NB II: a pályán eltüntetnék a költségvetési különbséget Kozármislenyben

„Ez a keret teljesen más, mint a bajnokcsapat. Tíz-tizenegy játékos, azaz a mag marad meg és köréjük építjük az új NB II-es együttest” – mondta a Nemzeti Sport Online-nak a Budafokról érkező Tóth László, aki az NB III Közép csoportját veretlenül megnyerő Aczél Zoltán helyét vette át a HR-Rent Kozármislenynél.
„A legkisebb költségvetéssel vágunk neki az új idénynek. A taktika derüljön ki a pályán, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a költségvetésben jelentkező különbséget eltüntessük a pályán” – húzta alá Tóth László, aki kozármislenyi kinevezése előtt BMTE asszisztens edzőjeként tevékenykedett, s most irányít először felnőtt NB II-es csapatot, azaz számára is sok kihívást tartogat a 2022–23-as idény.
„Szeretném bizonyítani, hogy az utánpótlásban elért sikerek nem voltak véletlenek és helyem van a felnőtt labdarúgásban. Nagyon szeretném, ha sikeresek lennénk a Kozármislennyel” – mondta Tóth László.
„A vezetőség célja a bennmaradás és ezzel teljes mértékben elégedettek lennénk, de ha sikerült jobb helyezést elérni az már abszolút plusz lenne. Az elsődleges a bennmaradás kivívása, azonban nagyon nehéz dolgunk lesz” – tette hozzá Tóth László.
A másodosztály újonca egyébként már több új szerzeményt is bejelentett, hiszen a komoly NB I-es múlttal rendelkező Bartha László és Kulcsár Kornél, az MTK-tól kölcsönbe érkező Clinton Osei, valamint szintén a fővárosi kék-fehérektől érkező Guth Ádám és a Ferencváros tartalékcsapatától érkező Vogyicska Balázs is a Baranya megyeieknél folytatja pályafutását.
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOZÁRMISLENYNÉL
Érkezők: Bartha László (Kecskemét), Clinton Osei (MTK – kölcsönbe), Guth Ádám (MTK II),Kulcsár Kornél (Budafok), Vogyicska Balázs (FTC II)
Távozók: Kozics Barna (III. Kerület), Wittrédi Dávid (III. Kerületi TVE), Horvát Gábor (?), Kiszely Dominik (?), Loch Péter (?), Pacéka Norbert (?), Takács Martin (?)

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron






