Bódog: Ha valaki nem úgy megy bele a párharcba, mintha az élete múlna rajta...

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.06. 14:07
null
A DVTK súlyos vereséget szenvedett Balmazújvárosban (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I szombati találkozóit követően a Puskás Akadémia–Bp. Honvéd meccs edzői értékelésével már jelentkeztünk, most lássuk a másik két mérkőzés mestermérlegeit.  

 

PAKS–HALADÁS 2–0

CSERTŐI AURÉL, a Paks vezetőedzője: – Nem úgy indult a mérkőzés, ahogy terveztük. Többet kezdeményezett a Haladás, ám ahogy telt az idő, átvettük az irányítást. A rossz kezdésben benne volt, hogy ott motoszkált a fejekben: eddig még nem nyertünk mérkőzést. Kellett egy kis idő, hogy bátrabban futballozzunk. Szerencsére szereztünk két gólt, és végül is megérdemelten nyertünk. Maradéktalanul azért nem vagyok elégedett, láttam a hibákat, de azért vagyunk, hogy kijavítsuk őket. Az önbizalmunknak mindenképpen jót tesz a siker. Sajnos a negyedik fordulóig kellett várni, mire először győztünk, a lényeg azonban az, hogy megvan a három pont. Remélem, innen felfelé vezet az út. Nehéz sorozat elé nézünk, de ez olyan bajnokság, amelyben bármelyik csapat megverheti bármelyiket.

MÉSZÖLY GÉZA, a Haladás vezetőedzője: – Tudtuk, hogy nehezebb bajnokság lesz, mint az előző. Egyelőre három pontunk van, ám hamarosan jön a többi is. Ilyen periódusban vagyunk, még többet kell dolgoznunk. Össze kell fogni, van ilyen egy csapat életében, de azért láttam biztató jeleket. Az első negyvenöt percben labdabirtoklásban felülmúltuk a paksiakat, azonban el kell jutnunk oda, hogy ne csak helyzet és kapufa legyen, hanem gól is. Ezúttal döntő jelentősége volt, hogy ki szerzi meg a vezető találatot, ez a hazaiaknak sikerült. Balszerencsés gólt kaptunk, amely rövidzárlatot okozott, a hazaiak pedig gyorsan eldöntötték a mérkőzést. Munkával és sok beszélgetéssel lehet önbizalmat adni a csapatnak. Sajnálom ezt a meccset, mert sokkal több volt benne. A siker apró részleteken múlik, annak van szerencséje, aki dolgozik. Éppen ezért nem aggódom.

BALMAZÚJVÁROS–DVTK 4–0

HORVÁTH FERENC, a Balmazújváros vezetőedzője: – Ahhoz képest, hogy hatalmas hőségben rendezték a meccset, nagyon jó iramot hozott. Spártai katonákat néztünk előtte: „földet, vizet nem adunk", ehhez tartottuk magunkat – szerencsére remekül védekeztünk, jól támadtunk, kitűnő teljesítményt nyújtottunk. Nem személyek, hanem csapat ellen készültünk, amelyet nagyon jól felkészítettek. Ez a DVTK más formációban játszik, mint amikor én ott dolgoztam, és ehhez csak annyit tehetek hozzá: sok sikert kívánok a Diósgyőrnek a folytatásban. Azt hadd tartsam meg magamnak, volt-e bennem revánsvágy. A félelem a vereségtől és a győzelembe vetett hit két különböző érzés. Elhitték a srácok, hogy sikeresek lehetnek, de szó sincs arról, hogy az NB I a lábunk előtt hever, egy pillanatra sem lazíthatunk, ugyanilyen alázattal kell tovább dolgoznunk, hogy a jövőben is sikeresek lehessünk.

BÓDOG TAMÁS, a DVTK vezetőedzője: – Fájó vereség, de azt mondom: fájjon is! Egy-egy vereségből rengeteget lehet tanulni, az ilyen súlyos kudarcnak is vannak tanulságai. Röviden már beszéltem is erről a játékosoknak, persze lesz majd hosszabb elemzés. Egyértelmű, ha nem sprintelünk, ha nem nyerjük meg a párharcokat, ha olyan butaságokat követünk el, amelyek eddig nem voltak jellemzők ránk, annak ez a vége. Kíváncsi vagyok az adatokra, hány százalékban veszítettük el a párharcokat és mennyit sprinteltünk. Most rengeteget hibáztunk. Ha valaki nem úgy megy bele a párharcba, mintha az élete múlna rajta, nem tud felülkerekedni az ellenfelén. A Balmazújváros agresszívabban játszott, mi lassúak voltunk, ők gyorsak – ennek nem is lehetett más a vége.

PUSKÁS AKADÉMIA–BP. HONVÉD 0–2 – Az edzői értékeléseket itt olvashatja!

NB I, 2017–2018, 4. FORDULÓ
AUGUSZTUS 5., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Balmazújváros–DVTK 4–0
Balmazújváros, Városi StadionPintér Csaba
Paks–Haladás 2–0 Paks, Városi StadionVad II István
Puskás Akadémia–Budapest Honvéd 0–2Felcsút, Pancho ArénaBognár Tamás
AUGUSZTUS 6., VASÁRNAP
18.00: DVSC–Ferencváros (Tv: M4 Sport) Debrecen, Nagyerdei Stadion Szabó Zsolt
20.00: Mezőkövesd–VideotonMezőkövesd, Városi Stadion Andó-Szabó Sándor
20.00: Újpest–VasasBudapest, Szusza Stadion (zárt kapuk mögött)
Solymosi Péter
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd 4 2 2 8–4 +4 8
2. Diósgyőri VTK 4 2 1 1 7–6 +1 7
3. Vasas FC 3 2 1 3–2 +1 6
4. Mezőkövesd Zsóry FC 3 2 1 5–8 –3 6
5. Ferencvárosi TC 3 1 2 8–3 +5 5
6. Balmazújváros 4 1 2 1 7–4 +3 5
7. Videoton FC 3 1 2 6–4 +2 5
8. Paksi FC 4 1 2 1 7–6 +1 5
9. Szombathelyi Haladás 4 1 3 1–7 –6 3
10. Újpest FC 3 3 6–6 0 3
11. Debreceni VSC 3 1 2 2–4 –2 1
12. Puskás Akadémia FC 4 1 3 2–8 –6 1

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik