BODNÁR ZALÁN 2017.08.05 20:20 Frissítve: 2017.08.05 23:02

Két fél potya gól=egy egész Honvéd-siker

A bajnoki címvédő Bp. Honvéd 2–0-ra győzött a Puskás Akadémia vendégeként a labdarúgó NB I 4. fordulójának szombat esti mérkőzésén, és – egy éjszakára mindenképpen – átvette a vezetést a tabellán.

Honvéd-gólöröm Felcsúton (Fotó: Földi Imre)

 

LABDARÚGÓ NB I
4. FORDULÓ

Puskás Akadémia FC–Budapest Honvéd 0–2 (Lanzafame 45., Eppel 60.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Noha első három mérkőzésén győzelem nélkül maradt és mindössze két gólt szerzett a Puskás Akadémia FC, Pintér Attila vezetőedző nem mondott le az egycsatáros játékról a bajnok ellen sem, és ismételten 4–1–4–1-es hadrendben küldte pályára a csapatát. A centernek nem volt könnyű a dolga ezen a napon a Honvéd védőinek gyűrűjében, a kispesti hátvédek meglehetősen keményen játszottak. Kezdőként Radó András kapta meg a posztot, de őt már a 15. percben le kellett cserélni, mert egy becsúszásnál a labdával együtt a lábát is elvitték.

Hordágyon vitték le a pályáról a támadót, aki rosszat sejtetően temette a tenyerébe az arcát – utóbb érkezett a hír, hogy elrepedt a lábszára.

A helyére beálló Ulysse Diallónak hat perccel később Bobál Dávid adott hatalmas „medvepuszit”. Sárga lapot kapott, és a 29. percben könnyen megkaphatta volna a másodikat is, ugyancsak Diallo felrúgásáért, de megúszta. Viszont Ivan Lovric is Diallo „aprításáért” kapott figyelmeztető lapot; úgy tetszett, mintha a Honvéd-védők nem akartak volna ezen a napon PAFC-centert épen hagyni a pályán…

Harminckilenc percnek kellett eltelnie, mire lábbal veszélyeztetett valamelyik együttes (Jonathan Heris szöglet után 16 méterről ballal lőtte a labdát kevéssel a léc fölé), addig csakis fejjel próbáltak betalálni a csapatok. A hazaiaktól Spandler Csaba a 18., majd az ő beadásából Diallo a 26. percben, a vendégektől Danilo a 19., Lovric a 28. percben veszélyeztetett fejjel, de mindannyiszor mellé vagy fölé ment a labda.

Aztán elsőre úgy tűnt, hogy a Honvédot vezetéshez juttató gól is fejjel esett, ám valójában senki sem ért hozzá a labdához Davide Lanzafame beívelt szabadrúgásánál. Már az első félidő utolsó percében tartottunk, 35 méterről járt a szabadrúgás, az ívelésre Djordje Kamber és Poór Patrik ment fel, de egyikük sem ért hozzá, Braniszlav Danilovics kapust pedig ez olyan váratlanul érte, hogy a labda a lába között a kapuba csorgott…

Még a szünet előtt egyenlíthetett volna a felcsúti együttes, a kispesti kapunál váratlanul feltűnő Poór azonban az elé kerülő labdát öt méterről fölé vágta.

Gróf Dávidnak az első játékrészben nem kellett védenie, a fordulás után öt perccel azonban már nagyot tornázhatott, hogy Patrick Mevoungou 18 méteres, életerős jobblábas lövését fölé tolja. A meccs ezen periódusában próbálta rákényszeríteni akaratát ellenfelére a Puskás Akadémia, ám az erőfeszítéseket nem koronázta siker, majd a második félidő első negyedórája újabb Honvéd-góllal zárult. Megvillant ugyanis a címvédő „arany párosa”: Lanzafame jobbról ballal ívelt középre, s Eppel Márton – ismét a rendkívül gyenge napot kifogó felcsúti kapus hathatós segítségével – a kapuba fejelte a labdát. 

A hajrában a gólkirály eldönthette volna a mérkőzést, ám túl lazán emeléssel próbálkozott, s nem sikerült eltalálnia a kaput. Izgulnia ettől függetlenül nem kellett a Honvédnak, a hazaiak támadásaiban nem volt sok elképzelés. Gólszerzésre leginkább akkor volt lehetősége a felcsúti csapatnak, amikor úgy pattant a labda, mint a 87. percben Diallo elé, de az ő erős, lapos lövését is védte a kispestiek kapusa, aki még a hosszabbításban is hárított Josip Knezevic lövésénél.

Négy mérkőzés után továbbra is nyeretlenül, egy ponttal áll az újonc Puskás Akadémia a bajnokságban, viszont legalább túl van az előző idény első négy helyezettje elleni mérkőzéseken. A következő fordulóban a Diósgyőrrel játszik – Debrecenben…

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS 
  1. Budapest Honvéd 4 2 2 8–4 +4  8
  2. Diósgyőri VTK 4 2 1 1 7–6 +1  7
  3. Vasas FC 3 2 1 3–2 +1  6
  4. Mezőkövesd Zsóry FC 3 2 1 5–8 –3  6
  5. Ferencvárosi TC 3 1 2 8–3 +5  5
  6. Balmazújváros 4 1 2 1 7–4 +3  5
  7. Videoton FC 3 1 2 6–4 +2  5
  8. Paksi FC 4 1 2 1 7–6 +1  5
  9. Szombathelyi Haladás 4 1 3 1–7 –6  3
10. Újpest FC 3 3 6–6   0 3
11. Debreceni VSC 3 1 2 2–4 –2  1
12. Puskás Akadémia FC 4 1 3 2–8 –6  1
NB I, 2017–2018, 4. FORDULÓ
AUGUSZTUS 5., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Balmazújváros–DVTK 4–0
Balmazújváros, Városi Stadion Pintér Csaba
Paks–Haladás 2–0 Paks, Városi Stadion Vad II István
Puskás Akadémia–Budapest Honvéd 0–2Felcsút, Pancho ArénaBognár Tamás
AUGUSZTUS 6., VASÁRNAP
  
18.00: DVSC–Ferencváros (Tv: M4 Sport) Debrecen, Nagyerdei Stadion  Szabó Zsolt
20.00: Mezőkövesd–VideotonMezőkövesd, Városi Stadion Andó-Szabó Sándor
20.00: Újpest–VasasBudapest, Szusza Stadion (zárt kapuk mögött)
 Solymosi Péter
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.08.21 12:16:42

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A csatár, aki tbc-s volt, szombaton hős lett. Tőzsér olyat tett, amit még soha.

2017.08.20 09:22:23

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A Balmazújváros vezetőedzője szerint a sok sírás meghallgatásra került a játékvezetőknél.

2017.08.19 20:20:14

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Az első félidőben a hazaiak, a másodikban a vendégek kapusa bakizott nagyot, a többi helyzet meg kimaradt.

2017.08.19 17:23:43

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A felcsúti falunapon ünnepelhette az első bajnoki győzelmét a Puskás AFC.

2017.08.19 17:47:00

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Úgy tűnt, a Mezőkövesd döntetlenre menti a találkozót, de Kadima Kabangu máshogy gondolta.