Remekeltek az újak, 5–0-ra győzött a Fradi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.18. 14:56
null
A Ferencváros 5–0-ra legyőzte a BKV Előrét (Fotó: Földi D. Attila)
A labdarúgó NB I tavaszi szezonjára készülő Ferencváros 5–0-s győzelmet aratott az NB III-as BKV Előre elleni felkészülési mérkőzésen. A bajnoki címvédőnél több új ember is bemutatkozott. 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FERENCVÁROS–BKV ELŐRE 5–0 (3–0)
Népliget, 100
néző.
FERENCVÁROS, 1. félidő: Holczer – Botka, Princebell, Csukics, Leandro – Csonka – Adams, Gera Z., Bognár I., Pergel – Radó. 2. félidő: Holczer – Nagy G., Nalepa, Szabó N., Lakatos I. – Princebell – Adams, Csernik, Hajnal, Lovrencsics G. – Böde
G: Adams (14.), Pergel (26., 40.), Nalepa (60.), Böde (87.)

ÖSSZEFOGLALÓ

A szombati 22 gólos győzelmét követően valamivel nehezebb feladat várt a bajnoki címvédő Ferencvárosra, amely az NB III-as BKV Előre ellen játszotta második téli felkészülési mérkőzését.

ELKÖSZÖNTEK A GHÁNAIAKTÓL
„A két ghánai srác nagyon tehetséges, biztos, hogy sokra hivatottak és szép karriert is befuthatnak, de jelenleg nem férnek bele a koncepciónkba, nekünk most kész játékosok kellenek inkább. Jól dolgoztak, odatették magukat az edzésen, köszönet érte, hogy próbára tették magukat, de most nem fognak csatlakozni a kerethez” – mondta Thomas Doll a fradi.hu-nak.

A Fradi aktívan kezdte a meccset, már az első percektől többet birtokolta a labdát. A nagy fölény szűk negyed óra elteltével gólt is eredményezett: a zöld-fehéreknél próbajátékon lévő ghánai Abdul Sameed Adams fejelte a kapuba a felnőttcsapatban első mérkőzését játszó Pergel Bence beadását. A fiatal játékos később két góllal koronázta meg a debütálását.

A második játékrészben az NB I címvédője visszavett a tempóból, és kissé erőlködve futballozott, de kétszer még így is betalált. A 60. percbenegy szöglet után nem tudott felszabadítani a BKV védelme, a labda így a jobbon érkező Michal Nalepához került, és a Fradi játékosa gyönyörűen tekert a hosszú felsőbe. A mérkőzés utolsó gólját a Nalepához hasonlóan csereként beálló Böde Dániel szerezte.

A találkozón kezdőként, a védelem közepén szerepet kapó próbajátékos, Princebell Addico nagyobb hiba nélkül játszott, mint ahogy az új igazolás Botka Endre is. A DVTK-tól érkező Bognár István nagyon jól mozgatta a csapatot, amiben partner volt a roppant aktív Adams és Pergel is.

A Ferencváros a második felkészülési meccsét 5–0-ra nyerte meg, legközelebb szombaton, a szlovákiai Nagymihállyal találkozik.

TUDÓSÍTÁS
PERCRŐL PERCRE

2. FÉLIDŐ

Véget ért a mérkőzés!
87. perc:
Csernik jól cselezett a 16-os bal oldalán, beadására Böde érkezett, és passzolt az üres kapuba. 5–0
80. perc:
megint Adams. Középről lőtt az apró termetű játékos, gyengén.
75. perc:
ismét Adams volt aktív, egy jobb oldali beadásra csapott le a ghánai. A Fradi próbajátékosa centikre volt a második góljától.
73. perc:
Lovrencsics került ziccerbe, de lesen találta a labda.
70. perc:
Lakatos ívelt a kapu elé, labdája érintetlenül szállt át a 16-oson.
65. perc:
Csernik cselezte magát a 16-oson belülre, fölényben voltak a védők, szerelték.
60. perc:
A szöglet után nem tudott felszabadítani a BKV védelme, a labda így a jobbon érkező Nalepához került. A Fradi játékosa gyönyörűen tekert a hosszú felsőbe. 4–0
59. perc:
Lovrencsics kiválóan indította Bödét, aki teljesen üresen került ziccerbe. A Fradi csatára nem tudta ellőni a kapujából remek érzékkel kirontó kapus mellett. Szöglet.
54. perc:
megint Böde veszélyeztetett: 16 méterről középről lőtt, a BKV-kapus a helyén volt.
53. perc:
Böde az alapvonalon kicselezte már a BKV kapusát is, a passzából nem talált be a társa.
51. perc:
Hajnal jobb oldali beadását Lovrencsics centikkel fejelte fölé.
49. perc:
a szünetben becserélt Csernik lőtt 16 méterről laposan, próbálkozását a BKV kapusa hárította.
A második játékrészre csereként beállt Michal Nalepa, Lakatos István, Böde Dániel, Hajnal Tamás, Lovrencsics Gergő, Szabó Norman, Csernik Kornél
Elkezdődött a második félidő!

