K. B.
2023.05.25 17:06 Frissítve: 2023.05.26 16:21

Giro: lehajrázta a visszavonuló klasszist, Zanáé a 18. szakasz

A Team Jayco-AlUla versenyzője, Filippo Zana nyerte meg az olasz kerékpáros-körverseny, a Giro d'Italia 18., Oderzo és Val di Zold között rendezett, 161 kilométeres közepes hegyi szakaszát.

Filippo Zana nagyot küzdött, övé a 18. szakasz (Fotó: Getty Images)

 

Csütörtökön lassan kezdtek távolodni a szökevények a mezőnytől, a hétfős csoport csak az első részhajrát követően állt össze, bő negyven kilométer megtétele után. A Passo della Crosettához egyébként Thibaut Pinot ért először, s mivel a második hegyi részhajrát is ő nyerte meg, hét pontra megközelítette Ben Healyt a kék trikóért zajló versenyben.

A következő első kategóriás hegyre is ő ért fel elsőként, ezzel már tetemes előnyre tett szert – 40 pont járt érte, tehát a versenynap ezen szakaszában 33 ponttal megelőzte Healyt. A szökevények 22 kilométerrel a vége előtt 4:30 perccel jártak a mezőny előtt, reálisnak tűnt, hogy hazaérnek.

A következő tíz kilométeren nem csökkent a differencia, s noha két nagyon kemény emelkedő is várt még a kerékpárosokra, sejthető volt, hogy Pinot-ék között dől el a szakaszgyőzelem. Úgy tűnt, az egyszeres Giro-szakaszgyőztes francia mellett az olasz Filippo Zana és a kanadai Derek Gee pályázhat az első helyre, apránként leszakították a többieket. Ám a kanadai sem bírta a tempót, Zanáék elléptek tőle.

ÖSSZEFOGLALÓ

Eközben az összetettben vezető brit Geraint Thomas egyre nagyobb különbséget alakított ki a mögötte 18 másodperc lemaradással második Joao Almeidával szemben, a portugál láthatóan nem bírta a tempót, márpedig ez súlyos másodpercekbe került neki!

Pinot és Zana óriásit csatázott egymással az utolsó kilométeren, s az olasz sportoló bírta jobban az utolsó métereket, megelőzte a profi versenyzéstől a mostani idény végén visszavonuló franciát, karrierje első szakaszsikerét aratva a Girón! Pinot ezen a körversenyen második alkalommal bukta el a hajrát, két második helyet tudhat magáénak.

AZ UTOLSÓ KILOMÉTER

Összetettben Geraint Thomas maradt az élen, Primoz Roglic megelőzte Almeidát, a második helyre lépett előre (29 másodperc a lemaradása a brittel szemben), míg a portugál bringás a képzeletbeli dobogó harmadik helyére csúszott vissza.

KERÉKPÁR
GIRO D'ITALIA
18. szakasz, Oderzo–Val di Zoldo, 161 km

1. Filippo Zana (olasz, Team Jayco-AlUla) 4:25:12 óra
2. Thibaut Pinot (francia, Groupama-FDJ) azonos idővel
3. Warren Barguil (francia, Team Arkea Samsic) +50 másodperc hátrány

ÖSSZETETT
1. Geraint Thomas (brit, Ineos Grenadiers) 76:25:51 óra
2. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) +29 mp h.
3. Joao Almeida (portugál, UAE) +39 mp h.

A 106. GIRO D'ITALIA PROGRAMJA
  SzakaszTáv (km) Jelleg
Szakaszgyőztes
Az összetett éllovasa
  1.május 6.
Fossacesia Marina–Ortona
19.6
egyéni időfutam
Remco Evenepoel (belga, Soudal-Quick Step)
...70. Fetter Erik (EOLO-Kométa)
Evenepoel
...70. Fetter
  2.
május 7.
Teramo–San Salvo
201
sík
Jonathan Milan (olasz, Bahrain-Victorious),
...109. Fetter
Evenepoel, ...74. Fetter
  3.
május 8.
 Vasto–Melfi 216dombos
Michael Matthews (ausztrál, Jayco AlUla)
...175. Fetter
Evenepoel, ...130. Fetter
  4.
május 9.
Venosa–Lago Laceno
175
dombos
Aurélien Paret-Peintre (francia, AG2R Citroën Team)
...115. Fetter
Andreas Leknessund (norvég, Team DSM)
...121. Fetter
  5.
május 10.
Atripalda–Salerno
171
sík
Kaden Groves (ausztrál, Alpecin-Deceuninck), ...120. Fetter 
Leknessund, ...124. Fetter
  6.
május 11.
Nápoly–Nápoly
162
dombos
Mads Pedersen (dán, Trek-Segafredo)
...105. Fetter
 Leknessund, ...111. Fetter
  7.
május 12.
Capua–Gran Sasso d'Italia
218
nehéz hegyi
Davide Bais (olasz, EOLO-Kometa)
...147. Fetter

Leknessund,
...126. Fette
r
  8.
május 13.
Terni–Fossombrone
207 dombos
Ben Healy (ír, EF Education-EasyPost)
...131. Fetter 

Leknessund
...125. Fetter

  9.
május 14.
Savignano sul Rubicone–Cesena
35
időfutam
Evenepoel
...57. Fetter
Evenepoel
...125. Fetter
 május 15.
pihenőnap
10.
május 16.
Scandiano–Viareggio
196
közepes hegyi
Magnus Cort (dán, EF)
Fetter feladta

Thomas (brit, Ineos)
11.
május 17.
Camaiore–Tortona
219
dombos
Pascal Ackermann (német, UAE)
Thomas
12.
május 18.
Bra–Rivoli
179
közepes hegyi
Nico Denz (német, BORA-hansgrohe) Thomas
13.
május 19.
Borgofranco d'Ivrea–Crans-Montana
75 (206)
nehéz hegyi
Einer Augusto Rubio (kolumbiai, Movistar)Thomas
14.
május 20.
Sierre–Cassano Magnano
194 közepes hegyi
Denz
Bruno Armirail (francia, Groupama-FDJ)
15.
május 21.
Seregno–Bergamo
 195nehéz hegyi
 Brandon McNulty (egyesült államokbeli, UAE Team Emirates)
Armirail
 május 22.
pihenőnap
16.
május 23.
Sabbio Chiese–Monte Bondone
203
nehéz hegyi
Joao Almeida (portugál, UAE)
Thomas
17.
május 24.
Pergine Valsugana–Caorle
195
síkAlberto Dainese (olasz, DSM)Thomas
18.
május 25.
Oderzo–Val di Zoldo
161 közepes hegyi
Filippo Zana (olasz, Team Jayco-AlUla)
Thomas
19.
május 26.
Longarone–Tre Cime di Lavaredo
183
nehéz hegyi
  
20.
május 27.
Tarvisio–Monte Lussari
18.6
hegyi időfutam
  
21.
május 28.
Róma–Róma
135
sík
  
ÖSSZESEN3448.2
AZ ÖSSZETETT GYŐZTESE
 

 

2023.05.09 23:28:44

Kerékpár nemzetisport.hu

ALAPVONAL.A Tour de Hongrie azonban elsősorban az itt élőknek kell hogy fontos esemény legyen. Nemcsak sportszakmailag, kulturálisan is, hiszen különböző földrajzi területeket kapcsol össze, ezáltal közösséget alkot, rangot és önbecsülést adó eseményként ünneppé formálja a hétköznapokat, és a televíziós közvetítések elterjedésének köszönhetően már vizuálisan is be- és megmutat, ismeretet terjeszt és dokumentál – tájakat, városokat, embereket. Bennünket.

2023.05.09 15:23:54

Kerékpár nemzetisport.hu

Kilencvenhét év negyvenhárom versenyén tizenhét nemzet adott harminckilenc különböző győztest.

2023.05.05 20:12:30

Kerékpár nemzetisport.hu

Kattintson ide verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép, menetrend, eredmények egy helyen.

2023.02.22 23:59:08

Kerékpár nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Nem csupán vízhordónak szánják.

2022.12.30 09:25:56

Kerékpár nemzetisport.hu

Legjobb női kerékpárosunk idei „évértékelőjében” a mentális egészség fontosságáról is beszélt.