Felkészülés: a Mezőkövesd legyőzte bolgár ellenfelét

2018.02.05. 17:00
Felkészülési labdarúgó-mérkőzésen a Mezőkövesd 2–1-re legyőzte a bolgár Pirin Blagoevgradot. A magyar csapat mindkét találatát Cseri Tamás szerezte.


Nagyszerűen játszott össze Novák Csanád és Cseri Tamás. Mindkét találatot Novák készítette elő. Előbb egy 50 méteres sprint és három csel után adta középre a labdát, majd a második gólnál fejjel tette a labdát a támadó elé. Utóbbinál Cseri nagyon szépen fejezte be az akciót, 16 méterről kilőtte a bal felső sarkot.
Nagyszerűen játszott össze Novák Csanád és Cseri Tamás. Mindkét találatot Novák készítette elő. Előbb egy 50 méteres sprint és három csel után adta középre a labdát, majd a második gólnál fejjel tette a labdát a támadó elé. Utóbbinál Cseri nagyon szépen fejezte be az akciót, 16 méterről kilőtte a bal felső sarkot.

A Kövesd még egy meccset játszott hétfőn. A reggeli találkozón 1–1-re végzett a Sahtar Doneck U21-es csapatával.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BELEK
Mezőkövesd–Pirin Blagoevgrad (bolgár) 2–1
(1–1)
MEZŐKÖVESD: Dombó – Farkas, Hudák, Katanec, Vadnai – Tóth, Iszlai, Mlinar – Bognár, Novák, Cseri
Kispad: Szalai A., Varjas, Földi
G: Cseri 2

A MEZŐKÖVESD TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 8.
Edzőtábor: január 31. – február 9., Belek (Törökország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 20., Mezőkövesd–Kazincbarcika 2–3 (Novák 2)
Január 24., Mezőkövesd–Zemplín Michalovce (Nagymihály, szlovákiai) 1–0 (Baracskai)
Január 27., Mezőkövesd–MTK Budapest 2–1 (Bognár, Koszta)
Február 2., Belek: Mezőkövesd–FK Sztal (ukrán) 2–1 (Novák, Cseri)
Február 3., Belek: Mezőkövesd–FC Csajka Peszcsanokopszkoje (orosz) 1–2 (Koszta)
Február 5., Belek: Mezőkövesd–Sahtar Doneck U21 (ukrán) 1–1 (Szalai A.)
Február 5., Belek: Mezőkövesd–Pirin (bolgár) 2–1 (Cseri 2)

Legfrissebb hírek

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10

Gyors gólváltás után ikszelt az Ajka Mezőkövesden

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

Mezőkövesden is nyert, és már csak matematikailag bukhatja el a feljutást a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.04.18. 15:50

Dobos volt a hős, Lewandowski gólja sem segített a lengyeleken

Jégkorong
2026.04.17. 21:23

Fritsch Róbert: Az aranyéremért utazom az Eb-re

Birkózás
2026.04.17. 12:25

Újabb hazai bajnokit veszített el az egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő Budafok

Labdarúgó NB II
2026.04.11. 17:49

Szögletből (!) is betaláltak a mieink: az U15-ös válogatott legyőzte Horvátországot

Magyar válogatott
2026.04.08. 19:15

A Videoton a szünet után néhány percen belül lerendezte a meccset a Kövesd ellen

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 17:54
Ezek is érdekelhetik