Pochettino: Pulisic kapott egy rúgást a vádlijára, nem akartam kockáztatni

MIKE BARNABÁSMIKE BARNABÁS
2026.06.13. 06:51
Mauricio Pochettino (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az Egyesült Államok 4–1-es győzelmet aratott Paraguay felett a részben saját rendezésű labdarúgó-világbajnokság D-csoportjában. Lássuk, hogyan értékeltek a meccs főszereplői!

„Nagyon büszke vagyok a játékosokra és a stábra is, mindannyian nagy dicséretet érdemelnek a mai produkcióért. A legfontosabb a teljesítmény, illetve az, hogy jól éreztük magunkat. Tudjuk, hogy ez csupán a kezdet és még nem értünk el semmit. Ez csak egy mérkőzés volt, s intelligensnek kell lennünk, hogy erre a sikerre építeni tudjunk”fogalmazott az amerikaiak argentin szövetségi kapitánya, Mauricio Pochettino, hozzátéve, hogy tanítványai sikeresen kezelték a magas elvárások, illetve a rendezés miatt rájuk nehezedő nyomást. Az 54 éves tréner ezután a félidőben lecserélt Christian Pulisicről is szót ejtett.

„Pulisic kapott egy rúgást a vádlijára, s megérezte a félidő végén. Nehezen tudott járni, de bízom benne, hogy nincs nagy gond, s bevethető lesz a következő meccsen. – mondta Pochettino. – A szurkolók óriásiak voltak, erre vártunk. Amerikáról beszélünk, erről az érzésről, illetve szenvedélyről. Most már mindenki látja, hogy milyen fontos az embereknek itt a labdarúgás.”

„Megtisztelő volt ezt a csapatot vezetni, s önmagában az is, hogy ennek a gárdának a tagja lehetek. Rengeteget dolgoztunk ezért. (...) Le a kalappal mindenki előtt!”így az amerikaiak csapatkapitánya, Tim Ream


„Taktikai, fizikai és technikai szempontból is leiskoláztak minket”summázta a pályán történteket Gustavo Alfaro, Paraguay szövetségi kapitánya. 

„Mondanom sem kell, az Egyesült Államok teljesen megérdemelt győzelmet aratott. Tudtuk, hogy nehéz ellenfélről van szó, amely komplex játékot játszik. A pálya teljes szélességét bejátszották, sokat háromszögeztek… Ha nincs egyben a védelem, akkor nagy gondot tudnak okozni. (...) Sok részletet kell finomhangolnunk. Még van hátra két meccs, s nagyon gyorsan neki kell állnunk a munkának. El kell ismerni a hibáinkat, és újra kell gondolnunk a dolgokat, de természetesen mindent meg fogunk tenni a továbbjutásért” – tette hozzá az argentin szakember. Alfaro leszögezte: egy bizonyos szinten az akarás és a futás önmagában nem elegendő, s ezt a szakadékot kell áthidalniuk a törökök és az ausztrálok ellen. 

VILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK, KANADA, MEXIKÓ
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
D-CSOPORT
EGYESÜLT ÁLLAMOK–PARAGUAY 4–1 (3–0)
Los Angeles, Los Angeles Stadion, 70 492 néző, Vezette: Danny Makkelie (holland)
EGYESÜLT ÁLLAMOK: Matt Freese – Alex Freeman, Chris Richards, Tim Ream, Antonee Robinson – Malik Tillman (Reyna, 82.), Tyler Adams – Sergino Dest (Pepi, 72.), Weston McKennie, Christian Pulisic (Berhalter, a szünetben) – Folarin Balogun (Weah, 72.). Szövetségi kapitány: Mauricio Pochettino
A kispadon: Chris Brady, Matt Turner (kapusok), Max Arfsten, Mark McKenzie, Miles Robinson, Joe Scally, Auston Trusty, Brenden Aaronson, Sebastian Berhalter, Cristian Roldan, Alejandro Zendejas, Ricardo Pepi, Gio Reyna, Tim Weah, Haji Wright
PARAGUAY: Orlando Gill – Juan José Cáceres (Sosa, 79.),  Gustavo Gómez, Omar Alderete, Júnior Alonso – Diego Gómez (Kaku, 80.), Andrés Cubas, Damián Bobadilla (Maurício, a szünetben), Miguel Almirón (Velázquez, 79.) – Antonio Sanabria (Arce, 62.), Julio Enciso. Szövetségi kapitány: Gustavo Alfaro
A kispadon: Gatito Fernández, Gastón Oliveira (kapusok), Fabián Balbuena, José Canale, Gustavo Gómez, Alexandro Maidana, Gustavo Velázquez, Damián Bobadilla, Gustavo Caballero, Matías Galarza, Diego Gómez, Maurício, Braian Ojeda, Ramón Sosa, Álex Arce, Gabriel Ávalos, Kaku, Isidro Pitta 
Gólszerző: Bobadilla – öngól (7.), Balogun (31., 45+5.), Reyna 90+8., ill. Maurício 73.

AZ AMERIKAI VÁLOGATOTT VB-KERETE
Kapusok: 25 Chris Brady (Chicago Fire), 24 Matt Freese (New York City), 1 Matt Turner (New England Revolution)
Védők: 18 Max Arfsten (Columbus Crew), 2 Sergino Dest (PSV – Hollandia), 16 Alex Freeman (Villarreal – Spanyolország), 22 Mark McKenzie (Toulouse – Franciaország), 13 Tim Ream (Charlotte), 3 Chris Richards (Crystal Palace – Anglia), 5 Antonee Robinson (Fulham – Anglia), 12 Miles Robinson (Cincinnati), 23 Joe Scally (Borussia Mönchengladbach – Németország), 6 Auston Trusty (Celtic FC – Skócia)
Középpályások: 11 Brenden Aaronson (Leeds United – Anglia), 4 Tyler Adams (AFC Bournemouth – Anglia), 14 Sebastian Berhalter (Vancouver Whitecaps), 8 Weston McKennie (Juventus – Olaszország), 15 Cristian Roldan (Seattle Sounders), 17 Malik Tillman (Bayer Leverkusen – Németország), 26 Alejandro Zendejas (América – Mexikó)
Támadók: 20 Folarin Balogun (AS Monaco – Franciaország), 9 Ricardo Pepi (PSV – Hollandia), 10 Christian Pulisic (AC Milan – Olaszország), 7 Gio Reyna (Borussia Mönchengladbach – Németország), 21 Tim Weah (Olympique Marseille – Franciaország), 19 Haji Wright (Coventry City – Anglia)
Szövetségi kapitány: Mauricio Pochettino (argentin)

A PARAGUAYI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: 1 Gatito Fernández (Cerro Porteno), 12 Orlando Gill (San Lorenzo – Argentína), 22 Gastón Oliveira (Olimpia)
Védők: 3 Omar Alderete (Sunderland – Anglia), 6 Júnior Alonso (Atlético Mineiro – Brazília), 5 Fabián Balbuena (Grémio – Brazília), 4 Juan José Caceres (Dinamo Moszkva – Oroszország), 13 José Canale (Lanús – Argentína), 15 Gustavo Gómez (Palmeiras – Brazília), 26 Alexandro Maidana (Talleres – Argentína), 2 Gustavo Velázquez (Cerro Porteno)
Középpályások: 10 Miguel Almirón (Atlanta United – Egyesült Államok), 16 Damián Bobadilla (Sao Paulo – Brazília), 24 Gustavo Caballero (Portsmouth – Anglia), 14 Andrés Cubas (Vancouver Whitecaps – Kanada), 23 Matías Galarza (Atlanta United – Egyesült Államok), 8 Diego Gómez (Brighton & Hove Albion – Anglia), 11 Maurício (Palmeiras – Brazília), 20 Braian Ojeda (Orlando City SC – Egyesült Államok), 7 Ramón Sosa (Palmeiras – Brazília),   
Támadók: 18 Álex Arce (Independiente Rivadavia – Argentína), 21 Gabriel Ávalos (Independiente – Argentína), 19 Julio Enciso (Strasbourg – Franciaország), 17 Kaku (Al-Ain – Egyesült Arab Emírségek), 25 Isidro Pitta (Red Bull Bragantino – Brazília), 9 Antonio Sanabria (Cremonese – Olaszország)
Szövetségi kapitány: Gustavo Alfaro (argentin)

Június 13., szombat, 3.00
Los Angeles, Los Angeles Stadion
Egyesült Államok–Paraguay 4–1
Június 14., vasárnap, 6.00
Vancouver, BC Place
Ausztrália–Törökország
Június 20., szombat, 6.00
Santa Clara, San Francisco Bay Area Stadion
Törökország–Paraguay
Június 19., péntek, 21.00
Seattle, Seattle Stadion
Egyesült Államok–Ausztrália
Június 26., péntek, 4.00
Los Angeles, Los Angeles Stadion
Törökország–Egyesült Államok
Június 26., péntek, 4.00
Santa Clara, San Francisco Bay Area Stadion
Paraguay–Ausztrália
d-csoport

 

 

Legfrissebb hírek

Beszólt az olaszoknak a FIFA elnöke

Foci vb 2026
7 perce

Julián Quinones, Mexikó hőse

Foci vb 2026
20 perce

Vb 2026: aki megelőzte Cristiano Ronaldót a szaúdi liga góllövőlistáján

Foci vb 2026
27 perce

Vb 2026: Klose arra számít, hogy megdöntik a gólcsúcsát

Foci vb 2026
49 perce

Clint Dempsey a kanadaiak kapitányának: Nem fogadok el kritikát olyasvalakitől, aki országot váltott

Foci vb 2026
50 perce

A demonstrálók nem „versenyezhettek” a mexikói válogatott sikerével

Foci vb 2026
59 perce

Demonstrációk tucatját nyomta el a győzelmi eufória Mexikóban

Foci vb 2026
1 órája

NS-kiállításmegnyitó: ikonikus vb-mezek a New York-i Legendák Kollekciójában

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik