H. Á.
2023.05.06 17:20 Frissítve: 2023.05.07 16:37

Giro: Evenepoel űridővel nyitott, Fetter a 70. lett az időfutamon

Szombaton megkezdődött a 106. Giro d'Italia, azaz az országúti kerékpárosok olasz körversenyének idei kiírása, mégpedig a Fossacesia Marina és Ortona közötti 19.6 kilométer hosszú egyéni indítású időfutammal, amelyet Remco Evenepoel hatalmas fölénnyel nyert meg. Az egyetlen magyar résztvevő, Fetter Erik a 70. idővel ért célba.

Evenepoel rózsaszínre cseréli holnap a belga bajnoki trikót (Fotó: Getty Images)

 

A versenyen a tavalyi évvel ellentétben idén három helyett csupán egy magyar indul: az EOLO-Kométa színeiben Fetter Erik személyében, aki tavaly után második alkalommal vesz részt az év első háromhetes Grand Tour-versenyén.

A 23 éves Fetter az utolsók között vágott neki a magyar bajnoki trikóban a távnak – tavaly ő nyerte meg az ob-t ebben a műfajban, így időfutamokon viselheti a trikolórt. Amikor a magyar fiú legördült a pódiumról, nagyjából akkor döbbentett meg mindenkit az első ellenőrző ponthoz, 9.8 kilométerhez érve a végső győzelemre is fő esélyesnek tartott belga Remco Evenepoel: 20 másodpercet vert az addig élen álló Geraint Thomasra. Az ekkor szintén pályán lévő és a szakaszgyőzelemre szintén esélyesnek tartott olasz időfutam-specialista, Filippo Ganna utána néhány perccel érkezett, de 12 másodperccel ő is elmaradt a belga mögött.

A belga a második ellenőrzőponton tovább növelte előnyét, ám a célig vezető utolsó, emelkedős részen a végül harmadikként záró Joao Almeida 13 másodperccel jobb volt nála, ettől függetlenül azonban Evenepoel tekintélyt parancsoló előnnyel húzta be a szakaszgyőzelmet, így ő viselheti a rózsaszín trikót a vasárnapi etapon. Egyben azt is jelenti Ganna második helye, hogy első alkalommal kapott ki a Girón időfutamon pályafutása során.

ÖSSZEFOGLALÓ

Fetter az első pontnál 59 másodperc hátrányban volt Evenepoelhoz képest, a másodiknál 1:43 perc volt a lemaradása, míg a célba érve 2:10 perc volt a mínusz, ami a 70. helyet jelentette a magyar bringás számára.

Az olasz körverseny vasárnap a Teramo és San Salvo közötti 202 kilométeres távval folytatódik. A 106. Giro d'Italia mezőnye összesen 3489 kilométert tesz meg, és mintegy 51 400 méter szintkülönbséget küzd le, amíg május 28-án célba ér Rómában.

GIRO D'ITALIA
1. SZAKASZ (Fossacesia Marina–Ortona, 19.6 km, időfutam)

1. Remco Evenepoel (belga, Soudal-Quick Step) 21:18 perc
2. Filippo Ganna (olasz, INEOS) +22 mp
3. Joao Almeida (portugál, UAE) +29 mp
...70. Fetter Erik (EOLO-Kométa) +2:10 p

ÖSSZETETT
1. Evenepoel 21:18 perc
2. Ganna +22 mp
3. Almeida +29 mp
...70. Fetter +2:10 p

2023.10.28 00:10:48

Kerékpár nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Az egy hónap alatt megtett 920 kilométer során tizenháromszor töltöttem az energiacellákat, az áramtankolás pedig – ha jól bogarásztam a számlát – 420 forintot vett ki a pénztárcámból... És... Ennyi!

2023.10.24 13:45:25

Kerékpár nemzetisport.hu

A kerékpárral történő munkába járás kiváló módja a környezetbarát közlekedésnek is. (x)

2023.07.28 17:58:13

Kerékpár nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Hajlamosak vagyunk csak a győztesekre fókuszálni, az ő szemüvegükön keresztül látni a világot, őket idealizáljuk, de el tudjuk hinni, hogy ők mi is lehetnénk? Ugye, hogy nem?! Szükség van a Pinot-kra, akik azért kerékpároznak, mert szeretik.

2023.07.08 23:02:54

Kerékpár nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Mert az nincs rendben, hogy tíz indulója van a női országos bajnokságnak, sőt, a férfiaknál is csak 22-en érnek célba.