NB II: megvan, ki irányítja a Kozármislenyt a másodosztályban

Vágólapra másolva!
2022.06.18. 06:54
null
Tóth László a Kozármisleny új vezetőedzője (Fotó: kozarmislenyfc.hu)
Aczél Zoltán távozása után a legutóbb a Budafok asszisztens edzőjeként dolgozó Tóth Lászlót nevezte ki vezetőedzőnek a labdarúgó NB II-ben szereplő Kozármisleny FC klubvezetősége – számolt be róla a baranyaiak honlapja.

Mint beszámoltunk róla, hiába állapodott meg szóban Aczél Zoltánnal a folytatásról a mislenyi klub – a kapusedző Volcsányi Csabát és a masszőrt, Végi Jenőt leszámítva –, a vezetőség nem tudott megegyezni a vezetőedző segítőivel, ezért Aczél végül a távozás mellett döntött és a III. Kerület NB III-as csapatához szerződött. A vezetőedzőt követte Óbudára Wittrédi Dávid asszisztens edző és Loch Krisztián is.

A klub vezetősége megállapodott a 36 éves Tóth Lászlóval, aki legutóbb az NB II-es Budafoki MTE-nél asszisztens edzőként dolgozott Csizmadia Csaba mellett.

Az új vezetőedző, Tóth László labdarúgóként szerepelt Tatabányán, majd tanulmányait Pécsen folytatva megfordult az NB III-as Szekszárdban és a Pécsi VSK-ban is, közben tudatosan készült az edzői pályára. Végigjárta az utánpótlás-korosztályokat, a legkisebbektől az akadémiai korosztályokig edzősködött. Hosszú évekig dolgozott a Vasas Kubala Akadémián, majd volt az U19-es kiemelt bajnokságban jól szereplő ETO FC Győr edzője is.

Hirtelen érkezett a megkeresés – ecsetelte a klubhonlapon Tóth László. – Az eddigiek során tudatosan próbáltam meg építeni az edzői karrieremet, egészen U6-tól az NB II-es felnőtt vezetőedzői pozícióig. Nagy reményekkel érkezem, ugyanakkor tudom azt is, hogy nehéz dolgunk lesz, hiszen a feljutó csapatoknak az első év mindig nagyon kemény. Az előző évi bajnokcsapatból a mag egyben marad, de sok új érkező játékosunk lesz. Bízom benne, hogy a klubvezetés által kitűzött minimális célt el fogjuk tudni érni!“

Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.12. 12:23

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Hat meccs, egy pont – távozott az NB III-as Pénzügyőr trénere

Labdarúgó NB II
2025.09.03. 13:55

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Tiszakécskén folytatódott a BVSC vesszőfutása

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 20:58

Parádézott a Vasas Mislenyben, félbeszakadt a Honvéd meccse, a Mezőkövesd ugrott az élre – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 20:55
Ezek is érdekelhetik