Torghelle betalált az MTK-ban, győzelemmel kezdett az Újpest

Vágólapra másolva!
2014.01.25. 14:51
null
Az Újpest magabiztosan győzte le a Soroksárt (Fotó: Szabó Miklós)
Az Újpest az NB III-as Soroksárt fogadta első idei felkészülési meccsén a Tábor utcai pályán. A lila-fehérek 3–0-s győzelmet arattak. Az Újpesten kívül is több élvonalbeli csapat játszott felkészülési mérkőzést.

Újpest–Soroksár

Akárcsak a Ferencváros ellen, ezúttal is a meccs nagy részében egyenrangú ellenfele volt a Soroksár a két osztállyal magasabban szereplő ellenfelének. Ennek ellenére az Újpest már a hatodik percben megszerezte a vezetést: Simon Krisztián bal oldali szögletét az U21-es csapatból felvitt Hammer Róbert fejelte a kapuba.

A vendégek fegyelmezetten védekeztek, Balogh Balázs távoli átlövéseivel tudott csak veszélyeztetni az Újpest. A 30. percben aztán növelte előnyét a hazai csapat: a védők nem tudtak felszabadítani egy lövést követően, így Dusan Vasziljevics közelről a kapuba tudott lőni. Az első félidőben még Simon Krisztián egy nagy helyzetet elpuskázott, jobb szélről leadott lövését védte a kapus.

A második félidőben az újpestiek egy játékos (Litauszki) kivételével sort cseréltek. A szünet után kevesebb helyzetet is láthattak a nézők. A 63. percben Molnár Sándor passzával Hisham Abdallah lépett ki, és a kapu közepébe helyezett – megszerezve a lila-fehérek harmadik gólját.

Márkus Tibornak akadt még nagy helyzete a másik oldalon, de a Soroksár játékosa két méterről a kapu fölé lőtte a kapufáról kipattanó labdát.

Betegség miatt Kabát, sérülés miatt pedig többek között Lázár, Szankovics, Mihajlovics, Juanan és Antón hiányzott az újpestieknél. Nebojsa Vignjevics a találkozó után a Nemzeti Sport Online-nak elmondta: szeretné, ha a törökországi edzőtáborig új játékos is csatlakozna a csapathoz, középső védője például a sérülések miatt mindössze egy maradt.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
ÚJPEST–SOROKSÁR (III.) 3–0 (2–0)
Tábor utca, 300
néző. V: Oláh G.
ÚJPEST, 1. félidő: Dmitrovics – Ngawa, Litauszki, Hammer, Nego – Sztaniszavljevics, Balogh B. – Simon K., Vasziljevics, Suljic – Tshibuabua. 2. félidő: Balajcza – Toricska, Litauszki (Hammer), Molnár S., Simon L. – Nagy J., Eninful – Horváth R., Ahjupera, Said – Zamostny.
G: Hammer, Vasziljevics, Said

KORÁBBI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

Vasas–Mezőkövesd

Szomorú percek előzték meg a találkozót, a megjelentek ugyanis a Vasas napokban elhunyt korábbi klasszisára, Várady Bélára emlékeztek.

Az előző szezonban még mindkét csapat az NB II-ben vitézkedett, és bár a Mezőkövesd feljutott, a mai felkészülési mérkőzésen nem látszott az osztálykülönbség a felek között. A Vasas – amelynél kezdőként lépett pályára a klub korábbi futballistája, Katona Máté, a kapuban pedig a szintén próbajátékon lévő dunaújvárosi Orbán Soma kapott helyet – játszott élénkebben, az első félórában három helyzet is adódott a hazaiak előtt. Az egyikből a próbajátékon lévő, legutóbb Ausztriában, alacsonyabb osztályban játszó Tamás László fejjel megszerezte a piros-kékek első gólját.

A Vasas ezt követően is aktív maradt, a szerződést hosszabbító Remili Mohamed egy csukafejessel a lécet találta el. A Mezőkövesd csak két kontratámadással tudott veszélyeztetni Harsányi Zoltán révén, de ennél többre nem telt a vendégek erejéből.

A második játékrészben a cserék után feljavult az élvonalbeli alakulat játéka – elsősorban George Menougongnak köszönhetően –, de nagy helyzetekben ez nem mutatkozott meg.

A Vasasba beállt a pénteken szerződtetett Ferenczi István, valamint két próbajátékos, Piller József és Nagy Tamás. Utóbbi kimondottan jól mozgatta csapatát, a hajrában pedig Ferenczi beadása után ő szerezte meg az angyalföldiek második gólját, szintén fejjel.

VASAS–MEZŐKÖVESD 2–0 (1–0)
Vasas:
Orbán Soma – Pál, Görgényi, Tamás, Katona – Cseke, Vida, Berecz, Menyhárt – Ádám, Remili. Csereként beállt: Ferenczi I., Pál, Szedlár, Nagy T., Izing, Kiss R.
Mezőkövesd: Horváth – Burány, Szalai, Velicky, Fotyik – Takács, Dobos, Bognár, Melczer – Balajti, Harsányi. Cserék: Ficsór, Hegedűs, Gévay, Menougong, Bogdány, Sigér, Olasz
G: Tamás, Nagy T.

Cegléd–KTE

A Kecskemét 3–2-re nyert Cegléden, a kétszer 60 perces találkozón igyekezett mindenkinek lehetőséget adni Bekő Balázs a vendégek szakvezetője. A KTE honlapja szerint a második játékrészben két új zimbabwei próbajátékos, Kenneth Bulaji, valamint Patmore Sherini is lehetőséget kapott. Előbbi támadó, utóbbi a védelemben bevethető, sorsukról később születik döntés.

CEGLÉD–KTE-PHOENIX-MECANO 2–3 (1–0)
Cegléd: Kovács – Robson, Szabó M., Miklósvári, Farkas I. – Kenderes, Koncz, Medgyesi – Markó, Makrai, Szala. Csere: Miski (k), Szabó D., Oláh, Szkunc, Varga S., Üres-Farkas, Rebryk, Lipusz, Horváth.
KTE: 1. félidő: Polekszics – Póti, Gyagya, Varga, Farkas A. – Pekár, Patvaros, Bulajics, Gréczi – Balázs, Simon. 2. félidő: Németh – Szabó T., Karan, Patmore, Sztehlik – Szalai, Szavics, Nagy P., Leo – Eisenberger, Bulaji (Csillag).
G: Szabó D., Markó, ill. Leo, Csillag, Szavics

Puskás Akadémia–Dunaújváros

Góllal mutatkozott be a Puskás Akadémia új szerzeménye, a 22 éves montenegrói ifjúsági válogatott támadó, Sztefan Denkovics. A felcsútiak 3–0-ra verték meg a másodosztályú Dunaújváros PASE-t az első mai felkészülési mérkőzésen. A két csapat aztán mégegy meccset játszott egymással, ezen azonban gól már nem született.

PUSKÁS AKADÉMIA–DUNAÚJVÁROS PASE 3–0 (1–0)
Felcsút, 50
néző. V: Kovács G.
PUSKÁS: Hajdúch – Margitics, Szekeres A., Tamás, Farkas N. – Polonkai, Vukamanovics – Denkovics, Czvitkovics, Bertus (Zsolnai) – Lencse
DUNAÚJVÁROS: Milinte – Villám, Burucz, Farkas V., Csehi – Petneházi, Sárközi, Böőr, Thiago (Ato) – Urbin, Godslove
G: Denkovics, Lencse, Szekeres A.

2. MÉRKŐZÉS
PUSKÁS AKADÉMIA–DUNAÚJVÁROS PASE 0–0
Felcsút, 50
néző. V: Major
PUSKÁS: Somodi – Lorentz, Vaszicsku, Fabio, Nagy Zs. – Tóth B., Orbán G.– Tóth L., Szakály D., U. Nikolics (Papucsek) – Tischler
DUNAÚJVÁROS: Bartus (Dániel) – Szauter, Beleuc, Hajdók, Sáfár – Kocsis G., Galambos, Jakab D., Tóth T. – Urbán G., Sóron

DVSC-Teva–Kisvárda

A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva felkészülési mérkőzésen 1–0-ra kikapott a másodosztályú Kisvárdától, a 14 órára tervezett Létavértes elleni összecsapás viszont elmarad – adta hírül a dvsc.hu.

A klubhonlap beszámolója szerint az óriási havazás miatt a pályamunkásoknak már hajnalban munkába kellett állniuk, hogy legalább az első mérkőzést le lehessen játszani.

A dvsc.hu tudósítása alapján az első félidőben szinte végig a Kisvárda térfelén folyt a játék, a másodosztályú csapat azonban veszélyes kontrákat vezetett – egyaránt gól nélkül.

A második játékrészben egy kiugratást követően Üveges talált a bal alsóba, megszerezve a győztes gólt, a Loki játékosai ugyanis csak helyzetekig (kapufáig, meg nem adott gólig) jutottak ezen a meccsen. A folyamatos havazás miatt irreálissá váló körülmények miatt a Létavértes elleni felkészülési mérkőzés elmarad.

DVSC-TEVA–KISVÁRDA 0–1 (0–0)
Debrecen-Pallag,
zárt kapuk mögött. V: Solymosi
DEBRECEN: Novakovics – Lázár P., Brkovics, Mészáros N. (Szatmári Cs.), Korhut – Mihelic, Zsidai (Berdó), Se. Bouadla, Szakály P. – Kulcsár T. (Kertész), Volas
KISVÁRDA: Nacsa (Petranics) – Kornutjak (Bodnár L.), Bognár Zs. (Hegedűs T.), Mboussi (Hidi N.), Fodor A. (Molnár R.) – Miskolczi (Katona Gy.), Venczel, Nagy B. (Varga A.), Popovics (Oláh D.) – Irhás (Brankovics), Üveges (Farkas M.)
G: Üveges

Lombard Pápa–Spartak Trnava

A Lombard Pápa gól nélküli első félidőt követően 1–1-es döntetlent játszott a szlovák Spartak Trnava ellen. Sajnos a szlovákok másik busza az árokba csúszott, így a Győri ETO elleni felkészülési mérkőzése elmaradt a Spartak Trnavvának.

LOMBARD PÁPA–SPARTAK TRNAVA (szlovák) 1–1 (0–0)
Lipót, 50 néző. Vezette: Böcskei
LOMBARD: Markek (Szűcs L.) – Nagy S. (Tóth G.), Koszó, Présinger, Németh M. (Struhár) – Dóczi (Carril), Tajthy (Rodenbücher) – Orosz M., Király B. (Radics), Eszlátyi – Kenesei K.(Puskás Z.)
G: Király B., ill. Schranz

Tatabánya–Paks

A labdarúgó NB II-ben szereplő Tatabánya csapata két felkészülési mérkőzést is játszott kettéosztott keretével szombaton – az egyik csapat 5–1-es vereséget szenvedett az MVM-Pakstól, a másik 4–1-re kapott ki az FTC II-től –, egy próbajátékostól elköszöntek.

A szakmai stáb nem teszteli tovább Wágner Gusztávot, marad viszont Batizi-Pócsi Balázs, Birtalan Botond, Csölle Norbert, Horváth Szabolcs és Papizsanszkij Artúr. Sorsukról feltehetően a jövő szombati mérkőzések után születik döntés.

TATABÁNYA–MVM-PAKS 1–5 (1–3)
Tatabánya, 100 néző. V: Horváth T.
TATABÁNYA, 1. félidő: Dombai A. – Almási, Szamosszegi, Wágner, Radnai – Bozsik J., Birtalan B., Czanik – Móri, Batizi-Pócsi, Weitner. 2. félidő: Dombai A. – Besztercei, Ludánszki I., Papizsanszkij, Horváth Sz. – Kis Sz., Bakos, Ferkó Cs. – Szabó B., Batizi-Pócsi, Birtalan B.
PAKS, 1. félidő: Csernyánszki – Heffler T., Éger, Nyári, Szabó J. – Kecskés – Windecker, Bartha, Tóth B., Lázok – Simon A. 2. félidő: Csernyánszki – Kulcsár D., Nyári, Kovács G., Báló – Szekszárdi – Könyves, Nagy R., Tóth D., Kiss T. – Délczeg
G: Batizi-Pócsi, ill. Lázok (2), Simon A., Nagy R., Könyves

Bp. Honvéd–Szolnok

A Bp. Honvéd felkészülési mérkőzésen 1–0-ra legyőzte a másodosztályú Szolnokot. Az egyetlen gólt Daru Bence szerezte még a találkozó első félidejében. A találkozó második félidejében a Honvéd téli szerzeménye, Emiliano Bonazzoli is beállt, és kapufát lőtt.

BP. HONVÉD–SZOLNOKI MÁV 1–0 (1–0)
Bozsik-stadion. V: Gaál
Bozsik-stadion, műfüves pálya, 200 néző. V: Gaál Gy.
HONVÉD, 1. félidő: Kemenes – Baráth, Lovric, L. Ionescu, Polyák – Csábi M., Hidi, Vécsei – Prosser, Daru, Daud. 2. félidő: Szemerédi – Botka, Kovács J., Bobál D., Csemer – Mancini, Diarra, Lőrinczy – Job, Bonazzoli, Kapacina
SZOLNOK: Tóth Z. – Vári (Pintér L.), Racskó (Mile), Antal G., Fritz – Balaskó Cs. (Szepessy), Sipeki – Rokszin (Bohner), Lengyel B., Mundi (Zvara) – B. Tóth (Kállai I.)
G: Daru

MTK–Csákvár

Az MTK idei első találatára a 43. percig kellett várni, amikor Kanta József bal oldalról középre ívelt szabadrúgása után Kelemen Dávid csúsztatott a hosszú sarokba. A második félidő elején ismét Kanta tündökölt az előkészítő szerepében, kiugratását dr. Horváth Zsolt váltotta gólra. Hét perccel később aztán érkezett Torghelle Sándor, aki (ki más?) Kanta átadását követően köszönt be Bognár György együttesének.

Az MTK legközelebb kedden, az NB III-as Szeged ellen lép pályára.

MTK–Csákvár 3–0 (1–0)
Budafok, Promontor utca, 100 néző. V: Farkas T.
MTK: Hegedüs L. – Nagy T. (Vukmir), Kelemen, Kálnoki Kis, Fejes A. – Pölöskei Zs., Vass Á., Kanta J. – Bese (Vass P.), Torghelle, Horváth Zs. (Ladányi)
G: Kelemen, Horváth Zs., Torghelle

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik