Kink büntetőjével előnyben az ETO a Honvéd ellen

Vágólapra másolva!
2013.02.23. 13:53
null
A Honvéd elhibázta büntetőjét, az ETO belőtte – a győriek jó helyzetből várhatják a visszavágót (Fotó: Fuszek Gábor)
A Győri ETO labdarúgócsapata Tarmo Kink büntetőből szerzett góljával 1–0-ra győzött a Bp. Honvéd otthonában a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.

A hétszeres kupagyőztes Honvéd a négyszeres aranyérmes, s jelenleg is NB I-es listavezető Győri ETO-t látta vendégül a kispestiek műfüves centerpályáján a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata között. Mint ismert, a felek azért nem a Bozsik-stadionban csaptak össze, mert havazás miatt az ottani pálya alkalmatlanná vált a játékra.

Az első félidőt a fővárosiak uralták, a Győr nagy helyzetet nem tudott kidolgozni, míg a hazaiak olykor-olykor igen. A 19. percben például Vécsei Bálint lőtt a bal alsó mellé. Az ETO főként átlövésekre hagyatkozott, ám Djordje Kamber és Varga Roland sem találta el a kaput a kígyótérről.

Légibemutató (Fotó: Fuszek Gábor)
Légibemutató (Fotó: Fuszek Gábor)

A Honvéd téli szerzeménye, Davide Lanzafame próbálta látványossá tenni a meccset, amikor némi dekázgatás után ollózós mozdulattal emelte a labdát középre, ahol a vendégek új igazolása, Marian Had szögletre mentett. A sarokrúgásból épp az említett olasz támadó fejelhetett volna gólt, de erőtlennek bizonyult a próbálkozása.

A szünet előtt még Rok Kronaveter szabadrúgása okozott némi gondot a Honvédnak. Borisz Zsivanovics ugyanis beletetette a fejét a szlovén lövésébe, amely így megpattant, és csak Kemenes Szabolcs jó reakciójának köszönhetően maradt el a gól.

Fordulás után is hasonló mederben csordogált a találkozó, aztán a hajrára felpörögtek az események.

Vécsei Bálint előbb majdnem a saját kapujába talált be, pár perccel később meg piros lapot kapott lerántásáért, az ETO pedig büntetőhöz jutott. A hazaiak hevesen reklamálták ennek jogosságát, de aztán a vita lezárásaként a Győrbe most télen visszatérő Tarmo Kink higgadtan a kapu jobb oldalába lőtte a labdát, Kemenes hiába vetődött jó irányba. 0–1

Pillanatok alatt paprikássá vált a hangulat a pályán, Kemenes például felrángatta a földön fetrengő Kronavetert, ami miatt kisebb csetepaté is kialakult. A 91. percben tizenegyeshez jutott a Honvéd, miután Vernes Richárdot szabálytalanul szerelték. A büntetőt Lanzafame vállalta, ám a győriek rutinos kapusa, Szasa Sztevanovics kitolta a jobb alsó elől a labdát, így az ETO megőrizte egygólos előnyét.

A lefújás után néhány szurkoló hógolyóval dobálta a győrieket – több-kevesebb sikerrel...

A MÉRKŐZÉS PERCRŐL PERCRE

94. perc: Vége a mérkőzésnek, a Győr 1–0-s előnyt szerzett a Honvéd otthonában.

91. perc: A büntetőt Lanzafame kihagyta!

90. perc:
Tizenegyeshez jutott a Honvéd! Kamber szabálytalankodott Lanzafaméval szemben.

89. perc: Némi kakaskodás a pályán!Kronaveter maradt lent a földön, Kemenes megpróbálta felrángatni, aminek következtében némi dulakodás alakult ki. Mindkét játékos sárgát kapott.

82. perc: Ivancsicsot Drissa Diarra váltotta.

80. perc:Vezetett a Győr! A büntetőt a nem sokkal azelőtt beálló Tarmo Kink a kapu jobb oldalába lőtte – Kemenes hiába érezte az irányt, nem tudott védeni.

79. perc: Piros lap és tizenegyes! Vécsei lerántott egy győrit a tizenhatoson belül, a játékvezető pirosat adott a kispestinek, valamint tizenegyest ítélt!

77. perc: Újabb csere: Nikola Trajkovics jött be Strestík helyére.

74. perc: Délczeg le, Vernes Richárd be.

73. perc:
Győri beadás után Vécsei majdnem a saját kapujába talált, a győriek kezezést reklamáltak. A kontrából Lipták ellökte a meginduló Lanzafamét, ám a győriek jöhettek szabadrúgással.

72. perc: Vargát a visszatérő Tarmo Kink váltotta.

71. perc:
Ignjatovics becsúszva mentett a helyzetbe kerülő Pátkai Máté elől.

67. perc: Változtatott Marco Rossi is: Zsivanovicsot George Ikenne-King váltotta.

65. perc: Csere a vendégeknél: Koltai helyére Nemanja Andrics állt be.

64. perc:
Kamber rosszul érkezett egy ütközésnél, ápolásra szorult, de tudta folytatni a játékot.

60. perc:
Baráth Botond adott be a jobb szélről, egyeneses Sztevanovics kezébe.

59. perc:
Délczeg jobb oldali beadását középen Lanzafame csúsztatta meg, de nem tudta kapura irányítani.

58. perc:
Völgyi bal oldali beadását követően Lovric mentett Koltai Tamás elől.

56. perc:
Ivancsics szabadrúgásból a kapu elé emelt, de Sztevanovicsé lett a labda.

55. perc: Völgyi is sárgát kapott, miután visszarántotta Lanzafamét.

51. perc: Megérkezett a találkozó első sárga lapja: Kamber felrúgta Ivancsicsot, Farkas játékvezető pedig ezt sárgával díjazta.

Jeges eső kezdett esni a második félidő elején, azonban pár perc után elállt, így feltehetőleg nem ázott el nagyon a négy-ötszáz fős közönség.

46. perc: Elindult a második játékrész, a győriek kezdtek. Rögtön az első percben Varga Roland előtt adódott nagy lehetőség, de Kemenes védett.
Az első félidőben a Honvéd irányította a mérkőzést, a Győrnek komoly lehetősége nemigen akadt. Szokatlanul sok a szabálytalanság, ami miatt roppant töredezetté vált a mérkőzés, de egyelőre még sárga lap sem volt.

45. perc: Nem hosszabbított a játékvezető, Honvéd–ETO a szünetben 0–0.

45. perc:
Lanzafame huszonöt méterről szabadrúgásból Sztevanovics kezébe lőtt.

44. perc:
Bal oldali vendégszöglet után Völgyi kapásból az égbe bombázott.

43. perc:
Ivancsics bal oldalról adott be, Hidi lövését blokkolták a győri védők.

41. perc:
Kronaveter lőtt kapura szabadrúgásból, Zsivanovics beletette a fejét, így Kemenesnek vetődve szögletre kellett ütnie a megpattanó labdát.

40. perc:
Völgyi indította Koltai Tamást a jobb oldalon, de Kemenes felszedte előle a labdát.

34. perc: Egy kis olasz produkció!
Lanzafame dekázgatott, majd ollózós mozdulattal a labdát középre emelte, ahol Had szögletre mentett. A sarokrúgásból Lanzafame majdnem betalált, de nem tudott elég erőt vinni a fejesébe.

33. perc:
Marian Had, az ETO új szerzeménye fejelt ki egy bal oldali beadást.

31. perc:
Völgyi Dániel robogott el a bal oldalon, beadását Ignjatovics kifejelte.

28. perc:
Ivancsics ívelt kapu elé huszonöt méterről szabadrúgásból, de Alekszandar Ignjatovics szabálytalansága miatt a Győr jöhetett szabaddal.
A két csapat legutóbb december ötödikén találkozott egymással, akkor a Ligakupában a Győr otthonában 2–2-es eredmény született. A bajnokságban ősszel szintén az ETO otthonában futottak össze a felek, akkor gól nélküli döntetlent játszottak egymással.


26. perc:
Kronaveter ezúttal maga tört be a tizenhatoson belülre, ám Lovric szögletre mentett előle.

20. perc:
Rok Kronaveter indította Kambert, de utóbbi már nem tudta az alapvonal előtt beadni a labdát.

19. perc: A meccs eddigi legnagyobb helyzete!
A hazaiak a bal oldalon vezettek támadást, majd Ivancsics lekészített Vécsei Bálint elé, aki a tizenhatoson belülről jobbal a bal alsó mellé lőtt.

18. perc:
Lanzafame bal oldali szöglete túl magas volt, senki nem tudott belefejelni.

17. perc:
Borisz Zsivanovics középre ívelését Lipták Zoltán vágta ki.

15. perc:
Marek Strestík próbálkozott beadással a jobb szélről, ám Hidi Patrik becsúszva mentett.

13. perc:
Varga Roland lőtt távolról jobbal, de méterekkel a kapu fölé.

11. perc:
Michal Svec jobb oldali beadását Kemenes Szabolcs simán lehúzta.
A Magyar Kupa negyeddöntőjéből elsőként a DVSC-Teva jutott tovább, miután
február elején 10–0-s összesítéssel kiejtette harmadosztályú fiókcsapatát, a Létavértest.

8. perc:
Ivancsics Gellért szabadrúgását Sztevanovics kiütötte a mezőnybe.

6. perc:
Djordje Kamber tizenhét méterről nem sokkal a kapu fölé lőtt.

5. perc:
Délczeg Gergely hosszan szöktette magát, Szasa Sztevanovics felszedte előle a labdát.

3. perc:
A Honvéd új igazolása, Davide Lanzafame bal oldali szabadrúgása után Ivan Lovric elterült a tizenhatoson belül, de Farkas Ádám játékvezető nem ítélt büntetőt.
A kispestiek történetük során hét alkalommal végeztek az élen a Magyar Kupában, míg a győriek összesen négyszer.


1. perc:
Elkezdődött a mérkőzés, a Budapest Honvéd indította útjára a labdát!
Így állnak fel a csapatok:
Honvéd: Kemenes – Lovric, Ignjatovics, Alcibiade, Baráth – Zsivanovics, Hidi, Vécsei, Ivancsics – Délczeg, Lanzafame
Győr: Sztevanovics – Svec, Lipták, Had, Völgyi – Kamber, Pátkai, Kronaveter – Koltai, Strestík, Varga R.

LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Bp. Honvéd–Győri ETO0–1 (Kink 80. – 11-esből)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik