőrinc

3

2

1

3–4

–1

2

14. Videoton FCF

3

2

1

1–4

–3

2

15. Kozármisleny

3

1

2

1–5

–4

1

16. Budafoki MTE

3

1

2

1–5

–4

1

 

Legfrissebb hírek

A kiesés elől menekülő Soroksár pontot szerzett az élvonalba igyekvő Honvéd otthonában

Labdarúgó NB II
15 órája

Magyar Kupa: nyilvánosságra hozták a döntő pontos időpontját

Labdarúgó NB I
23 órája

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10

Nem esett gól Békéscsabán, újra kieső helyen Csató Sándor együttese

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 20:50

A Kecskemét kiütötte a Tiszakécskét a vármegyei derbin

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

Gyors gólváltás után ikszelt az Ajka Mezőkövesden

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

Két gólt lőtt a Vasas a hajrában Fehérváron, és feljutott az NB I-be

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

A Budafok kihasználta a Szeged enerváltságát, rossz sorozatát megszakítva sokat tett a bennmaradásért

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55
Ezek is érdekelhetik