Giro: Buitrago nyerte az utolsó nehéz hegyi szakaszt, Roglic minimálisan zárkózott

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.05.26. 18:00
null
Santiago Buitrago pályafutása második szakaszgyőzelmét szerezte a Girón (Fotó: Getty Images)
A kolumbiai Santiago Buitrago győzelmével ért véget az olasz kerékpáros-körverseny, a Giro d'Italia 19., nehéz hegyi szakasza. A brit Geraint Thomas megtartotta vezető helyét az összetettben, azonban a szlovén Primoz Roglic pár másodpercet faragott a hátrányából.

 

Utolsó nehéz hegyi szakaszának vágott neki pénteken a Giro d'Italia mezőnye, a kerékpárosokra a 183 kilométer hosszú, Longarone és Tre Cime di Lavaredo közötti táv várt.

Hugh Carthy, az EF Education-EasyPost összetettben 14. helyen álló versenyzője gyomorproblémák miatt nem állt rajthoz, így a mezőny nélküle indult el dél előtt nem sokkal.

Nagyjából egy óra kellett, mire a szökevények kialakították előnyüket, míg az összetettben élen álló Geraint Thomas és az őt üldöző Primoz Roglic a mezőnyben helyezkedett.

A 12 főből álló élcsoportból folyamatosan morzsolódtak le a szakasz közepén, 40 kilométerrel a cél előtt már csak öt szökevény maradt, azonban rájuk folyamatosan zárkóztak.

Eleredt az eső is, az utolsó tíz kilométeres hajrára pedig már kirajzolódni látszott, hogy a Santiago Buitrago, Magnus Cort, Derek Gee, Michael Hepburn négyes egyike nyeri a pénteki etapot.

A kolumbiai meglépett a kanadaival, Gee egy kicsit azonban még Buitragót is le tudta rázni, de a végére elfáradt. Buitrago megelőzte, a végén ellépett, és viszonylag kényelmes, 50 másodperces előnnyel – már száraz aszfalton – megnyerte a szakaszt. A kolumbiainak ez a második győzelme pályafutása során a Girón, egy nap híján egy éve diadalmaskodott először. Gee ismét másodikként ért be, az idei körversenyen már negyedjére.

Az utolsó kilométer az összetett élén állóknak is komoly csatát hozott. A mezőnyben eddig viszonylag hátrébb helyezkedő Primoz Roglic és Geraint Thomas az utóbbi vezetésével indult meg és kezdett kapaszkodni. Joao Almeida is csatlakozott hozzájuk, a végét azonban a portugál bírta a legkevésbé. Thomas ugyan az utolsó méterekig Roglic előtt haladt, azonban kifárasztotta magát a végére, így a szlovén meg tudta előzni és három másodpercet hozott rajta az összetettben.

Thomas maradt tehát az élen, minimális különbséggel mögötte Roglic, a harmadik pedig továbbra is Almeida, akinek nőtt a hátránya két szakasszal a vége előtt.

Szombaton az utolsó hegyi időfutam vár a mezőnyre, 18.6 kilométer Tarvisio és a Monte Lussari hegy között.

KERÉKPÁR
GIRO D'ITALIA
19. szakasz, Longarone–Tre Cime di Lavaredo, 183 km

1. Santiago Buitrago (kolumbiai, Bahrain-Victorious) 5:28:07 óra
2. Derek Gee (kanadai, Israel-Premier Tech) +51 másodperc hátrány
3. Magnus Cort (dán, EF Education-EasyPost) +1:46 p h.

ÖSSZETETT
1. Geraint Thomas (brit, Ineos Grenadiers) 81:55:47 óra
2. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) +26 mp h.
3. Joao Almeida (portugál, UAE) +59 mp h.

A 106. GIRO D'ITALIA PROGRAMJA
SzakaszTáv (km) Jelleg
Szakaszgyőztes
Az összetett éllovasa
1.május 6.
Fossacesia Marina–Ortona
19.6
egyéni időfutam
Remco Evenepoel (belga, Soudal-Quick Step)
...70. Fetter Erik (EOLO-Kométa)
Evenepoel
...70. Fetter
2.
május 7.
Teramo–San Salvo
201
sík
Jonathan Milan (olasz, Bahrain-Victorious),
...109. Fetter
Evenepoel, ...74. Fetter
3.
május 8.
Vasto–Melfi 216dombos
Michael Matthews (ausztrál, Jayco AlUla)
...175. Fetter
Evenepoel, ...130. Fetter
4.
május 9.
Venosa–Lago Laceno
175
dombos
Aurélien Paret-Peintre (francia, AG2R Citroën Team)
...115. Fetter
Andreas Leknessund (norvég, Team DSM)
...121. Fetter
5.
május 10.
Atripalda–Salerno
171
sík
Kaden Groves (ausztrál, Alpecin-Deceuninck), ...120. Fetter
Leknessund, ...124. Fetter
6.
május 11.
Nápoly–Nápoly
162
dombos
Mads Pedersen (dán, Trek-Segafredo)
...105. Fetter
Leknessund, ...111. Fetter
7.
május 12.
Capua–Gran Sasso d'Italia
218
nehéz hegyi
Davide Bais (olasz, EOLO-Kometa)
...147. Fetter

Leknessund,
...126. Fette
r
8.
május 13.
Terni–Fossombrone
207 dombos
Ben Healy (ír, EF Education-EasyPost)
...131. Fetter

Leknessund
...125. Fetter

9.
május 14.
Savignano sul Rubicone–Cesena
35
időfutam
Evenepoel
...57. Fetter
Evenepoel
...125. Fetter
május 15.
pihenőnap
10.
május 16.
Scandiano–Viareggio
196
közepes hegyi
Magnus Cort (dán, EF)
Fetter feladta

Thomas (brit, Ineos)
11.
május 17.
Camaiore–Tortona
219
dombos
Pascal Ackermann (német, UAE)
Thomas
12.
május 18.
Bra–Rivoli
179
közepes hegyi
Nico Denz (német, BORA-hansgrohe) Thomas
13.
május 19.
Borgofranco d'Ivrea–Crans-Montana
75 (206)
nehéz hegyi
Einer Augusto Rubio (kolumbiai, Movistar)Thomas
14.
május 20.
Sierre–Cassano Magnano
194 közepes hegyi
Denz
Bruno Armirail (francia, Groupama-FDJ)
15.
május 21.
Seregno–Bergamo
195nehéz hegyi
Brandon McNulty (egyesült államokbeli, UAE Team Emirates)
Armirail
május 22.
pihenőnap
16.
május 23.
Sabbio Chiese–Monte Bondone
203
nehéz hegyi
Joao Almeida (portugál, UAE)
Thomas
17.
május 24.
Pergine Valsugana–Caorle
195
síkAlberto Dainese (olasz, DSM)Thomas
18.
május 25.
Oderzo–Val di Zoldo
161 közepes hegyi
Filippo Zana (olasz, Team Jayco-AlUla)
Thomas
19.
május 26.
Longarone–Tre Cime di Lavaredo
183
nehéz hegyi
Santiago Buitrago (kolumbiai, Bahrain-Victorious) Thomas
20.
május 27.
Tarvisio–Monte Lussari
18.6
hegyi időfutam
21.
május 28.
Róma–Róma
135
sík
ÖSSZESEN3448.2
AZ ÖSSZETETT GYŐZTESE

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik