NB II: közel tucatnyi távozó Szentlőrincen, de van azért érkező is

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.07.19. 23:34
Dinnyés Olivér újra Magyarországon futballozik (Fotó: szentlorincse.hu)
Tíz játékosától megvált a labdarúgó NB II-ben újonc Szentlőrinc, miközben szerződtette Dinnyés Olivért és ismét kölcsönvette Jaroszlav Helest.

 

Máshol folytatja pályafutását Cserneczky László, Erdész Ádám, Havas Attila, Kiss Máté, Major Péter, Múcska Viktor, Németh Márk, Sághy Félix, Szabó Zalán és Szmola Bálint, illetve Miklós Péter a kölcsönszerződése lejárta után visszatér a PMFC-hez – közölte a klub honlapja.

Szerződtette viszont Dinnyés Olivért a szlovén élvonalbeli NK Naftától. A 24 éves belső védő a Vasasban kezdett futballozni, majd Újpestre ment, 2018-ban pedig Fehérvárra került, ahol az NB III-as tartalékcsapatban szerepelt, az élvonalban nem kapott lehetőséget. Két éve a Vidiből a szlovén másodosztályú lendvai együtteshez igazolt, mellyel az előző idényben kivívta a feljutást, majd most, szerződése lejártával Szentlőrincre igazolt.

Arról is hírt adott a Baranya megyei klub, hogy ismét kölcsönvette a Kisvárdától az ukrán Jaroszlav Helest. A 19 éves támadó tavasszal szerepelt a piros-feketéknél, és 12 NB III-as bajnokin, valamint két osztályozós mérkőzésen lépett pályára, és épp a legutolsó találkozóján gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZENTLŐRINCNÉL
Érkezett: Dinnyés Olivér (NK Nafta – Szlovénia), Gyurján Márton (ZTE), Jaroszlav Heles (ukrán, Kisvárda – ismét kölcsönbe), Nagy Richárd (Paksi FC – kölcsönbe, legutóbb Szeged, kölcsönben), Rab Boldizsár (Vasas – kölcsönbe), Szabó Benjámin (Vasas – kölcsönbe), Szekszárdi Tamás (Pécsi MFC), Tóth-Gábor Kristóf (Pécsi MFC)
Távozott: Cserneczky László (?), Erdész Ádám (?), Havas Attila (SV Wörgl – Ausztria), Kiss Máté (PTE-PEAC), Major Péter (PTE-PEAC), Miklós Péter (Pécsi MFC – kölcsönből vissza), Múcska Viktor (Komárom VSE), Németh Márk (Pécsi MFC), Pataki Bence (Nyíregyháza Spartacus – kölcsönből vissza), Sághy Félix (?), Szabó Zalán (?), Szmola Bálint (?)

 

 

Legfrissebb hírek

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
14 órája

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

A Kecskemét a hajrában csikarta ki a győzelmet a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:55

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52