NB I: Egyelőre várok – Mutu a kisvárdai lehetőségről

K. B.K. B.
2021.12.01. 12:19
null
Adrian Mutu legutóbb az FC U Craiovát irányította (Fotó: AFP)
Révész Attila, a labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda sportigazgatója nemrégiben azt nyilatkozta, többek között Adrian Mutu is jelölt a csapat vezetőedzői posztjára – a játékosként a Chelsea-ben és a Juventusban is megforduló szakember megerősítette, megkereste őt a magyar csapat, sőt, a ProSport nevű román oldalnak adott legfrissebb nyilatkozatában sem zárta ki annak a lehetőségét, hogy átvegye az együttes irányítását.

 

Adrian Mutu legutóbb a román élvonalban szereplő FC U Craiovát irányította, október 5-ig. A szakember ezt megelőzően a román U21-es válogatott vezetőedzője volt, így ő dirigált a magyar-szlovén rendezésű korosztályos Európa-bajnokságon, amelyen egyébként a válogatottja 2–1-re legyőzte Magyarországot.

„Az U21-es Eb-n nagyon tetszett, amit ott láttam, jól szervezett volt az egész, a pályák pedig kifogástalan állapotban voltak. A Kisvárda legutóbb öt nullára nyert a bajnokságban, jó csapatról van szó, és elgondolkodtat a lehetőség. Mindazonáltal egyelőre inkább várok, három forduló van még hátra az NB I-ből az idén, meglátom, mi történik, és utána döntök. Az biztos, hogy hamarosan szeretnék munkába állni, mert hiányzik a labdarúgás” – nyilatkozta Mutu a ProSportnak.

A román sajtó a mestert a szövetségi kapitányi poszttal is szóba hozta, ám a 42 éves tréner udvariasan azt mondta, amíg a válogatottnak van edzője, nem illik erről beszélni. Románia a harmadik helyen végzett a világbajnoki selejtezős csoportjában. Mirel Radoi kapitány már októberben jelezte, nem hosszabbítja meg az idén lejáró szerződését.

Mutu futballozott többek között a Chelsea-ben, a Juventusban és a Fiorentinában is. Edzőként dolgozott az al-Vahda utánpótlásában és az U21-es román válogatottnál.

Októberben a Gazeta Sporturilor azt írta, a Mol Fehérvár érdeklődik Mutu iránt.

 

 

Legfrissebb hírek

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
10 órája

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 16:02

Két légiósától elköszönt a Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.04.28. 15:05

Bódog Tamás: A ZTE elleni meccs remek reklámja volt a labdarúgásnak – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 07:25

A kiesés és az edzőváltás meghozta a felszabadultságot, a DVTK nyerni tudott Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 16:32

Bohdan Melnik: Szeretnénk újra átélni a győzelem érzését

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 08:44

Az ETO legutóbb abban az évben tudta megverni a Debrecent, amikor negyedszer bajnok lett

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 13:50

Az MTK legyőzte a Kisvárdát, benn maradt az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.04.18. 18:54
Ezek is érdekelhetik