Vb 2026: veszélyben a társházigazda Kanada csapatkapitányának szereplése

2026.05.08. 17:38
null
Alphonso Davies (Fotó: Getty Images)
Combizomsérülés miatt veszélybe került Alphonso Davies, a társházigazda Kanada csapatkapitányának szereplése a nyári labdarúgó-világbajnokságon.

A Bayern München hátvédjének combhajlító izma a Bajnokok Ligája-elődöntő szerdai visszavágóján sérült meg. Csapata hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a címvédő Paris Saint-Germainnel, és mivel 5–4-re elveszítette az első mérkőzést, nem jutott be a Puskás Arénában rendezendő döntőbe.

A Bayern orvosi stábja pénteken megerősítette, hogy Davies az idény hátralévő részében már nem léphet pályára klubcsapatában. A bajnoki címüket már biztosan megvédő müncheniekre a VfB Stuttgart elleni kupadöntő mellett két Bundesliga-találkozó vár még.

A védő jobb térdében tavaly márciusban elszakadt az elülső keresztszalag, és csak decemberben tért vissza, de azóta is gyakran küzdött izomsérülésekkel. Mindössze hatszor volt kezdő a bajnokságban, és február óta egyszer sem töltött kilencven percet a pályán.

A kanadai válogatott június 12-én Bosznia-Hercegovina ellen kezdi szereplését a világbajnokság csoportkörében. Az észak-amerikai ország labdarúgó-szövetsége közölte, hogy szoros kapcsolatban áll a 25 éves futballistával, valamint a Bayern orvosi stábjával.

„Az a célunk, hogy támogassuk a felépülését, és minden rendelkezésre álló lehetőséget biztosítsunk számára, hogy a lehető legjobb esélye legyen a teljes felépülésre a világbajnokság előtt” – jegyezték meg.

Davies combizomsérülés miatt márciusban kihagyta az Izland és a Tunézia elleni barátságos mérkőzéseket is.

 

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
2026.09.21. 09:29

Spanyol szakember lett a dél-koreai válogatott ideglenes kapitánya

Foci vb 2026
2026.09.01. 11:09

Kiosztotta a büntetéseket a FIFA a vb-döntőn balhézó argentinoknak

Foci vb 2026
2026.08.21. 16:45

Szülőhazájában lett szövetségi kapitány Patrick Vieira

Minden más foci
2026.08.18. 16:04

Los Angeles 2028: Kanada mindkét nemnél flag football kvótát szerzett

Egyéb csapat
2026.08.17. 10:20

Amerikából jöttek – ilyen volt belülről a 2026-os világbajnokság

Foci vb 2026
2026.08.07. 18:07

Vb 2026: rendőrségi razzia a dél-koreai szövetségnél a korábbi kapitány kinevezése miatt

Foci vb 2026
2026.08.06. 19:04

Rocksztárként fogadták a Colo-Colo stadionjában a labdarúgó-vb hősét, Vozinhát – videó

Minden más foci
2026.08.06. 17:48