Felkészülés: a KTE elbukta a lila-fehérek összecsapását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.06. 17:06
Az NB II-es Békéscsaba 2–0-s győzelmet aratott az élvonalban szereplő Kecskeméti TE felett a két csapat csütörtöki felkészülési mérkőzésén.

A KTE honlapjának beszámolója szerint Bekő Balázs vezetőedzőnek több játékosáról is le kellett mondania sérülés miatt, a kiszemeltek közül Simon András és Álex Quillo játszott, míg a bölcskei Eisenberger Tamás nem kapott lehetőséget – miközben a sérültek között sem sorolták fel.

A beszámoló szerint a Kecskemét kezdett jobban, de támadásait nem tudta jól befejezni, a Békéscsaba pedig egy pontrúgás után vezetést szerzett. A vendégek az első félidő végén egy kecskeméti védelmi hiba után labdát szereztek, és Balogh Milán újabb találatával két góllal vezettek.

A második félidőben fiatalokkal tűzdelt KTE ugyan többet birtokolta a labdát, jobbára ötlettelenül támadott, és nem szerzett gólt.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
KTE-Phoenix Mecano–Békéscsaba 0–2
(0–2)
Kecskemét. V: Szőts Gergely
KTE, 1. félidő: Verebélyi – Póti, Karan, Farkas A., Forró – Nagy P., Patvaros, Quillo, Gréczi – Simon A., Balázs Zs. 2. félidő: Németh V. – Szabó T., Gyagya, Karan (Sztehlik), Farkas A. – Pekár, Vukaszovics, Patvaros (Kitl), Nagy P. (Lajos) – Simon A. (Csima), Balázs Zs.. Vezetőedző: Bekő Balázs
Békéscsaba: Scsekics – Tolmbaye, Balog, Albert, Király (Horváth) – Balogh, Bagi (Tölgyesi), Koszó (Juhász), Károly – Mosquera (Leucuta), Prasler. Vezetőedző: Pásztor József
G: Balogh (2)
Forrás: kecskemetite.hu

A KECSKEMÉTI TE-PHOENIX MECANO TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 9.
Edzőtábor:
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
01. 18.: Dunaújváros PASE–KTE 3–0
01. 25.: Ceglédi VSE–KTE 2–3 (Leo, Csillag, Szavics)
01. 30.: KTE–Szolnok 1–0 (Eisenberger)
02. 01.: DVSC–KTE 4–6 (Pekár 3, Balázs Zs. 3)
02. 06.: KTE–Békéscsaba 0–2
02. 08., 13.00: KTE–Ramnicu Valcea (román II.)
02. 12., 14.00: Bp. Honvéd–KTE
02. 15.: KTE–Vojvodina (Újvidék; szerb)
Legfrissebb hírek

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
2025.07.31. 15:59

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
2025.07.30. 22:34

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Nem volt győztese a Békéscsaba soroksári vendégjátékának

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 18:49

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Szoboszlai remek gólt szerzett, a Liverpool két góllal kikapott a Milantól Hongkongban

Angol labdarúgás
2025.07.26. 15:28
Ezek is érdekelhetik