Feczkó Tamás bajnokságot befolyásoló játékvezetői hibáról beszélt a Honvéd veresége után

R. P.R. P.
2026.03.10. 10:53
null
Fotó: Árvai Károly
Mint arról beszámoltunk, a labdarúgó NB II 21. fordulójában a Kecskemét 1–0-ra nyert a tabella élén álló Honvéd otthonában. A meccs után az M4 Sportnak nyilatkozó Honvéd-edző, Feczkó Tamás élesen kritizálta a játékvezetést, és bajnokságot befolyásoló hibáról is beszélt.

 

„Az első félidőben kritikán alulian játszottunk, nem azokat a taktikai dolgokat csináltuk, amik meg voltak beszélve – értékelt Feczkó Tamás az M4 Sportnak. – Ettől függetlenül egyik csapatnak sem volt helyzete. A másodikra úgy jöttünk ki, ahogy ki kell egy meccsbe, de szörnyű, hogy ilyen dolgok megtörténhetnek a pályán, én ilyen alattomos dolgokat életemben nem láttam még. Ennyi ütést, amit nem vesznek észre, nem lehet véletlen, hogy az úriember (Zierkelbach Péter – a szerk.) egy meccs kivételével mindig kiállított egy Honvéd-játékost, és még sosem nyert vele a csapat. Nem mérkőzést befolyásoló hibát, hanem bajnokságba belenyúló hibát követett el a gól előtt (Feczkó arra utal, hogy a gól előtt szabadrúgást kellett volna ítélni a Honvédnak – szerk). Fontos, hogy csak a következő, Békéscsaba elleni meccsel foglalkozzunk majd, hiszen az a lényeges, hogy ott tudjunk nyerni.”

A teljes nyilatkozat

„Jobban haraptunk, végig azt láttam, amit szerettem volna, már a Győr ellen is megmutatta ezt az arcát a csapat – mondta Tímár Krisztián, a KTE szakvezetője. – A Honvéd nem véletlenül vezeti a bajnokságot, ennek a klubnak az NB I-ben van a helye, remélem, feljutnak, de ma mi voltunk a jobbak. Nekünk saját magunkat kell legyőzni, abban kell fejlődni, hogy állandósítani tudjuk ezt a fajta mentalitást és játékot, ami inkább az első félidőben volt meg, a másodikban inkább a küzdelem dominált.”

Összefoglaló

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K

Gk 

1. Budapest Honvéd

21

14

3

4

39–17

+22 

45 

2. Vasas FC

21

13

4

4

38–17

+21 

43 

3. Kecskeméti TE

21

11

3

7

33–24

+9 

36 

4. Mezőkövesd

21

10

6

5

30–24

+6 

36 

5. Csákvári TK

21

8

8

5

28–26

+2 

32 

6. Videoton FC Fehérvár

21

8

6

7

27–22

+5 

30 

7. Kozármisleny

21

7

7

7

25–31

–6 

28 

8. Karcagi SC

21

7

7

7

22–30

–8 

28 

9. BVSC Zugló

21

8

3

10

23–22

+1 

27 

10. Szeged-Csanád Grosics Akadémia

21

6

7

8

22–23

–1 

25 

11. Tiszakécske

21

6

7

8

24–32

–8 

25 

12. FC Ajka

21

7

1

13

15–26

–11 

22 

13. Békéscsaba

21

5

7

9

23–31

–8 

22 

14. Budafoki MTE

21

5

6

10

21–35

–14 

21 

15. Soroksár SC

21

4

7

10

29–36

–7 

19 

16. Szentlőrinc SE

21

3

10

8

26–29

–3 

19 

 

 

Legfrissebb hírek

A Videoton a visszavágásért, a Vasas az élvonalért játszik az NB II vasárnapi rangadóján

Labdarúgó NB II
42 perce

Női labdarúgó NB I: sima Honvéd-győzelem Szekszárdon

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 19:17

Feczkó Tamás: Nyolcvan másodperc hiányzott

Magyar foci
2026.04.22. 08:13

Nuno Campos: Fantasztikus kapcsolat van a klub és a szurkolók között, csodás érzés, hogy skandálják a nevem

Labdarúgó NB I
2026.04.22. 00:02

Dráma Kispesten: a ZTE tizenegyesekkel ejtette ki a Honvédot, és ott van a Magyar Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 22:50

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Honvéd? ZTE? FTC? Győr? — Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.04.20. 23:45

Már jól van az eszméletét vesztő ajkai kapus, és várja a visszatérést

Labdarúgó NB II
2026.04.20. 23:20
Ezek is érdekelhetik