A németek többsége nem hisz a válogatott vb-győzelmében

2026.06.05. 11:51
null
Fotó: Getty Images
A németek többsége nem hisz abban, hogy válogatottjuk megnyeri a jövő csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokságot.

Egy friss közvéleménykutatás során mindössze a válaszadók 15 százaléka mondta azt, hogy a Nationalelf diadalmaskodik az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában sorra kerülő tornán, 72 százalék azonban kételkedik ebben.

A négyszeres világbajnok német csapat az előző két vb-n már a csoportkör után búcsúzott, most azonban mindössze három százalék véli úgy, hogy ezúttal is ez történik majd. A megkérdezettek 15 százaléka szerint a nyolcaddöntő, 33 százaléka szerint a negyeddöntő lesz a végállomás. Tizenöt százalék hisz abban, hogy az elődöntőben búcsúzik az együttes és két százalék véli úgy, hogy a gárda kikap a július 19-ei döntőben.

A vb-n most először 48 csapat vesz részt, a kieséses szakasz első körében 32 válogatott lesz érdekelt. Julian Nagelsmann szövetségi kapitány együttese június 14-én Curacao ellen kezd, majd Elefántcsonpart és Ecuador lesz még ellenfele csoportjában.

 

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
Tegnap, 9:29

Jürgen Klopp 44 fős német keretet hívott össze az NL-meccsekre

Német labdarúgás
2026.09.17. 12:02

Undav kimarad a német válogatott Nemzetek Ligája-keretéből

Német labdarúgás
2026.09.16. 10:31

Női kosárlabda-vb: kiütötték a házigazdát, bronzérmesek a spanyolok

Kosárlabda
2026.09.13. 19:01

Egyesült Államok–Franciaország döntő lesz a női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.09.12. 22:00

„Utat engedek a fiataloknak” – Antonio Rüdiger visszavonult a válogatottól

Német labdarúgás
2026.09.01. 17:11

Spanyol szakember lett a dél-koreai válogatott ideglenes kapitánya

Foci vb 2026
2026.09.01. 11:09

Elképesztő pontrekordot hozott az olasz–német férfi röplabdamérkőzés – videó

Röplabda
2026.08.27. 17:58