1. FÉLIDŐ

Véget ért az első félidő!
40. perc: GÓL!
Gera kiválóan indította Radót, az ő lövését még védte a BKV kapusa. A kipattanóra Pergel érkezett elsőként, aki először még a kapufára lőtt, majd nagy üggyel-bajjal a hálóba juttatta a labdát. 3–0
34. perc:
Bognár emelte át a BKV-védőket, a labdája pontosan Leandrót találta meg. A Fradi játékosa átemelte a kapust, de még éppen a gólvonal elől menteni tudott egy berobbanó védő.
32. perc:
a saját térfeléről indított támadást a Fradi, melynek végén Radó lőtt fölé.
30. perc:
a BKV lendületes kontrákkal próbálkozik, de az utolsó passz rendre pontatlan.
28. perc:
Adams hibázott a BKV 16-osánál, de harcosságának köszönhetően visszaszerezte a labdát, majd egy gyors csel után laposan mellé lőtt.
26. perc: GÓL!
Bognár ugratta ki a balon meglépő Pergelt, aki nem hibázta el a ziccerét. A fiatal játékos az első felnőttcsapatban játszott mérkőzését góllal ünnepelheti. 2–0
20. perc: a Ferencváros gólja után a BKV valamelyest kijött a szorításból, de továbbra is a zöld-fehérek irányítanak.
A DVTK-tól távozó Bognár a Fradi előző felkészülési mérkőzésén mesterhármassal debütált az új csapatában.
18. perc:
Bognár tekert élesen a kapu elé, labdája érintés nélkül haladt tovább.
14. perc: GÓL!
Bal oldali beadásból a próbajátékon lévő ghánai, Adams fejelt közelről a kapuba. 1–0

Eddig a Fradi jóval aktívabban játszik, különösen Bognár játszik elemében.
12. perc:
bal oldali beadást Gera 12 méterről lőtt fölé. Nagy helyzet volt.
10. perc: Bognár középről 16 méterről vette célba a kaput, de lövését könnyen védte a BKV kapusa.

A Ferencváros kezdőjében helyet kapott Botka Endre, Bognár István és a felnőtt csapatban debütáló Pergel Bence, valamint a két ghánai próbajátékos Princebell és Adams is bemutatkozik.

FTC kezdője: Holczer – Botka, Csonka, Leandro, Princebell – Gera Z., Csukics – Adams, Bognár, Pergel – Radó

Elkezdődött a mérkőzés!

A labdarúgó NB I élgárdái közül eddig a 4. helyen álló Ferencvárosnál volt a legnagyobb mozgás: a címvédője hétfőn és kedden is bejelentett egy-egy új futballistát. Jobbhátvédposztra érkezett Botka Endre a Honvédtól, ő hosszú távon Emir Dilavert szoríthatja ki a csapatból, a bosnyáknak nyáron le is jár a szerződése.

Az FTC megszerezte már Bognár Istvánt is Diósgyőrből. Rá többek között azért volt szükség, mert a középpályáról távozott Nagy Dominik (Legia Warszawa), és Thomas Doll vezetőedző nem számol már az egy éve szerződtetett Florian Trinksszel sem, aki visszatérhet Németországba. Ugyanakkor jöhetnek új légiósok.

Az Oroszországba igazoló ecuadori balhátvéd, Cristian Ramírez (FK Krasznodar) helyére a Werder Bremenben keveset játszó német Janek Sternberget szemelte ki a klub.

A Fraditól Nagy mellett távozott már Busai Attila (DVTK) és – a Soroksárhoz kölcsönbe – Jova Levente, de Pintér Ádámmal sem számolnak már az Üllői úton.

Az NB I-es csapatok téli átigazolásiról bővebben ide kattintva olvashat!

Üdvözöljük kedves olvasóinkat a Ferencváros–BKV Előre labdarúgó felkészülési mérkőzés online tudósításában! Hamarosan kezdünk!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik