Jönnek-mennek – ha hagyják – Malonyai Péter publicisztikája
Kissé meglepett, hogy éppen a Ferencvárosnak akadnak gondjai az átigazolásoknál, előbb Kubatov Gábor elnök beszélt róla, majd Hajnal Tamás sportigazgató megerősítette a lehetőségek szűk voltát. Szavaikból kiderül, hogy a játékoseladásokból befolyt pénzt szerették volna visszaforgatni a magyar futballba, a magyar piacról erősítve, ám hiába a milliárdos ajánlatok, nem értek célt. A hírek szerint Miljan Krpics, Vitális Milán (Győr), Lukács Dániel (Puskás Akadémia) és Szűcs Tamás (Debrecen) játszhatott volna Fradi-mezben, de nem jutottak dűlőre a felek. Volt, hogy a másik klub, volt, hogy a játékos utasította vissza az ajánlatot. A helyzet persze még változhat az átigazolási időszak végéig (február 14.), de finoman szólva is érdekes.
Az a legkevesebb a témában, hogy az FTC a legnépszerűbb klub itthon, egy korábbi felmérés szerint a meccsre járók több mint egyötöde drukkol neki, vagy ahogy Esterházy Péter rögzíti: „Az ember fradista, ahogy a nap süt vagy a fű nő.” Ez persze az érzelmi oldal, ami korántsem elhanyagolható, hiszen több olyan futballistánk volt a múltban, aki másutt futott be, de legszívesebben az Üllői úton lett volna honos.
A szívnél azonban mostanság fontosabb az üzlet és a dicsőség. Nos, a Ferencváros nem bagóért hívta, hívja és köti le a futballistákat, arról nem beszélve, hogy a legeredményesebb csapat itthon (sorozatban hét bajnoki cím), rendszeres európai kupainduló, ráadásul főtáblás esélyekkel. Ha ez nem vonz egy feltörekvő fiatalt, akkor micsoda? – kérdezem én, a válasz is megvan: oda a kényelem, a megelégedettség. Igaz, ezek birtokában már nem feltörekvő az ifjú.
A másik oldal a klubé, amelyik nem adja. Ha annyira kell neki, hogy nélküle mintha tíz emberrel játszana a csapat, rendben van, bár van az a pénz… Az már más tészta, ha irigységből, zsigeri ellentétből, csak azért sem jöhet össze az üzlet – erre nem tudok mit mondani, személyes ügy.
Merem remélni, hogy manapság már tényleg üzlet az üzlet, a kereslet és a kínálat (plusz a pénz) alapján sorjáznak a megállapodások. Nem fordulhat elő, ami a múltban oly sokszor, hogy „a magyar futball érdeke” megfoghatatlan parancsa jegyében kényszerigazolásokat foganatosítson a hatalom. Mint 1950-ben a valóban világhíressé lett Bp. Honvéd esetében, amikor ugyebár Sebes Gusztáv vezényszavára a Fradiból Budai II László, Kocsis Sándor és később a Csepel érintésével Czibor Zoltán, a MATEOSZ-ból pedig Grosics Gyula lett pillanatok alatt honvéd, azaz bocsánat: tiszt. Előléptetésekkel. Puskás Öcsi azonnal főhadnagy lett, aztán olimpiai bajnokként (1952) százados, a londoni 6:3 után (1953) pedig őrnagy. „Nagy győzelmek, nagy előléptetések” – mondta erről egy interjúban. A folyamat pedig nem állt meg, dandártábornokként temették el 2006-ban.
Mindez persze történelem, ahogy az is, hogy a Bp. Honvéd később is ural(hat)ta az átigazolásokat. Nem volt nehéz dolga, egyszerűen behívta a sorköteles korban lévő futballistákat, akiket szolgálattételre a futballcsapathoz vezényeltek. A tehetséggondozásról legyen elég annyi, hogy a forradalom után 1980-ig kellett várniuk arra, hogy bajnokok legyenek.
Voltak emlékezetes „honvédségi” ügyek. Például Kozma Mihály és Pusztai László átigazolása 1969-ben a SZEAC-tól. A szegediek nem voltak hajlandók kiadni legjobb csatáraikat, a városban elterjedt, hogy rajtuk múlott a kiesés, lazsáltak, mert menni akartak (miközben a csapat góljainak csaknem felét ők szerezték). Aztán a Bp. Honvéd közölte: „Pusztai több mint egy éve, Kozma pedig november óta katonai szolgálatot teljesít, a két játékos kérte, hogy a továbbiakban a Bp. Honvéd színeiben játszhasson.” Kozma esetében 100 ezer forintról és egy háromszobás lakásról szólt még a pletyka, s arról, hogy teljesítette korábbi ígéretét, vitte magával Kispestre Pusztait is, aki egyébként 1974-től épp a Fradiban játszott igazán emlékezetesen; hogy jó játékos volt, bizonyítja, hogy Páncsics Miklósért cserélte el Komora Imre szakosztályvezető.
Akit nem adtak ki, annak egy évet ki kellett várnia. Mint Szűcs Lajosnak, aki 1971-ben kerülhetett Kispestre a Ferencvárosból, maga jelentkezett a Bp. Honvédnál, mert – mint mondta – „ez már nem az a Fradi”. Varga Zoltán disszidált, Mátrai Sándor eligazolt, Albert Flórián súlyosan megsérült, Lakat Károly edzővel pedig nem hosszabbítottak szerződést. Érvnek elegendő, az pedig Szűcs szerencséje, hogy mindenki a marseille-i leégéssel volt elfoglalva, nem vert fel nagy port az ügye. Pedig válogatott játékos volt (akkor 14-szeres), ereje teljében (26 éves). Ahogy korábban Sipos Ferenc is, aki az MTK-ból ment a Honvédba 1964-ben egy év kivárással. Nem kapott lakást a kék-fehéreknél, legjobb barátja, Tichy Lajos csábította Kispestre, így véget ért nagy sorozata, ugyanis 1957. szeptember 15. és 1963. május 19. között 57 meccset játszott a válogatottban – zsinórban.
Nemcsak a behívó, az egyetemi, főiskolai felvételi is kötelezett az átigazolásra. Volt olyan erős szabály, mint a honvédségi „megkeresés”. Ez a példám is szegedi, az egyetemhez (is) tartozó klub így szerezte meg 1970-ben Bánfalvi Sándort és Pataki Miklóst Komlóról. A bányászok nem viselték jól, hogy menni akarnak, ezért nem siklottak át az életmódjuk felett, a fegyelmi bizottság megállapította, hogy „a két játékos súlyosan vétett a szocialista sporterkölcs ellen, és ezért két évre eltiltotta őket. Játékjogukat azonnali hatállyal felfüggesztették”.
A tanév már rég elkezdődött, de az egyetem póthatáridőt kért és kapott a felvételi vizsgára, Bánfalvi és Pataki megjelent, remekül szerepeltek, ahogy aztán az MLSZ közbenjárásával (törölték a fegyelmit) a szegedi csapatban is. Az senkit sem érdekelt, hogy a Komló a kiesés ellen küzdött az élvonalban, így esélyei csökkentek, ám a Bányász felülemelkedett a logikán és benn maradt.
Szintén szövetségi közbenjárás segített Pölöskei Gábornak 1981 nyarán. A győriek közölték, hogy semmiképp nem járulnak hozzá a játékos Fradiba távozásához, szerződése még plusz egy évig él a Rábánál, köteles kitölteni az idejét. Akkoriban ugyanis minden megállapodásnak záró passzusa volt, hogy ha a játékos szerződése lejár, de a klubja igényt tart rá, még egy évig köteles az egyesületénél maradni, s csak utána válik szabaddá. Az akkori indoklás szerint „a megkötésre a klubok érdekében van szükség, enélkül ugyanis egyszerre többen is faképnél hagyhatnák a szakosztályt, ami lehetetlenné tenné az alapos, átgondolt csapatépítést”.
Aztán az MLSZ elnöksége a „magyar labdarúgás érdeke” jegyében átigazolta Pölöskeit, de kárpótlásul a győrieket segítette azzal, hogy megkönnyítették nekik Szentes Lázár szerződtetését Zalaegerszegről. Mellette akkor érkezett Győrbe Burcsa Győző és Kovács László kapus a Videotonból s lett edző Verebes József. A csapat pedig bajnok 1982-ben. Nem mellesleg a mindent eldöntő meccsen a nem túl acélos Pölöskeivel felálló Fradit győzte le a Győr az Üllői úton 4–3-ra. Burcsa, Kovács és Szentes kitűnően játszott.
Az átigazolások is olyanok, hogy itt is utólag lehetünk csak okosak, az információk többnyire ellentmondásosak. Válogatott védőnktől, Szalai Attilától például január 8-án azt olvastam, hogy vezéregyéniségnek hívta kölcsönbe a Kasimpasa, s nem is kellett csalódnia, tíz nappal később pedig edzője, Emre Belözoglu (101-szer volt török válogatott) arról beszélt, hogy „a teljesítménye sajnos alulmúlja a várakozásainkat”, ezért meglehet, csakhamar megválnak tőle. „Az átigazolási időszakban minden dinamikusan történik, gyorsan születnek döntések” – tette még hozzá az edző.
Nem feltétlenül a logika mentén, de ugyebár a pénz beszél, még akkor is, ha a klubok csak futhatnak utána.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
