Vb 2026: ki nyeri a tornát? A ranglistán Messiék, a keretértékben a franciák állnak az élen, a bukiknál a spanyolok a favoritok

PÓSFAI GYULAPÓSFAI GYULA
2026.06.11. 16:35
null
Fotó: Getty Images
Régóta emlegetett igazság, hogy nem a pénz focizik, hanem a focival lehet rengeteg pénzt keresni, továbbá az is, hogy a statisztika nem rúg gólt. Ezek ellenére úgy gondoltuk, érdemes megnézni a labdarúgó-vb rajtja előtt, hogy a FIFA világranglistája, a Transfermarkt keretértékei, illetve az első számú hazai fogadóiroda alapján melyik válogatott tűnik a legerősebbnek, no és hogyan alakul csapatok között a további sorrend. Érdekesség, hogy a három különböző szempont szerint más-más ország került az élre.


A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) idei évtől sűrűbben frissített világranglistája alapján három válogatott kiemelkedik a mezőnyből: az élen a Lionel Messi vezette címvédő argentinokat, a második helyen az Európa-bajnok spanyolokat, míg a harmadikon a négy éve vb-döntős franciákat találjuk. A sorban az angolok következnek – ők négyen rendelkeznek több mint 1800 ponttal. Az első nyolcban a négy évvel ezelőtti, katari vb előtti állapothoz képest egyetlen változás történt: Belgium (most a 9.) kikerült onnan, a 2022-es világbajnokságon negyedikként záró Marokkó (7.) pedig bekerült oda. 

RangsorOrszágFIFA-helyezésPontszám
1.Argentína1.1877.27
2.Spanyolország2. 1874.71
3.Franciaország3.1870.70
4.Anglia4.1828.02
5.Portugália5.1767.85
6.Brazília6.1765.86
7.Marokkó7.1755.10
8.Hollandia8.1753.57
9. Belgium9.1742.24
10.Németország10.1735.77
11.Horvátország11.1714.87
12.Kolumbia13.1698.35
13.Mexikó14.1687.48
14.Szenegál15.1684.07
15.Uruguay16.1673.07
16.Egyesült Államok17.1671.23
ERŐSORREND A FIFA VILÁGRANGLISTÁJA ALAPJÁN

A Transfermarktnál a játékosok átlagos értéke alapján 58.58 millió euróval a franciák a legerősebbek, itt az angolok a másodikok (52.43), a spanyolok a harmadikok (47.03). A brazilok (35.7) csak hatodikok, míg az argentinoknak be kell érniük a hetedik pozícióval (31.3). Az első nyolcban most is ugyanazok az országok tűnnek fel, mint négy éve, legfeljebb a helyezések térnek el. A 48 csapatos mezőny utolsó négy helyén most Curacaót (991 ezer), Irakot (815), Jordániát (781) és Katart (766) találjuk.

RangsorOrszágA játékosok átlagos értéke  
(millió euró)
1.Franciaország58.58
2.Anglia52.43
3.Spanyolország47.03
4.Portugália38.67
5.Németország36.42
6.Brazília35.70
7.Argentína31.30
8.Hollandia29.01
9. Norvégia22.69
10.Belgium 21.06
11.Elefántcsontpart20.08
12.Marokkó19.17
13.Szenegál18.39
14.Törökország18.22
15.Svédország15.62
16.Horvátország14.90
ERŐSORREND A JÁTÉKOSOK ÁTLAGOS TRANSFERMARKT-ÉRTÉKE ALAPJÁN

Az első számú hazai fogadóirodánál, a Tippmixprónál a vb két legnagyobb favoritja Spanyolország és Franciaország, az előbbi végső győzelmére a csütörtök délelőtti állapot szerint 5.50-szeres, míg az utóbbiéra kereken hatszoros pénzt fizetnek. A harmadik legesélyesebbnek Angliát találják (8.25), majd a sorban holtversenyben Brazília és Portugália jön (9.25–9.25). A legutóbbi győztes Argentína itt csak hatodik (10.00), amelyet Németország (15.50), Hollandia (20.00) és Norvégia (30.00) követ. 

A sor végén a Zöld-foki-szigeteket, Jordániát, Haitit és Curacaót találjuk, mindegyikük végső győzelmére 2000-szeres pénz kínálnak.

A magyar oddsmesterek a legnagyobb valószínűséget a spanyol–angol és a spanyol–argentin döntőre látnak, mindkettő egyaránt 14.50-szeres nyereményt ígér. A harmadik helyre a spanyol–brazil (16.50),  a negyedikre a francia–angol (17.00) párosítás került.

RangsorOrszágNyereményszorzó a vb-győzelemre
1.Spanyolország5.50
2.Franciaország6.00
3.Anglia8.25
4–5.Brazília9.25
 Portugália9.25
6.Argentína10.00
7.Németország15.50
8.Hollandia20.00
9. Norvégia30.00
10–11.Belgium 40.00
 Kolumbia40.00
12–13.Japán50.00
 Marokkó50.00
14.Mexikó60.00
 Egyesült Államok60.00
 Uruguay 60.00
ERŐSORREND A HAZAI FOGADÓIRODÁNÁL, A TIPPMIXPRÓNÁL (csütörtök 9 órai állás)

Összességében a három különböző lista alapján a franciák és a spanyolok tűnnek a legerősebbnek, mindkét ország válogatottja egy első, egy második és egy harmadik helyezést tud felmutatni, míg az angoloknak egy második, egy harmadik és egy negyedik helyük van. Nem szabad viszont elfelejteni, hogy a torna kimenetelét egyéb tényezők – akklimatizáció, a játékosok fizikai állapota, motiváltsága és a csapatszellem (valamint az egyenes kieséses szakasz ágainak alakulása – a szerk.) – is befolyásolják, ráadásul az amerikai földrészen európai csapatnak eddig csak egyszer, 2014-ben Brazíliában Németországnak sikerült világbajnoki címet nyernie.

 

Legfrissebb hírek

Monfils lett a francia Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
3 órája

Eltemették a Tenerife kedden elhunyt labdarúgóját

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 17:42

Tehetséges távolugró is életét vesztette a toledói vonatbalesetben

Egyéb egyéni
2026.10.30. 09:01

A magyar kéziválogatott jó játékkal aratott győzelmet idegenben a franciák ellen

Kézilabda
2026.10.25. 16:38

Nagy csatában játszott döntetlent a magyar kéziválogatott Franciaország ellen

Kézilabda
2026.10.22. 17:38

Női kéziseink fontos tesztet vívnak a franciák ellen

Kézilabda
2026.10.22. 08:28

Nyert és vezet a Lyon; négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
2026.10.18. 23:35

Sajátos keresztelő: Messiről növényfajt neveztek el Peruban!

Minden más foci
2026.10.18. 10:01