Ökölvívás: négy magyar érem az U17-es Európa-bajnokságon

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2025.12.17. 16:55
null
Négy magyar induló állt fel a németországi U17-es Európa-bajnokság dobogójára, közülük egy a legfelső fokára: Czifra István Eb-győzelmet ünnepelhetett.

Egy héttel ezelőtt kezdődött meg az év utolsó korosztályos ökölvívó-világversenye, az U17-es Európa-bajnokság, amelynek Németországban Kienbaum adott otthont.

Az eseményen tizenhárom magyar induló szerepelt, akik közül végül négyen a dobogóra is felállhattak.

„A közvetlen felkészülés első hetében Tatán készültünk, ebben az időszakban külföldi partnerekkel is tudtak dolgozni a gyerekek, Szlovákiába is ki tudtunk menni kesztyűzni. Az utolsó héten már a formaidőzítésé a főszerep – mondta még az esemény előtt Törteli Ferenc, a korosztály vezetőedzője. – Tegyék meg a tőlük telhetőt, ha ez sikerül, akkor már elégedettek leszünk. Bízom a csapatban, jók az előjelek, remélem, több éremmel térünk majd haza. Jó állapotban vannak a bokszolóink, fókuszáltak és élesek, készek megmutatni, mire képesek.”

Kiss Zsófia és Domján Alex Forrás: MÖSZ

A legjobb eredményt a kecskeméti – de a csepeli Halker-Király Teamet képviselő – Czifra István érte el: sorrendben grúz, francia, német, majd ukrán ellenfelet győzött le, az utóbbi már a döntőbe jutást jelentette,

a fináléban pedig a román bokszolót egyhangú pontozással verte, és szerezte meg a korosztály Európa-bajnoki címét.

Ketten ezüstérmet ünnepelhettek: Bodnár Krisztina két (német és litván elleni), Kiss Zsófia három (litván, ukrán, majd német elleni) nyertes meccsel jutott be a döntőbe, előbbi ukrán, utóbbi angol bunyóstól kapott ki. Az egyetlen bronzérmesünkről sem szabad megfeledkezni, Domján Alex a litván és a horvát riválisát is magabiztosan verte, az azeri elleni elődöntőben viszont betegség miatt nem tudott kiállni, így be kellett érnie a harmadik hellyel.

Az érmeseken túl volt még nyert meccse Dorkó Laurának, Ónodi Tamásnak és Turós Leventének is, Dorkó és Ónodi ezzel az ötödik helyen zárt, míg Turós a legjobb tizenhat között esett ki.

A magyar versenyzők az U17-es ökölvívó Eb-n:

48 kg: Dobondi Lilla 
52 kg: Dorkó Laura 
57 kg: Kiss Zsófia
60 kg: Tallósi Vanessza 
+80 kg: Bodnár Krisztina

46 kg: Homai Patrik
50 kg: Pápai László 
52 kg: Ónodi Tamas 
60 kg: Herda Kristóf 
63 kg: Czifra István 
66 kg: Turós Levente 
70 kg: Horváth András 
75 kg: Domján Alex 

Edzők:
Törteli Ferenc, Tóth Zsolt, Turós Arnold, Dorkó Péter

Csapatvezető:
Nagy Zoltán

(Kiemelt képünkön: Konkoli Gyula edző és Czifra István Forrás: MÖSZ)

Legfrissebb hírek

Vívás: zsinórban ötödik éve ad egyéni kadét Eb-érmes kardozót a Vasas

Utánpótlássport
8 órája

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
15 órája

Súlyemelés: Gulyás Milán csúcsjavításban is rekordot állított fel

Utánpótlássport
2026.03.16. 19:15

Birkózás: két helyszínen válogatóztak az U15-ösök

Utánpótlássport
2026.03.16. 18:05

Tenisz: Szimandel Laura és Lipp Máté az U16-os fedett pályás bajnok

Utánpótlássport
2026.03.16. 14:27

Erődemonstráció: hibátlan mérleggel nyerte a Honvéd-kupát az Elche

Minden más foci
2026.03.15. 20:41

Birkózás: Zsitovoz és Szinay is ötödik lett az U23-as Eb záró napján

Utánpótlássport
2026.03.15. 20:37

Jégkorong: a bronzért játszik az Újpest az U20-as osztrák rájátszásban

Utánpótlássport
2026.03.15. 17:48
Ezek is érdekelhetik