FTC: Az új játékosokkal is egyre jobb a védekezésünk – Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.02.01. 11:06
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros az utolsó valenciai felkészülési mérkőzésén 0–0-s döntetlent játszott a cseh élvonal harmadik helyén álló Sparta Prahával. A találkozó után Thomas Doll, a zöld-fehérek vezetőedzője értékelte a látottakat.

„Jól védekeztünk, jó látni, hogy az új játékosokkal is egyre jobban működik a védekezésünk – mondta Thomas Doll, az FTC vezetőedzője a fradi.hu-nak.– Sternberg nem tudott játszani, de Leandróval, majd Botkával a bal oldalon is jól működött a hátsó alakzat. A stabil védekezésből építkezve pár szép helyzetet is kidolgoztunk, és értékes döntetlent játszottunk egy erős ellenféllel. Az eredménytől függetlenül is pozitív volt a mérkőzés képe: keményen küzdöttünk, sok párharcot nyertünk meg. A jövőben törekednünk kell arra, hogy kicsit többet birtokoljuk a labdát. Ezúttal sok hosszú indítással próbálkoztunk, a Sparta sokszor keményen letámadott minket. Nagyszerű teszt volt ez a meccs az edzőtábor zárásaként.”

A FERENCVÁROS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 6.
Edzőtábor: január 23. – február 1., Valencia (Spanyolország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 14.: FTC–Tevel 23–1 (Djuricin 7, Böde 5, Bognár 3, Lovrencsics 2, Kundrák 2, Gera, Radó, Csukics, Csernik)
Január 18.: FTC–BKV Előre 5–0 (Pergel 2, Adams, Nalepa, Böde)
Január 21.: FTC–Zemplín Michalovce (Nagymihály, szlovákiai) 0–1
Január 25., Valencia: FTC–Rapid Wien (osztrák) 0–1
Január 28., Valencia: FTC–Slovan Liberec (cseh) 2–3 (Moutari, Böde)
Január 31., Valencia: FTC–Sparta Praha (cseh) 0–0
Február 4., 17.00: FTC–Tatran Presov (Eperjes, szlovákiai)

Legfrissebb hírek

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
5 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
2026.09.26. 12:54

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 11:52

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29