DVTK: Szivics a mély talaj és a taktika miatt is sakkozhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.24. 09:36
Tomiszlav Szivics. A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK vezetőedzője szerint a Videotonnak nehézségeik vannak, ha felállt védelem ellen kell játszaniuk, ám szakembernek nem csak a taktikában, hanem a mély talaj miatt az összeállításban is sakkoznia kell.

„A magyar mezőny egyik legjobb csapata érkezik, bajnok esélyesek, vezetik a tabellát. Elemeztük a Videoton játékát és az látszik nehézségeik akadnak a felállt, betömörülő védelem elleni játékban. Ahogy mondtam, három mérkőzésen nem játszhatunk ugyanúgy, de igazából az a lényeg, hogy eredményesek legyünk. Háromszor találkozunk a Videotonnal, biztos, hogy nem minden mérkőzésen ugyanazt a taktikát fogjuk alkalmazni ellenük. Van egy alapjátékunk, amellyel sikereket értünk el, de úgy tűnik, kiismerték az ellenfelek. Most nekünk kell reagálni erre" – nyilatkozta Tomiszalv Szivics vezetőedző a dvtk.eu-nak.Tomiszalv Szivics vezetőedző a dvtk.eu-nak.

„Bízom benne, hogy a csapatban van dac, hogy megmutassa, nem véletlenül jutottunk el idáig. Bennem biztosan van. A szezon vége felé járunk, továbbá várhatóan mély talajon kerül sor a mérkőzésekre, ezért a játékosokkal is sakkozni kell. Nem minden labdarúgónak fekszik az eső áztatta gyep, például a magas, hosszú lábú játékosok kifejezetten hátrányban vannak az alacsonyakkal szemben. Ezt is figyelembe kell venni a kezdőcsapat kialakításakor, amiben lesz néhány változás, de nem sok" – tette hozzá a szakember.

LABDARÚGÓ NB I, 15. FORDULÓ – PROGRAM
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
November 22., péntek
19.00
Puskás Akadémia–KTE-Phoenix Mecano 2–2Solymosi Péter
November 23., szombat
14.00
Budapest Honvéd–DVSC-Teva 1–3
Kassai Viktor
16.00
Haladás–PMFC 1–3
Erdős József
16.00
Kaposvár–MTK 2–2
Andó-Szabó Sándor
18.00
Újpest–Lombard Pápa 4–2
Becséri Dániel
20.00
Mezőkövesd–Győri ETO 3–0
Iványi Zoltán
November 24., vasárnap
16.30
DVTK–Videoton (Tv: M1)
Vad II István
18.30
MVM Paks–FTC (Tv: Sport 2)
Bognár Tamás
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek

Két gól az NB II-es pótláson, csak egy ponttal gazdagodott a Diósgyőr

Labdarúgó NB II
Tegnap, 19:52

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55

Két pontos távoli lövés döntött, nyert a Diósgyőr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:45

Gróf Dávid: A futball még mindig a szerelmem

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 09:04

Súlyos sérülést szenvedett az NB II-es DVTK védője – sajtóhír

Labdarúgó NB II
2026.10.07. 23:08

Felkészülés: ikszelt a Nyíregyháza; hatgólos meccsen legyőzte a Diósgyőrt a Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 15:38

A Vidi értékesítéséről szóló második pályázat is eredménytelen lett

Labdarúgó NB II
2026.09.29. 16:01