A zöld-fokiak kapitánya: Kis ország vagyunk, de semmi sem lehetetlen

R. D. P.R. D. P.
2026.06.27. 08:42
null
Bubista a lefújást követően nem engedte el a zöld-foki zászlót (Fotó: Getty Images)
Bubista, Zöld-foki-szigetek szövetségi kapitánya nemzeti zászlóba burkolózva értékelte a válogatott történelmi világbajnoki szereplését, miután a csapat a csoportkörből veretlenül, három döntetlennel jutott tovább.

A zöld-fokiak a Szaúd-Arábia elleni 0–0 után kerültek nehéz helyzetbe, és csak úgy juthattak tovább, hogy Spanyolország legyőzte Uruguayt. A játékosok a pályán várva, telefonon követték a másik meccs utolsó perceit, majd a spanyol győzelem hírére kitört az ünneplés.

Bubista szerint a siker alapja a fegyelem és az egység volt: „Büszke vagyok rájuk. Nem veszítettünk meccset, ez a szervezettség és a csapatszellem eredménye. Kis ország vagyunk, de semmi sem lehetetlen.”

A történelmi továbbjutás után a csapat a világbajnoki címvédő Argentina ellen készül, ahol Lionel Messi is vár rájuk. Bubista szerint ez egyszerre megtiszteltetés és új kihívás: „A saját játékunkat játsszuk, de jellemesen és felelősséggel.”

A szaúdiak elleni összecsapás egyik hőse, Deroy Duarte a mérkőzés után meghatottan beszélt: „Ez őrület, mintha egy álomban élnék. Gyerekkorom óta erről álmodtam. A meccs legjobbjának lenni és történelmet írni a vb-n felfoghatatlan.”

Hozzátette, hogy most még az ünneplés ideje van, de hamarosan már az Argentína elleni „nagyon nehéz” meccsre kell készülniük: „Hinnünk kell magunkban, mert minden lehetséges.”

A zöld-foki-szigeteki válogatott így története legnagyobb sikerét ünnepli, miközben már a következő, minden eddiginél nagyobb kihívásra készül.

VILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK, KANADA, MEXIKÓ
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
H-CSOPORT
ZÖLD-FOKI-SZIGETEK–SZAÚD-ARÁBIA 0–0 

A H-CSOPORT VÉGEREDMÉNYEMGyDVL–KGk P   
1. Spanyolország3215–0+5 7   
2. Zöld-foki-szigetek332–23   
3. Uruguay3213–4–1 2   
4. Szaúd-Arábia3211–5–4 2   

 

 

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttek – ilyen volt belülről a 2026-os világbajnokság

Foci vb 2026
2026.08.07. 18:07

Vb 2026: rendőrségi razzia a dél-koreai szövetségnél a korábbi kapitány kinevezése miatt

Foci vb 2026
2026.08.06. 19:04

Rocksztárként fogadták a Colo-Colo stadionjában a labdarúgó-vb hősét, Vozinhát – videó

Minden más foci
2026.08.06. 17:48

Újabb vb-résztvevő nemzet vált szövetségi kapitányt – hivatalos

Foci vb 2026
2026.08.04. 07:30

„Hatvan év óta az első angol vagyok, aki vb-aranyat fog” – Cucurella odaadta az érmét a postásnak

Foci vb 2026
2026.08.02. 13:31

A 48 csapatos vb igazságtalansága: Európának 20-21 hely járna!

Foci vb 2026
2026.08.02. 09:20

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

Ellopták a játékomat – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
2026.07.29. 23:06