Újabb szerződéshosszabbítást jelentett be a Paks, 20. idényére készül Böde Dániel – hivatalos

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.05.08. 11:32
null
Böde Dániel marad a Paks csapatkapitánya (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC hosszabbított Böde Dániellel.

Szerdán a Paksi FC bejelentette, hogy egy évvel meghosszabbította Bognár György vezetőedző szerződését. Csütörtökön folytatódott a bejelentések sora, a klub a hivatalos felületein tette közzé, hogy Böde Dániel is szerződést hosszabbított, így a támadó megkezdheti huszadik idényét. 

Nem volt nehéz meghozni a döntést, Haraszti Zsolt ügyvezetőnkkel körülbelül húsz másodperc alatt megegyeztünk. Mindenki tudja, hogy itt nőttem fel. Jól érzem magam, és bízom benne, hogy ez így marad a következő szezonban is" – nyilatkozta az 500. NB I-es bajnokiján nemrégiben pályára lépő Böde Dániel.

„Az idénynek még nincs vége, fontos feladatok várnak ránk. Szeretnénk a dobogón végezni – és az sem mindegy, hogy annak melyik fokán. Emellett ott vagyunk a kupadöntőben is, és természetesen szeretnénk megvédeni a címünket – vélte a 25-szörös válogatott támadó, aki a motivációi kapcsán így értékelt – Mindig van valami apróság, ami előrevisz, ami új lendületet ad, de a legnagyobb motiváció számomra az, amikor a gyermekeim ott vannak a lelátón.”

A Paks a tabella 3. helyén áll két pontra a Puskás Akadémia és öt pontra a listavezető Ferencvárostól. A hátralévő három fordulóban Böde Dánielék fogadják az FTC-t, majd Debrecenbe látogatnak, míg a bajnokságot a Kecskemét ellen zárjak. A Magyar Kupa döntőjében a Ferencváros lesz a Paks ellenfele.

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Ferencvárosi TC30179456–28+2860
  2. Puskás Akadémia30176749–33+1657
  3. Paksi FC30167762–43+1955
  4. ETO FC Győr301310747–35+1249
  5. MTK Budapest301271149–41+843
  6. Diósgyőri VTK301011938–45–741
  7. Újpest FC308121033–41–836
  8. Fehérvár FC30871534–45–1131
  9. Nyíregyháza Spartacus30871528–50–2231
10. Zalaegerszegi TE307101335–42–731
11. Debreceni VSC30861647–55–830
12. Kecskeméti TE304121429–49–2024

 

Legfrissebb hírek

Pinezits Máté: Ugyanaz maradok, aki eddig is voltam

Labdarúgó NB I
4 órája

Felkészülés: a Paks és a DVSC is három gólt kapva szenvedett vereséget

Labdarúgó NB I
17 órája

Olasz sajtóhírek szerint a Lazio megegyezett Tóth Alexszel a szerződés részleteiről, a játékos ügynöke cáfol

Labdarúgó NB I
21 órája

Az MTK-hoz igazolt Klausz Milán, de csak nyáron csatlakozik a kék-fehérek keretéhez – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:20

Olasz ajánlatot is kapott a DVSC Szűcs Tamásért, de ő 2029-ig hosszabbított

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 18:29

A Spanyolországban edzőtáborozó Ferencváros két góllal kikapott a Holstein Kieltől

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 16:10

Dobogóesélyesből a Ferencváros kihívója lett az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 12:30

Nem a látványra, hanem a stabilitásra törekszik Mariano Gómez

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 08:03
Ezek is érdekelhetik