Már a második percben előnybe kerültek a románok Nicosiában, óriási védelmi hibát követően Denis Dragus vette be a hazai kaput. A török élvonalbeli Eyüpsporban légióskodó csatár a 18. percben is beköszönt, ezúttal Razvan Marin előrevágott labdájára startolt rá, majd a kapujából kirontó kapus fölött a hálóba nyeste a labdát. A ciprusiak válasza a 29. percben érkezett, Kasztanosz centerezését Loizisz Loizu váltotta gólra közvetlen közelről.
A fordulás után Mircea Lucescu együttese minden támadó jellegű akciót feladott, és ráült az eredményre, ez pedig megbosszulta magát: a 76. percben hazai akció végén Kakullisz fejelte a labdát a tizenegyespontra, ahonnan Halaramposz Haralampusz (nem elírás!) ágyúzott a kapu tetejébe. A végjátékban a győztes gólárt rohamoztak a ciprusiak, de a fordítás már nem jött össze – maradt a döntetlen, s ezzel az is eldőlt, hogy Románia egyenes ágon már nem juthat ki a világbajnokságra, igaz, NL-szereplésének köszönhetően nagy eséllyel ott lesz a pótselejtezőn. 2–2
A gól nélküli első félidő után villámgyors gólváltást láthatott a zenicai közönség: a 49. percben Marcel Sabitzer szerezte meg a vezetést kapásból az osztrákoknak, majd kevesebb mint egy perccel később Edin Dzeko értékesítette Demirovic átadását. A második félidő derekán a csereként beálló Arnautovic lövése a védők lábán elakadva került Konrad Laimer elé, aki nem hibázta el a ziccert. A találkozó végjátékában Patrick Wimmer megkapta a második sárga lapját, de ez már nem osztott, nem szorzott – nyugati szomszédunk nagy lépést tett a közvetlen kijutás felé, mert noha ugyanannyi pontot gyűjtött, mint Bosznia-Hercegovina, egy mérkőzéssel kevesebbet játszott nála. 1–2
VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐK, EURÓPA
H-csoport
Ciprus–Románia 2–2 (Loizu 29., Haralampusz 76., ill. Dragus 2., 18.)
Bosznia-Hercegovina–Ausztria 1–2 (Dzeko 50., ill. Sabitzer 49., Laimer 65.)
Kiállítva: Wimmer (Ausztria, 90+4.)
H-CSOPORT | M | Gy | D | V | L-K | Gk | P |
1. Bosznia-Hercegovina | 5 | 4 | – | 1 | 11–3 | +8 | 12 |
2. Ausztria | 4 | 4 | – | – | 9–2 | +7 | 12 |
3. Románia | 5 | 2 | 1 | 2 | 10–6 | +4 | 7 |
4. Ciprus | 5 | 1 | 1 | 3 | 5–7 | –2 | 4 |
5. San Marino | 5 | – | – | 5 | 1–18 | –17 | 0 |