Giro: hazaért a szökés, Cort győzött, megvan neki is a tripla

Vágólapra másolva!
2023.05.16. 17:34
null
Cort immár a Girón is nyert szakaszt (Fotó: Getty Images)
A Giro d’Italia 10. szakaszán minden volt, ahogy illik, bár ennek nem feltétlenül örülhetünk. A legfontosabb: a viadal egyetlen magyar résztvevője, Fetter Erik nekivágott ugyan az etapnak, de betegség miatt feladta. A Scandiano és Viareggio közötti 196 kilométeres távon hazaért az egész szakaszon át tartó szökés, az etapot a dán Magnus Cort nyerte meg.

Komolyan fontolgatták a szervezők a keddi rajt előtt, hogy a viszonylag vacak időjárás miatt jelentősen lerövidítik az etapot, s kihagyja a mezőny az 1500 méternél magasabb Passo delle Radici második kategóriába sorolt emelkedőjét, és csak az utolsó 70 kilométert tekeri le.

Aztán úgy döntöttek a szervezők, hogy mégis nekieresztik az eredeti távnak a mezőnyt, amelyben már nem volt ott a koronavírus-fertőzés miatt kiszálló rózsaszín trikós Remco Evenepoel és Rigoberto Urán, s nem állt rajthoz például Stefan Küng vagy a korábbi rózsaszín trikós Rein Taaramae sem. Ott volt viszont Fetter Erik, aki az elmúlt napokban arra panaszkodott, hogy nem érzi jól magát – 70 kilométerrel a cél előtt jött is a hír, hogy noha elindult, nem fejezi be a szakaszt.

Ami az addig történteket illeti: a start után röviddel kialakult a nap szökése, a szökevények között például azzal a 36 éves Alessandro De Marchival, aki néhány napja szintén meglógott, s akitől 2021-ben Valter Attila átvette a rózsaszín trikót. Mire a szakasz felénél lévő Passo delle Radici lábához értek, már csak De Marchi és Derek Gee maradt az élen az eredeti ötösből, viszont csatlakozott hozzájuk Magnus Cort, Jonathan Milan és Davide Bais – utóbbi aztán elvitte a hegyi hajrát is az 1523 méter magas csúcson, majd lejtmenetben leszakadt a ciklámentrikós Milannal együtt.

Az esős, cudar időben lefelé három perc hátrányban lévő főmezőnyből többen is elestek, ám a nap legbizarrabb esete mégis már a síkon történt bő 50 kilométerrel a cél előtt. Egy segítőautó megállt, hogy a csúnyán eleső Michel Reis és Lukas Pöstlberger párosának segítsen, de nem vette észre a nagy sebességgel érkező Alberto Bettiolt, akivel összeütközött...

A mezőny nagyjából ekkor kezdte közel három perc hátrányból üldözőbe venni a szökevényeket, csakhogy De Marchiék eleinte kitartottak, majd Gee-vel és De Marchival szemben Magnus Cort hajrázott a legjobban, megnyerve a szakaszt. Ezzel honfitársa, Mads Pedersen után néhány nappal neki is meglett a Grand Tour-tripla: a Vuelta és a Tour de France után immár az olasz körön is nyert szakaszt.

Összetettben az első helyet megöröklő Geraint Thomas megőrizte a vezetést Primoz Rogliccsal és Tao Geoghegan Harttal szemben.

Szerdán az idei kiírás leghosszabb szakasza, a Camaiore és Tortona közötti 219 kilométeres táv vár a kerékpárosokra. A 13. szakasz útvonala módosult a cyclingnews szakportál beszámolója szerint, a hóhelyzet miatt kikerült a 106. Giro d'Italia legmagasabb hegye – azaz a Cima Coppi –, a 2469 méteres Szent Bernát-hágó, a 207 kilométeresre tervezett pénteki etapot pedig 199 kilométeresre rövidítették, és egy hegyi alagúton halad majd keresztül a mezőny. Az olasz körverseny jövő vasárnap Rómában zárul.

KERÉKPÁR
GIRO D'ITALIA
10. SZAKASZ (Scandiano–Viareggio, 196 km)

1. Magnus Cort (dán, EF) 4:51:15
2. Derek Gee (kanadai, Israel) azonos idővel
3. Alessandro De Marchi (olasz, Jayco AlUla) 2 mp h.

ÖSSZETETT
1. Geraint Thomas (brit, Ineos) 39:26:33
2. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 2 mp h.
3. Tao Geoghegan Hart (brit, Ineos) 5 mp h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik