H. Á.
M. B.
2023.05.10 18:30 Frissítve: 2023.05.10 21:07

Giro: Groves nyert, Cavendish a cél előtt bukott, Evenepoel kétszer is elesett – videó

Az olasz országúti kerékpáros-körverseny, a Giro d´Italia 5. szakaszán, az Atripalda és Salerno közötti 171 kilométeres távon Kaden Groves zárt az első helyen, mögötte Jonathan Milan, illetve Mads Pedersen futott célba. Fetter Erik a 120. helyen ért célba.


Az alpecines Kaden Groves izgalmas futam végén nyerte meg a Giro ötödik szakaszát (Fotó: Getty Images)

 

Távolról sem voltak ideálisak a körülmények a kerékpározáshoz, pláne a versenyzéshez, miután eső – olykor szakadó eső – fogadta a mezőnyt már a startnál, és egész nap alig-alig változott valamit az időjárás. A start után azonban így is akadtak, akik nem vártak sokáig az akciózással, s hamar kialakult a nap szökése. A négyfős csoport egyik tagja a hegyi trikóban feszítő Thibaut Pinot volt, akinek nagyjából az első 7-8 kilométerig volt érdekes a szakasz, ekkor értek fel ugyanis a nap első harmadik kategóriás emelkedőjére, amit a francia FDJ-s meg is nyert, ezzel növelte előnyét a hegyimenők különversenyében.

Bő tízessel később aztán jött a dráma első felvonása: nagyjából 20 kilométerrel a start után földre került a nagy esélyes, az összetettet hétfőig vezető Remco Evenepoel. Egy kutya pont az élboly elé szaladt be, és a bukást a belga nem tudta kikerülni, aki közel négy és fél perc hátránnyal tudta folytatni a tekerést (VIDEÓ AZ ESETRŐL ITT).

Evenepoelt a Soudal-Quick Step azonban viszonylag gyorsan visszahozta a mezőnybe, amely a kutyás közjáték után még óvatosabb tempóra váltott, s csak apránként közeledett a négy és fél perces maximum előnnyel bíró szökevényekre, akikről Pinot egyébként a hegyi pontok bezsebelése után le is szakadt, s akiket végül 22 kilométerrel a cél előtt – a battipagliai sprintszakasz után – utolért a mezőny. Az egyetlen kivétel az olasz Zoccarato volt, aki szűk egyperces előnnyel tekert a többiek előtt. A 25 éves bringás előnye folyamatosan olvadt, és el is fogyott, miközben 6.9 kilométerrel a cél előtt tömeges bukás történt, így az összetettet vezető Andreas Leknessund a két részre szakadó mezőny hátsó felében ragadt, de később képes volt visszatérni az élbolyba.

Három kilométeren belül Evenepoel ismét bukott, de szerencséjére ezen a távon belül már megkapja a győztes idejét, így bukása nem befolyásolta az összetettben elfoglalt helyét. A célegyenesben is össze-vissza csúsztak a sprintelő versenyzők, a célvonalnál az úton keresztbe csúszó Cavendish kiütötte Andrea Vendramét, aki az oldalsó kordonba vágódva hatalmasat esett, és – bár eszméleténél volt – mentő vitte kórházba. Az orvosi vizsgálatok szerint az olasz bringásnak kiment a válla, de azt nyilatkozta, hogy a következő szakasz nápolyi rajtján már ott szeretne lenni a kerékpárja nyergében. Az első helyen idei második ausztrálként Kaden Groves futott be, hajszállal megelőzve Jonathan Milant és Mads Pedersent.

Ami az összetett állását illeti, a verseny előtt élen álló Leknessund sikeresen megőrizte a rózsaszínű trikót, ahogyan az előzetesen mögötte álló Evenepoel és Paret-Peintre sem veszítette el a pozícióját.

Fetter közel kétperces lemaradással ért célba, így az EOLO-Kometa magyar versenyzője összetettben három helyet visszacsúszva 124.

KERÉKPÁR
GIRO D'ITALIA

5. SZAKASZ (Atripalda–Salerno, 171 km)
1. Kaden Groves (ausztrál, Alpecin-Deceuninck) 4:30:19 óra
2. Jonathan Milan (olasz, Bahrain-Victorious) a. i.
3. Mads Pedersen (dán, Trek-Segafredo) a. i.
...120. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 1:57 perc h.

ÖSSZETETT
1. Andreas Leknessund (norvég, DSM)
2. Remco Evenepoel (belga, Soudal-Quick Step) 28 mp h.
3. Aurélien Paret-Peintre (francia, AG2R) 30 mp h.
...124. Fetter 33:20 perc h.

2023.07.28 17:58:13

Kerékpár nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Hajlamosak vagyunk csak a győztesekre fókuszálni, az ő szemüvegükön keresztül látni a világot, őket idealizáljuk, de el tudjuk hinni, hogy ők mi is lehetnénk? Ugye, hogy nem?! Szükség van a Pinot-kra, akik azért kerékpároznak, mert szeretik.

2023.07.08 23:02:54

Kerékpár nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Mert az nincs rendben, hogy tíz indulója van a női országos bajnokságnak, sőt, a férfiaknál is csak 22-en érnek célba.

2023.06.22 17:21:57

Kerékpár nemzetisport.hu

Az elektromos kerékpárok nemcsak kényelmes, praktikus és gyors megoldást jelentenek a városi közlekedésben. (x)

2023.05.09 23:28:44

Kerékpár nemzetisport.hu

ALAPVONAL.A Tour de Hongrie azonban elsősorban az itt élőknek kell hogy fontos esemény legyen. Nemcsak sportszakmailag, kulturálisan is, hiszen különböző földrajzi területeket kapcsol össze, ezáltal közösséget alkot, rangot és önbecsülést adó eseményként ünneppé formálja a hétköznapokat, és a televíziós közvetítések elterjedésének köszönhetően már vizuálisan is be- és megmutat, ismeretet terjeszt és dokumentál – tájakat, városokat, embereket. Bennünket.