A 2023-ban győztes szlovén klasszis az idei viadal favoritjaként kezdte meg az év első háromhetes körversenyét, ám a múlt héten háromszor is bukott, és a szombati balesete során súlyos sérüléseket szenvedett. Ennek ellenére a vasárnapi, 15. szakaszon ott volt a mezőnyben, a nap második nehéz emelkedőjén azonban leszakadt a legjobbak csoportjától és több mint egy perc hátránnyal ért célba, az összetettben pedig a tizedik helyre esett vissza. Roglic csaknem négy perccel marad el az összetettben vezető mexikói Isaac del Torótól.
„Nem titkolhatjuk tovább, hogy nem érzi jól magát. Ma mindenki láthatta az igazságot – nyilatkozott a legutóbbi szakasz után Christian Pomer sportigazgató. – Amikor fájdalmai vannak, akkor az egészsége a legfontosabb, a Red Bull-Bora-Hansgrohe csapatnál ezt tartjuk szem előtt.”
Pomer elmondta, hogy a döntést Roglic az orvosi stábbal közösen hozza majd meg.
A 35 éves klasszisnak van ideje dönteni, mivel hétfőn szünnap van a Girón, melynek utolsó hetében várnak a legnehezebb hegyi szakaszok a mezőnyre.