Jubileum: 100 éve alapították a TFSE-t

Napra pontosan száz éve, azaz 1925. november 5-én alapították meg a TFSE sportklubot, amely egészen 1990-ig „sziámi ikerpárként” gyakorlatilag a TF testvérszervezete volt. Mint az ez alkalomból tartott sajtótájékoztatón Németh Lajos, az egyesület elnöke – aki 2017 óta tölti be ezt a tisztséget – elmondta, ekkor az egyesületi törvény miatt kellett szétválnia az egyetemnek és a klubnak, de a szoros együttműködés azóta is tart.
„Amellett, hogy a klub sportolói az egyetemen tanulhatnak és ösztöndíjakat is kapnak, a szakosztályok ingyen használhatják az egyetem létesítményeit, a szakmai munkában pedig a TF tanárai is alaposan kiveszik a részüket. Bár már nem sziámi ikrek, továbbra is ikertestvérek vagyunk.”
Az elnök azt is elmondta, hogy a TFSE sportolói Keleti Ágnes 1952-es aranyérme révén egy olimpiai bajnoki címet, emellett három ezüstöt és hat bronzot szereztek az ötkarikás játékokon. A párizsi olimpián a tekvandós Józsa Levente képviselte a színeiket, az LA 10 program keretének pedig öt sportolójuk is tagja. De a klub versenyzője a kétszeres paralimpiai bajnok atléta, Ekler Luca is. Jelenleg 23 aktív szakosztályuk működik 30 sportágban, nagyjából 2000 sportolóval, ezzel Magyarország egyik legnagyobb sportegyesületének számítanak.
Az esemény alkalmából Virág Lajos, a Sportegyesületek Országos Szövetségének főtitkára adta át szervezetének díszoklevelét, míg a TFSE és Zsoldos Péter, a Központi Sportiskola SE elnöke egy keretmegállapodást is aláírt a két klub további együttműködéséről. Azok a diákok, akik a KSI-ben végeznek, a TF-en folytathatják tanulmányaikat, a TFSE-ben pedig a sportpályafutásukat.
A Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség elnöke, Mocsai Lajos köszöntőjében elmondta: a TF és a TFSE az egyetemi sport meghatározója, a tavaly Debrecenben és Miskolcon megrendezett Európai Egyetemi Játékokon a TF az éremtáblázat második helyén végzett, az idei versenyek összesített éremtáblázatán pedig az első helyen áll. „Bár a TFSE versenyzői valóban csak egy olimpiai aranyérmet szereztek, több százra tehető azoknak a sportolóinknak a száma, akik a TF hallgatójaként lettek dobogósok az ötkarikás játékokon” – szólt Mocsai.
Az „ikertestvér”, azaz a Testnevelési és Sporttudományi Egyetem nevében Sterbenz Tamás rektor köszöntötte a centenáriumát ünneplő egyesületet: „A TF és a TFSE név mára branddé vált, nemcsak Magyarországon, hanem Európában is ismert, és ezt a brandet a jövőben is csak közösen tudjuk építeni. Annyira összenőttünk az elmúlt száz évben, hogy azokat a célokat, amiket kitűztünk a jövőre nézve, azokat is csak együtt tudjuk elérni.” Kiemelte: fontos a sport és a tanulás, és azoknak a szakembereknek, akik a TF-ről kikerülnek, a TFSE-ben kell megtapasztalniuk azt a magas színvonalat, amiben ezt követően dolgozniuk kell.








