A FIFA szerint helyes volt elvenni a horvátok drámai gólját, itt a magyarázat!

R. D. P.R. D. P.
2026.07.03. 13:34
null
Espen Eskas és a VAR-szoba megfelelő döntést hozott (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan is megerősítette, hogy helyes döntés született a Portugália–Horvátország világbajnoki mérkőzés hosszabbításában, amikor a videóbíró les miatt érvénytelenítette a horvátok egyenlítő találatát. A döntés meghozatalában kulcsszerepet játszott a mérkőzés hivatalos labdájába épített, úgynevezett Connected Ball-technológia.

A találkozó drámai hajrájában Goncalo Ramos fejesével Portugália a ráadás negyedik percében megszerezte a vezetést (2–1). Úgy tűnt azonban, hogy Horvátország még megmentheti a mérkőzést: kilenc perccel később Josko Gvardiol közelről a hálóba juttatta a labdát, és a játékvezető elsőre megadta a gólt.

Az akció során Ivan Perisic ívelt a tizenhatoson belülre, a labda Renato Veigáról Mario Pasalic elé pattant, aki lekészítette azt Gvardiolnak. A televíziós visszajátszások alapján sokáig úgy tűnt, hogy Igor Matanovic nem ért hozzá a labdához, amikor megpróbálta megcsúsztatni azt, így Pasalic nem tartózkodott lesen.

A VAR azonban vizsgálta az esetet, és Espen Eskas játékvezetőt a monitorhoz hívta. A döntő bizonyítékot a hivatalos Adidas Trionda labdába épített érzékelőrendszer szolgáltatta: az adatok egyértelműen kimutatták, hogy Matanovic minimális érintése valóban megtörtént. Ez az apró kontaktus már elegendő volt ahhoz, hogy Pasalic leshelyzetbe kerüljön az akció folytatásában, így Gvardiol gólját jogosan érvénytelenítették.

A televíziós közvetítésben is megjelent egy úgynevezett „szívverés-grafika”, amely egy apró kiugrással jelezte a labda érintésének pillanatát.

A FIFA a közleményében hangsúlyozta, hogy a Connected Ball-technológia adatai egyértelműen igazolták Matanovic érintését a gól előtti szituációban, így a játékvezető helyesen állapította meg a leshelyzetet és vonta vissza a találatot.

A szervezet kiemelte, hogy az Adidas Trionda labdájában elhelyezett IMU-érzékelők rendkívül érzékenyek, és a legkisebb érintéseket is képesek rögzíteni. Az így nyert adatokat a televíziós közvetítésekben látványos grafika szemlélteti, miközben a játékvezetők számára gyorsabb és pontosabb döntéshozatalt tesz lehetővé.

Foci vb 2026
2026.07.03. 07:36

Amerikai pite: még él Cristiano Ronaldo és Portugália aranyálma, de jön Spanyolország – vb-kibeszélő, 22. nap

VIDEÓ! CR7 rekordokat döntött, majd lecserélték; Luka Modricot lehet, hogy utoljára láttuk; Spanyolország simán átment az osztrákokon, miközben még mindig nem kapott gólt.

Az érvénytelenített gól végül Horvátország világbajnoki búcsúját jelentette, míg Portugália ezzel a győzelemmel tette biztossá helyét a legjobb 16 között, ahol Spanyolország vár rá.

VILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK, KANADA, MEXIKÓ
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
PORTUGÁLIA–HORVÁTORSZÁG 2–1 (0–0)

Legfrissebb hírek

A FIFA húszezer dolláros büntetést rótt ki a spanyolokra

Spanyol labdarúgás
2026.10.16. 17:12

Gianni Infantino csak a rossz kommunikációért kért bocsánatot a FIFA ülésén

Minden más foci
2026.10.15. 18:58

Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál a Balogun-ügy miatt

Minden más foci
2026.10.15. 11:39

Több mint hatmilliárd dollár szétosztását tervezi a FIFA a következő négy évben

Minden más foci
2026.10.14. 09:51

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.13. 18:31

„Kivétel nélkül azt szeretnénk, hogy Cristiano Ronaldo visszatérjen a portugál válogatottba” – megszólalt a szövetség elnöke

Minden más foci
2026.10.10. 20:03

A portugál szövetség fegyelmi eljárást indított Cristiano Ronaldo ellen

Minden más foci
2026.10.10. 18:01

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18