MK: Vasas-Loki és Vidi-Győr párharc az elődöntőben

2013.03.03. 22:28
null
Videoton–Győri ETO párharc lesz a Magyar Kupa elődöntőjében (Fotó: NS-archív)
A labdarúgó Magyar Kupa vasárnap esti sorsolásán kialakult az elődöntő párosítása.

 

A Sport Televízió Harmadik félidő című műsorában rendezték meg a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének sorsolását.

A mezőny egyetlen másodosztályú csapata, a Vasas a DVSC-Tevával került össze, míg a másik ágon slágerpárharc lesz, a Videoton a Győri ETO-val mérkőzik meg.

Az első mérkőzésekre a Fáy utcában és Székesfehérváron kerül sor.

A mérkőzéseket április 16-án és 17-én, illetve május 7-én és 8-án rendezik.

A Videoton–Győr kupaelődöntő első felvonása közvetlenül a két csapat győri bajnokija (23. forduló, április 14., vasárnap 16.30) után lesz.

MAGYAR KUPA
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

Vasas (II.)–DVSC-Teva
Videoton/Vác–Győri ETO FC

(Mint ismeretes, a Videoton–Dunakanyar-Vác párharc egyik mérkőzésére sem állt ki a váci csapat, ám egyelőre jogerős döntés nincs a párharcot illetően, így a sorsolás során Videoton/Vác megjelenítést használt az MLSZ.)

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Dunakanyar-Vác (NB II)–Videotona Vác nem állt ki
a Vác nem állt ki, továbbjutott a Videoton
Vasas (NB II)–Siófok 3–1
1–2
Létavértes (NB III)–DVSC-Teva 0–2
0–8
Bp. Honvéd–Győri ETO FC 0–1
0–2

 

Legfrissebb hírek

Lemondta a válogatottságot a spanyolok világbajnok labdarúgója

Minden más foci
Tegnap, 11:40

Labdarúgás: kezdődnek a kiemelt utánpótlás-bajnokságok

Utánpótlássport
2026.09.03. 09:00

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.01. 09:01

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.08.31. 18:58

MAGYAR KUPA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Labdarúgó NB I
2026.08.31. 08:40

Labdarúgás: harmadik lett a Telki-kupán az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.08.30. 20:13

Némi késéssel, de elkezdődött – száz éve lett profi a futballunk

Népsport
2026.08.29. 13:13

Labdarúgás: kikapott a törököktől az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2026.08.28. 19:49