NB II: a késés ellenére bíznak a nyári hazaköltözésben Budaörsön

2018.03.10. 06:53
A várakozásokkal ellentétben még nincs kész a lelátót is tartalmazó főépület az NB II-es Budaörs Árok utcai sporttelepén, de a klubnál így is bíznak benne, hogy az őszi szezonban már otthon játszhat a labdarúgócsapat – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

Mint arról korábban beszámoltunk, az építkezés második ütemének, a lelátót is tartalmazó főépületnek a pályáztatása eredménytelen lett a Budaörs Árok utcai sporttelepének felújítása során. Azt már a Budaörsi Napló írta meg, hogy ennek oka az volt, hogy a tendernyertes cég a rendelkezésére álló 30 nap alatt nem jelentkezett a szerződéskötésre.

A tervek szerint aztán nyár helyett szeptemberben folytatódott volna a beruházás, így a második ütemben márciusban lett volna kész a főépület az 1400 fős, fedett lelátóval. Végül ez sem valósult meg, mégpedig azért, mert a Magyar Labdarúgó-szövetség jóváhagyó határozatát csak decemberben kapta meg a budaörsi klub.

„Szeptember és december között sajnos nem folytak munkálatok a sporttelepen, de a jóváhagyó határozat kézhezvétele után – a téli időjárási viszonyok figyelembevételével – elindultak a belső munkálatok – ecsetelte a Nemzeti Sport Online-nak Kiss Károly, a Budaörsi SC elnöke. – A műhelymunka java persze még hátravan a szerkezetkész épületen; terveink szerint nyárra végezhetünk a második ütemmel, viszont szeretnénk, hogy már ennek befejezése előtt elinduljanak a harmadik ütem előkészületei, így a teljes munkálat még nyáron lezárulhat.”

A klubelnök korábban elmondta az NSO-nak azt is, hogy a harmadik ütem a biztonságtechnikai feladatokat, illetve a pálya teljes rekonstrukcióját tartalmazza.

„Mindezek után vehetjük birtokba a létesítményt, persze a használatbavételhez egy hatósági eljárás is szükséges, amely szintén időt vesz majd igénybe – folytatta az elnök. – Bízunk benne, hogy a következő szezonra szóló NB II-es licencet már saját létesítményünkre kaphatjuk meg a szövetségtől, s így a bajnokság elején már ismét otthon tudunk játszani. Természetesen sajnáljuk, hogy késnek a munkálatok, de sokan dolgozunk rajta, hogy a stadionfelújítás mielőbb befejeződjön.”

Az NB II 6. helyén álló Budaörs egyébként a tavaszi szezonban is Tatabányán rendezi a hazai mérkőzéseit.

NB II, 24. FORDULÓ
SZOMBAT
17.00: MTK–Szolnok
VASÁRNAP
14.00: Soroksár–Nyíregyháza Spartacus (Tv: M4 Sport)
14.30: Dorog–Gyirmót FC Győr
14.30: Kazincbarcika–Budaörs
14.30: Szeged 2011–Budafoki MTE
14.30: Sopron–Vác
14.30: Kisvárda–Siófok
14.30: Mosonmagyaróvár–Békéscsaba
17.00: ETO FC Győr–Cegléd
17.00: ZTE–Csákvár

 

Legfrissebb hírek

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
Tegnap, 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
Tegnap, 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
Tegnap, 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

A Nagykanizsa ellen is folytatódott a Videoton rossz idegenbeli sorozata

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 17:57

Feczkó Tamás véget vetne a bajnoki nyeretlenségi böjtnek

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 11:48