Kétgólos hátrányból nyert a DVTK, előnyről vesztett a KTE, otthon kapott ki a Hali

F. B., P. Gy.F. B., P. Gy.
Vágólapra másolva!
2022.02.20. 16:53
A labdarúgó NB II 24. fordulójának délutáni programjában a Szeged fölényes győzelmet aratott idegenben a Tiszakécske ellen, és feljött a dobogó harmadik fokára. A Budafok Csizmadia Csaba visszatérése óta először tudott nyerni: Dorogról vitte haza a három pontot és ellépett az utolsó helyről. A Szentlőrinc egy góllal verte otthon a Békéscsabát, míg döntetlennel zárult a Nyíregyháza budaörsi, illetve az ETO soroksári vendégjátéka. Kora este a DVTK kétgólos hátrányból fordítva győzte le a Szolnokot. Kikapott a Kecskemét és a Haladás is, előbbi Csákváron, utóbbi hazai pályán a III. Kerülettel szemben. Az Ajka nyolc nyeretlen bajnoki után győzött újra, a Pécset múlva felül.
A Csákvár meglepetésre legyőzte a Kecskemétet (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér megyei Hírlap)

 

LABDARÚGÓ NB II
24. FORDULÓ

DVTK–SZOLNOKI MÁV 3–2 (2–2) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Diósgyőr, 2132
néző. Vezette: Lovas László (Sinkovicz Dániel, Varga Gábor)
DVTK: Póser – Szűcs K., Szatmári Cs., Bárdos B. – Polgár (Németh M., 84.), Zsolnai (Oláh B., 63.), Lucas, Molnár G., Keller – Könyves N. (Kocsis D., 89.), Horváth Z. (Eppel, 63.). Vezetőedző: Kondás Elemér
SZOLNOK: Hegedüs L. – Szabó A., Papp Sz., Kovács O., Tóth B., Tömösvári (Kurdics, 64.) – Tisza K., Hleba, Földi M. (Sipos Z., 64.) – Irmes (Tóth L., 78.), Busa (Lakatos I., 57.). Vezetőedző: Romanek János
Gólszerző: Hleba (0–1) a 17., Irmes (0–2) a 27., Polgár (1–2) a 31., Horváth Z. (2–2) a 43., Horváth Z. (11-esből, 3–2) az 54. percben
MESTERMÉRLEG
Kondás Elemér
: – Nehéz mérkőzés volt, eleinte úgy tűnt, a vendégek nem is akarnak támadni, hiszen kilenc-tíz emberrel védekeztek. Szerencsére még az első félidőben fel tudtunk állni a padlóról és kiegyenlítettünk. Küzdeni kellett a sikerért, ezt megtették a játékosok, és az eredmény sem maradt el.
Romanek János: – Jól kezdtünk, méltó ellenfelek voltunk, felvettük a harcot. A folytatásban azonban elkerülhető gólokat kaptunk. Fegyelmezetten védekeztünk, de a Diósgyőrnek sok rutinos, jó játékosa van, akik a kritikus helyzetben kiváló döntést hoztak.

SZOMBATHELYI HALADÁS–III. KERÜLETI TVE 0–1 (0–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szombathely,
Haladás Sportkomplexum, 957néző. Vezette: Molnár Attila (Bede Tamás, Vörös Dániel)
HALADÁS:
Rózsa – Kállai K., Guzmics, Németh M. (Csató, 75.), Bosnjak – Horváth R. (Devecseri, 75.), Holdampf, Kiss B., Doktorics (Tóth M., 60.) – Lencse L. (Szekér, 85.), Tóth G. Vezetőedző: Németh Szabolcs
III. KER:
Balázs J. – Kulcsár D., Egerszegi, Fejes A., Bekker – Sili (Schuszter, 64.), Rabatin, Köböl, Horváth O. (Erdei, 80.) – Borvető, Barczi. Vezetőedző: Kemenes Szabolcs
Gólszerző:
Borvető (0–1) a 70. percben
MESTERMÉRLEG
Németh Szabolcs:
–Több lehetőségünk volt, de egyiket sem használtuk ki, ezzel szemben a vendégek egyetlen helyzetükből gólt szereztek. Csalódott vagyok az eredmény miatt, de azért dolgozunk, hogy kijavítsuk a hibákat. Több van a csapatban, mint amit jelenleg produkál.
Kemenes Szabolcs:
–Óriási sikernek tartom a három pont megszerzését, egy olyan Haladás otthonában, amelyik az NB I-re pályázik. A játékosaim óriási munkát fektettek a három pont megszerzésébe.

FC AJKA–PÉCSI MFC 1–0 (1
0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Ajka
, Ajkai Városi Sportcentrum, 500 néző. Vezette: Horváth Tibor (Kulman Tamás, Ring Kevin)
AJKA:
Horváth D. – Szűcs K., Heffler T., Görgényi, Présinger – Vogyicska (Sejben, 72.) – Vizler (Berzsenyi, 78.), Kenderes, Tóth G. – Szarka Á., Gaál B. (Csizmadia Z., 72.) Vezetőedző: Kis Károly
PÉCS: Helesfay – Sági (Marques-Airosa, 62.), Rácz L., Preklet, Katona L. – Nikitscher, Futó (Hursán, 76.) – Kövesdi (Zsemlye, a szünetben), Geiger, Hegedűs M. (Károly B., 61.) – Adamcsek (Bíró B., 66.)
Vezetőedző: Vas László
Gólszerző: Gaál B. (1–0) a 37. percben
MESTERMÉRLEG
Kis Károly: – Jó csapatot győztünk le nagy küzdelemben. Több helyzetet is kidolgoztunk, és egy látványos góllal nyertünk.
Vas László: – Fájó vereséget szenvedtünk. Adódtak nagy helyzeteink, csak sajnos pontatlanok voltunk.

AQVITAL FC CSÁKVÁR–KECSKEMÉTI TE 2–1 (0–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Csákvár
, 200 néző. Vezette: Nagy Róbert (Máyer Gábor, Punyi Gyula)
CSÁKVÁR: Auerbach – Hosszú (Mayer, 70.), Dulló, Karacs, Major G. – Ominger (Derekas, 57.), Mészáros D. (Magyar, 79.) – Tamás N. (Torvund, 70.), Kártik (Makrai G., 79.), Mim – Molnár R. Vezetőedző: Mónos Tamás
KECSKEMÉT: Varga B. – Lukács D., Szabó A., Rjasko, Lipcsei Á. (Szökrönyös, 87.), Hadaró (Grünvald, 53.) – Nagy K., Vágó L., Szuhodovszki (Tóth B., 53.) – Katona B. (Győri B., 87.), Paudits (Tóth D., 53.). Vezetőedző: Szabó István
Gólszerző: Paudits (0–1) a 21., Molnár R. (1–1) a 48., Molnár R. (2–1) a 81. percben
MESTERMÉRLEG
Mónos Tamás
: – Ez egy nagyon fontos győzelem. Tudtuk, hogy a Kecskemét jó csapat, de ugyanúgy készültünk, ahogy eddig, most volt némi szerencsénk is viszont. Mindenki éles volt, agresszívak voltunk, előre védekeztünk, így megérdemelten nyertünk összességében.
Szabó István: – Nem érdemtelen a hazai csapat sikere. Az első félidőben a játékunk megfelelő, helyenként jó is volt, megszereztük a vezetést is. A másodikban viszont a Csákvár akarata érvényesült, a széleken meg tudott minket bontani, igaz, két kapufát is lőttünk. Mindkét csapat győzelemre játszott, a Csákvár belőtte a helyzeteit, mi nem.

BUDAÖRSI SC–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 0–0 ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budaörs
,Árok utca,400néző.Vezette:Farkas Tibor (Bertalan Dávid, Szabó Dániel)
BUDAÖRS:Slakta – Tóth K., Tányéros, Gyurácz, Galambos (Kapronczai, 80.) – Petneházi (Csillag D., 71.), Molnár Cs. (Sajbán Miklós, 80.) – Vankó (Molnár M., 80.), Halácsi, Murai – Balázs Zs. (Molnár T., 56.).Vezetőedző:Toldi Gábor
NYÍREGYHÁZA:Fejér– Godwords, Papucsek, Gengeliczki, Jánvári– Márkus, Sigér Á. (Debreceni Z., 76.) – Vass P. (Kovács Á., 66.), Zamostny, Hamed (Pócsik, 66.) – Novák Cs. (Banyoi, 85.).Vezetőedző:Feczkó Tamás
MESTERMÉRLEG
Toldi Gábor: – Győzelmi reményekkel léptünk pályára, de nem tudtunk annyi helyzetet kialakítani, amennyit szerettünk volna, a Nyíregyháza előtt adódtak nagyobb lehetőségek. Az első félidő kiegyenlítetten alakult, helyenként mezőnyfölényben futballoztunk, ám végül meg kellett elégednünk az egy ponttal, amit a mi helyzetünkben nagyon meg kell becsülnünk.
Feczkó Tamás: – Taktikailag jól felkészített, focizni akaró csapat otthonában léptünk pályára, mégis csak magunkat okolhatjuk, hogy nem sikerült megnyernünk a mérkőzést. Kétszer is a kapussal szemben álltunk, a második félidei teljesítményünk alapján rászolgáltunk a három pontra, de kilencven percen keresztül kellene hasonlóan futballoznunk. Örülök, hogy ennyien elkísértek minket Budaörsre, szinte hazai pályán éreztük magunkat.

DOROGI FC–BUDAFOKI MTE 0–2 (0–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Dorog,
Buzánszky Jenő Stadion, 500 néző. Vezette: Gaál Ákos (Király Zsolt, Rózsa Dávid)
DOROG: Mursits – Kárász (Nyíri, a szünetben), Dlusztus, Izing, Papp M. – Tóth B. – Girsik (Rácz F., 63.), Szerencsi (Keresztes, 84.), Hajdú (Barna, 84.), Szedlár – Szabó Lukas (Vígh Á., 63.). Vezetőedző: Fenyvesi László
BUDAFOK: Oroszi – Margitics, Fótyik, Vaszicsku (Kulcsár, 43.), Horgosi, Kotula – Beke (Kovács D., a szünetben), Filkor, Nándori (Soltész, 21.), Farkas B. (Varga D., 69.) – Szabó Levente. Vezetőedző: Csizmadia Csaba
Gólszerző: Varga D. (0–1) a 71., Fótyik (0–2) a 85. percben
MESTERMÉRLEG
Fenyvesi László:
– Jól játszottunk, helyzeteink voltak, de egy védelmi hiba eldöntötte a három pont sorsát.
Csizmadia Csaba:
– Nagyon nehéz helyzetben, igazi csapatként arattunk győzelmet, bizonyítva, hogy az elmúlt időszak negatív spirálja nem a csapategység hiánya miatt volt. Ma minden pályára lépő futballistám kitett magáért.

SZENTLŐRINC–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 2–1 (0–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szentlőrinc,
Szentlőrinci Stadion, 500 néző. Vezette: Dolnegó Bálint (Baghy Csaba, Kiss Balázs)
SZENTLŐRINC: Prokop – Erdélyi B., Keresztes B., Tamás L., Németh M. – Török L. (Havas A., a szünetben), Jancsó (Mucsányi, 68.) – Drljo (Biben, 75.), Szabó M., Harsányi I. (Rétyi, 85.) – Grumics (Németh B., a szünetben). Vezetőedző: Marián Sluka
BÉKÉSCSABA: Czinanó – Puskás G., Szabó Cs., Albert I., Bor D. – Váradi Á. (Farkas B., 42.), Sipos G. (Tóth D., 55.) – Varga Sz. (Máris, 55.), Zvara (Gránicz, 75.), Pantovics – Lukács R. Vezetőedző: Schindler Szabolcs
Gólszerző: Szabó M. (1–0) az 50., Lukács R. (1–1) a 71., Harsányi I. (2–1) a 72. percben
MESTERMÉRLEG
Marián Sluka:
– Fontos győzelmet arattunk, pedig nem játszottunk annyira jól, mint az előző fordulóban Nyíregyházán, de eredményesebbek voltunk. A Békéscsaba minőségi támadójátékot produkált, de jól reagáltunk az egyenlítésre, utána okosan futballoztunk. Láttam a fiúkon az alázatot, amit meg kell tartani, mert még messze vagyunk a célunktól.
Schindler Szabolcs: – Felforgatott csapattal léptünk pályára, de így is volt esélyünk. Az első félidő végére feljavultunk, de egy újabb hiba eldöntötte a mérkőzést.

TISZAKÉCSKEI LC–SZEGED-CSANÁD GA 0–4 (0–2) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Tiszakécske, 400 néző. Vezette: Kovács Imre (Belicza Bence Péter, Tőkés Róbert)
TISZAKÉCSKE: Holczer – Balázs B., Végső, Kiprich (Farkas András, a szünetben), Farkas N. (Uzoma, 60.) – Kosznovszky, Máté Zs., Kovács B., Marsa (Kalmár, 51.), Gyurján B. (Csősz, 51.) – Beliczky (Simon M., 71.). Vezetőedző. Visinka Ede
SZEGED: Molnár-Farkas – Kővári, Temesvári, Pejovics, Bencze M. – Kovács M., Farkas A., Gajdos (Dobos Á., 86.), Horváth K. (Debreceni, 80.) – Kóródi (Haruna, 70.), Csoboth (Gréczi M., 70.). Edző: Andorka Péter
Gólszerző: Horváth K. (0–1) az 5., Horváth K. (0–2) a 15., Csoboth (0–3) a 47., Kovács M. (0–4) a 74. percben
MESTERMÉRLEG
Visinka Ede
: – A Szeged a legerősebb csapat, amellyel játszottunk az utóbbi időben. Az első félidőben Horváth Krisztofer két szenzációs gólt rúgott, a fordulás után az ellenfél sajnos nagyon könnyen megszerezte a harmadik gólt, utána még könnyebben a negyediket. Végig a vendégek irányítottak, megérdemelten nyertek.
Andorka Péter: – Egész héten remekül dolgoztak a játékosok, aminek meg lett az eredménye. Profi hozzáállással, jól játszottunk, két gyönyörű átlövésgólt szereztünk, és végig taktikusan, jól futballoztunk.

SOROKSÁR SC–ETO FC 2–2 (1–1) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szamosi Mihály Sporttelep, 350
néző. Vezette: Nagy Norbert (Szilágyi Norbert, Nagy Viktor)
SOROKSÁR: Varga Á. – Nagy O. (Ternován, a szünetben), Gyömbér, Valencsik, Csontos – Haris, Csernik – Redzic (Magyari, 72.), Lőrinczy, Korozmán (Kovács A., 86.) – Lovrencsics B. Vezetőedző: Lipcsei Péter
GYŐR: Fadgyas – Kiss M., Csonka, Fodor F., Forgács A. – Tuboly – Berki (Múcska, 89.), Vitális – Óvári Zs., Bacsa (Farkas B., 77.), Vernes. Vezetőedző: Klausz László
Gólszerző: Csontos (1–0) a 12., Vernes (1–1) a 13., Gyömbér (2–1) a 69., Kiss M. (2–2) a 72. percben
MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter
: – Tudtuk, hogy nagyon jó csapat az ellenfél, amelyben több rutinos, korábbi NB I-es játékos szerepel. Minden labdarúgóm kihajtotta magát, bár négy hazai mérkőzésünkből most volt a leggyengébb a teljesítményünk. Kétszer is vezettünk, meg kellett volna tartani az előnyt, nem érdemeltük meg, hogy pontokat veszítsünk. A végén nekünk kellett volna szabadrúgást rúgnunk, amikor Vernes Richárd lerántotta Ternován Patrikot.
Klausz László: – Kétszer is hátrányból kellett egyenlítenünk, nem volt könnyű mérkőzés. A csapatjáték, a mutatott teljesítmény, és a kialakított helyzetek száma egyaránt pozitívum, elégedett vagyok a teljesítményünkkel.

Hétfőn játsszák
20.00:
Vasas–BFC Siófok

AZ ÁLLÁS
1. Diósgyőri VTK24157245–23+2252
2. Vasas FC23137341–17+2446
3. Szeged-Csanád Grosics Akadémia24136537–17+2045
4. Kecskeméti TE24135641–24+1744
5. Szombathelyi Haladás24125727–17+1041
6. Nyíregyháza Spartacus24107731–29+237
7. BFC Siófok2399528–24+436
8. ETO FC Győr2497830–27+334
9. Pécsi MFC2496929–25+433
10. Dorogi FC24941124–34–1031
11. Szentlőrinc SE2479826–28–230
12. FC Ajka24761130–34–427
13. FC Csákvár24681033–41–826
14. Soroksár SC24671137–46–925
15. III. Kerületi TVE24671124–37–1325
16. Békéscsaba 1912 Előre24510933–38–525
17. Budaörs24510925–36–1125
18. Budafoki MTE24581124–31–723
19. Szolnoki MÁV FC24571224–38–1422
20. Tiszakécske24631524–47–2321
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik