A bosnyák kapitány elárulta, mi lesz Dzekóval, és beszélt a volt NB I-es csatárról is

P. K.P. K.
2026.06.12. 11:57
null
Edin Dzeko is készül a Kanada elleni meccsre, vállsérülése ellenére ott lehet a pályán (Fotó: AFP)
A bosnyák válogatott szövetségi kapitánya, Sergej Barbarez a Kanada elleni első vb-meccsük előtti torontói sajtótájékoztatón nyilatkozott a sérültek állapotáról, kitért Edin Dzekóra és a korábban az NB I-ben is futballozó Haris Tabakovicra is.

 

„Edzői pályafutásom legrangosabb meccse következik, örülök, hogy itt lehetek, és részese lehetek ennek a történetnek – nyilatkozta a bosnyák válogatott szövetségi kapitánya, Sergej Barbarez a Kanada elleni vb-mérkőzést megelőző torontói sajtótájékoztatón. – Készen állunk a meccsre, büszkék vagyunk, hogy a hazánkat képviselhetjük. Kis ország vagyunk, a második világbajnokságunkra készülünk, és kétségtelen, hogy nem számítunk favoritnak, de aki ismeri az eredményeinket, az értékelni tudja azt, amit eddig elértünk. A cél az, hogy jól játsszunk, higgyünk magunkban, abban, hogy eredményt érhetünk el a csoportban."

A szakember a sérültek kapcsán először megemlítette, hogy az már korábban eldőlt, a francia Lens védőjére, Nidal Celikre meniszkuszműtét vár, így kikerült a keretből, őt Arjan Malic helyettesítheti. Ugyanakkor szó esett az utóbbi napokban szintén kisebb-nagyobb problémával bajlódó 40 éves legendáról, Edin Dzekóról és a korábban Debrecenben és Diósgyőrben is futballozó Haris Tabakovicról is (előbbit váll-, utóbbit bokasérülés hátráltatta).

„Edin velünk lesz az első mérkőzésen, készen áll a játékra. Haris esetében azonban ez még korai. Legjobb esetben is csak a második mérkőzésen számolhatunk vele.” 

 

VILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK, KANADA, MEXIKÓ
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
B-CSOPORT
21.00: Kanada–Bosznia-Hercegovina, Toronto (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!

A BOSNYÁK VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: 12 Mladen Jurkas (Borac Banja Luka), 1 Nikola Vasilj (St. Pauli – Németország), 22 Martin Zlomislic (HNK Rijeka – Horvátország)
Védők: 7 Amar Dedic (Benfica – Portugália), 3 Dennis Hadzikadunic (Sampdoria – Olaszország), 18 Nikola Katic (Schalke 04 – Németország), 5 Sead Kolasinac (Atalanta – Olaszország), 24 Arjan Malic (Sturm Graz– Ausztria), 4 Tarik Muharemovic (Sassuolo – Olaszország), 2 Nihad Mujakic (Gaziantep – Törökország), 21 Stjepan Radeljic (HNK Rijeka – Horvátország), 
Középpályások: 19 Kerim Alajbegovic (RB Salzburg – Ausztria), 20 Esmir Bajraktarevic (PSV – Hollandia), 13 Ivan Basic (Asztana – Kazahsztán), 17 Dzenis Burnic (Karlsruher SC – Németország), 8 Armin Gigovic (Young Boys – Svájc), 16 Amir Hadziahmetovic (Hull City – Anglia), 26 Ermin Mahmic (Slovan Liberec – Csehország), 15 Amar Memic (Viktoria Plzen – Csehország), 14 Ivan Sunjic (Pafosz – Ciprus), 6 Benjamin Tahirovic (Bröndby – Dánia)
Támadók: 9 Samed Bazdar (Jagiellonia Bialystok – Lengyelország), 10 Ermedin Demirovic (VfB Stuttgart – Németország), 11 Edin Dzeko (Schalke 04 – Németország), 25 Jovo Lukic (Universitatea Cluj – Románia), 23 Haris Tabakovic (Borussia Mönchengladbach – Németország)
Szövetségi kapitány: Sergej Barbarez

 

Legfrissebb hírek

Mbappé: Deschamps mint olasz kapitány? Az csúnya lenne…

Foci vb 2026
16 perce

Így örültek a Knicks győzelmének az amerikaiak

Foci vb 2026
16 perce

1986 óta először nem dolgozik a vb helyszínéről Réthy Béla

Foci vb 2026
45 perce

Verekedésbe torkollott az amerikaiak és a paraguayiak legutóbbi meccse

Foci vb 2026
55 perce

Réthy Béla: Zico megkérdezte, nem én vagyok az a fickó Mexikóból?

Foci vb 2026
1 órája

Üres helyek a második mérkőzésen, ismét felvetődtek a jegyárakkal kapcsolatos aggályok

Foci vb 2026
1 órája

Számíthat egyik legfontosabb játékosára az amerikai válogatott

Foci vb 2026
1 órája

Még az első világbajnoki meccs előtt meghosszabbították az ausztrál kapitány szerződését

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik