PAFC: Megérdemeltük volna az emberelőnyt – Pintér

Vágólapra másolva!
2017.08.06. 07:55
null
Pintér Attila szerint Bobál Dávidnak járt volna a második sárga lap az Ulysse Diallóval szemben elkövetett szabálytalanságért (Fotó: Földi Imre)
Pintér Attila szerint Bobál Dávid 30. percben, Ulysse Diallóval szemben elkövetett szabálytalansága sárga lapot ért (amely már a második lett volna a védőnek) – ezt kérte számon a Honvéd ellen 2–0-ra elvesztett mérkőzés után a játékvezetőn. Erik van der Meer, a kispestiek vezetőedzője a fiatal Herjeczki Kristóf játékát dicsérte. 

„Nem róhatok fel semmit a csapatomnak, hiszen jobban futballozott, mint a Honvéd, mindent megtett a győzelemért. Egyedül a gól hiányzott, ezt a játékot pedig arra játsszák – kezdte értékelését Pintér Attila, a Puskás Akadémia vezetőedzője a 2–0-ra elvesztett találkozó után, majd arra kért mindenkit, hogy nézze vissza a mérkőzés 28. percének környékét. – Diallo labdát szerzett, hátul szabálytalankodtak ellene, pedig ha ez nincs, akkor kapu felé tudta volna vinni a labdát. Ha megnézzük, hogy miért adott a mérkőzésen sárga lapot a játékvezető, akkor azt gondolom, hogy ez a szabálytalanság is azt ért."

Pintér Bobál Dávid megmozdulására utalt, aki addigra már kapott egy sárgát, és amennyiben Bognár Tamás a másodikat is felmutatja, mehetett volna az öltözőbe.

„Ha egy csapat teszi a dolgát, megy előre, őrli az ellenfelet, jól is játszik, de nem kapja meg, amit meg kell... Nem mindegy, hogy 0–0-nál a jó erőkből álló Honvéd ellen 65-70 percen keresztül emberelőnyben futballozhatunk, sokkal jobb esélyeink lettek volna a győzelemre. A csapatom ezt megérdemelte volna, mert aki vét, azt meg kell büntetni. Ezt ma nem kaptuk meg.”

Ellenben hozzátette, amíg olyan „óvodás” gólokat kapnak, mint amilyeneket a Honvédtól, addig nem tudnak meccset nyerni. Főleg, ha az adódó lehetőséggel meg nem élnek.

A sajtótájékoztató vágatlanul

Erik van der Meer, a Honvéd vezetőedzője arról beszélt, hogy az első félidőben nem voltak túl szervezettek, és szerencsés góllal szerezték meg a vezetést. Egyúttal gratulált Eppel Mártonnak, hogy „leszedte a pályáról” Mevoungout, ez kulcsfontosságú volt a mérkőzésen. A három pont mellett annak örült leginkább, hogy Danilo már 45 percet végigjátszott, továbbá kiemeltea 19 éves Herjeczki Kristófteljesítményét.

„Hihetetlenül boldog voltam, hogy a fiatal játékos felszántotta a pályát. Egyáltalán nincs rajta kikapcsológomb, pedig többször is rászóltam, hogy ne fusson annyit, de nem akart megállni. Fantasztikusan játszott.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik