Haladás: három csapás odahaza a Pécstől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.23. 16:00
null
Az emberhátrányt nem bírta el a Haladás (Fotó: Unger Tamás)
A labdarúgó NB I 15. fordulójában hiába vezetett odahaza már a hetedik percben a Haladás a Pécsi MFC ellen, a hazai kihagyásokat ügyesen kihasználva a vendégek fordítani tudtak, és három ponttal a zsebben távoztak Szombathelyről.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Örülhetett a Haladás–Pécs bajnoki hetedik percében a két vendégjátékos, Danijel Romic és Mohl Dávid annak, hogy nincs még időkérés egyelőre a futballban, mert nem akármilyen fejmosást kaptak volna a Lőrincz Emil, Márton Gábor mesterduótól: Halmosi Péter beadása után egymást zavarták, az ajándéklabdát Fehér Zoltán pedig higgadtan a kapujukba lőtte. 1–0

Egy fejmosás a szombathelyi klímában különösen végzetes lett volna, és már csak azért is kár lett volna leszidni a két játékost, mert éppen ők hozták össze az egyenlítő találatot a szünet előtt: Mohl beadását Devecseri Szilárdot megelőzve Danijel Romic remek mozdulattal a léc alá vágta. 1–1

Természetesen történt még egy s más az első 45 percben, amely összességében élvezhető, harcos futballt hozott, magyar szinten kifejezetten elfogadható színvonalon, az egyik kapu előtt Miroszlav Grumics, a másik előtt Radó András hagyott ki ajtó-ablak helyzetet.

Radó a fordulás után is hamar főszerepbe került, mert előnyhöz juttathatta volna csapatát, ha nem dobott volna be kapura lövés helyett egy műesést – ünneplés helyett így egy sárga lap lett osztályrésze.

Bár főleg a védekezésre koncentrált, nem hagyott fel a támadásokkal a Pécs, Romicnak nem is sok hiányzott a duplázáshoz (azért az sokatmondó, ha egy hátvéd egy csapat messze leggólveszélyesebb játékosa). Kiderült menet közben az is, hogy tényleg nehezen tanulnak a magyar fiatalok, mert Radó műesésért kapott sárgája után nem sokkal Németh Márió is ugyanilyen okból kapott sárgát, amely neki ráadásul már a második volt – pedig szabadon lőhetett volna az ötös sarkától, ehelyett borzalmasan nagyot esett Eke Uzoma mellett. Triplán rossz döntés volt ez a hazai játékostól...

És hamar jött a büntetés, az addig a mezőnyben megbújó Márkvárt Dávid zseniálisan passzolt Szatmári Lóránd elé, aki kicselezte a kapust is, mielőtt a kapuba gurított. 1–2!

Csak zárójelben jegyeznénk meg, hogy Márkvárt meze csupa sár lett a mérkőzés végére, még a feje búbja is agyagos volt, arca is álcaszínt kapott – jó látni, hogy nem minden tehetségből veszett még ki a lelkesedés!

Okosan futballozott a hátralévő időben a Pécs, sőt még a gólszerzésre is maradt ereje, hogy Koller Krisztián állította be az 1–3-as végeredményt. A támadásnál lesről indult Fröhlich Roland, de ez nem osztott, nem szorzott.

Okosan használta ki a hazaiak hibáit a Pécs, ennek három pont lett a jutalma.



A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I
15. FORDULÓ
Szombathelyi Haladás–Pécsi MFC 1–3 (Fehér Z. 7., ill. Romic 40., Szatmári L. 69., Koller K. 86.)

AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 15 10 3 2 37–16 +21 33
2. Videoton FC 14 10 1 3 28–9 +19 31
3. Diósgyőri VTK 14 7 5 2 24–15 +9 26
4. Haladás 15 7 5 3 25–18 +7 26
5. Győri ETO 14 6 6 2 23–14 +9 24
6. Ferencváros 14 7 2 5 21–20 +1 23
7. Budapest Honvéd 15 6 4 5 22–19 +3 22
8. Pécsi MFC 15 6 3 6 24–25 –1 21
9. Lombard Pápa FC 14 6 2 6 18–19 –1 20
10. Kecskeméti TE 15 4 5 6 21–29 –8 17
11. MVM Paks 14 4 3 7 16–22 –6 15
12. MTK Budapest 15 3 5 7 16–18 –2 14
13. Újpest FC 14 3 5 6 19–24 –5 14
14. Puskás Akadémia FC 15 3 4 8 17–29 –12 13
15. Mezőkövesd 14 3 2 9 15–29 –14 11
16. Kaposvári Rákóczi 15 2 3 10 13–33 –20 9

LABDARÚGÓ NB I, 15. FORDULÓ – PROGRAM
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
November 22., péntek
19.00
Puskás Akadémia–KTE-Phoenix Mecano 2–2 Solymosi Péter
November 23., szombat
14.00
Budapest Honvéd–DVSC-Teva 1–3
Kassai Viktor
16.00
Haladás–PMFC 1–3
Erdős József
16.00
Kaposvár–MTK 2–2
Andó-Szabó Sándor
18.00
Újpest–Lombard Pápa (Tv: Sport 1)
Becséri Dániel
20.00
Mezőkövesd–Győri ETO (Tv: Sport 1)
Iványi Zoltán
November 24., vasárnap
16.30
DVTK–Videoton (Tv: M1)
Vad II István
18.30
MVM Paks–FTC (Tv: Sport 2)
Bognár Tamás
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik