Itt a válasz Szalahnak, kimaradt az Inter elleni BL-keretből

H. Á.H. Á.
2025.12.08. 13:34
null
Szalah többek között Szoboszlaival egy csoportban végezte a hétfő délelőtti edzéseket (Fotó: Getty Images)
Hétfő reggel arról számolt be a nemzetközi sajtó, hogy a Liverpool egyiptomi támadója, Mohamed Szalah a hétvégi, sértett hangvételűre sikerült nyilatkozata után a keddi, Inter ellen BL-mérkőzésen kimarad a Liverpooli keretből – afféle büntetésképp. A Liverpool hétfő este megerősítette a hírt, az egyiptomi nincs ott a 19 fős keretben.

A Liverpool történetének harmadik legeredményesebb játékosa, Mohamed Szalah az elmúlt három bajnokin nem került be a kezdőbe, ami példátlan a karrierjében. Ez a helyzet korábban elképzelhetetlen volt, így nem csoda, hogy a játékos szombaton rendkívül őszintén nyilatkozott.

„Nem tudom, mit mondjak. Elképesztő, hogy sorozatban harmadszor ültem végig a meccset a padon. Rendkívül csalódott vagyok. Annyira sokat tettem ezért a klubért, főleg az előző idényben… Úgy érzem, a klub a busz alá lökött” – fogalmazott Szalah szombaton.

Mindezért az sem lehetetlen, hogy többet nem lép pályára a Liverpoolban. Az angol sajtó szerint a szombati nyilatkozat után Arne Slot és a klub vezetősége hosszan egyezkedett arról, mi legyen az egyiptomi klublegenda sorsa. Fabrizio Romano, átigazolási ügyekben mérvadónak tekinthető újságíró hétfő délelőtti Twitter-bejegyzésében arról írt, könnyen lehet, hogy a 33 éves egyiptomi büntetésből nem lesz az Inter elleni BL-meccsen a keret tagja. 

FRISSÍTÉS (16.40.). A Liverpool hétfő este közzétette 19 fős keretét, és abból az Alisson, Gomez, Van Dijk, Konaté, Kerkez, Wirtz, Szoboszlai, Isak, Mac Allister, Bradley, Jones, Ekitike, Mamardashvili, Robertson, Woodman, Gravenberch, Nyoni, Ngumoha, Lucky névsorból valóban hiányzik Szalah.

Megbízhatóságukról kevésbé ismert lapok arról írnak, az sem elképzelhetetlen, hogy Szalah már egyáltalán nem lép pályára a Liverpool színeiben. Az egyiptomi csatár ugyanis minden bizonnyal részt vesz hazája válogatottjával a december 21-én kezdődő Afrika-kupán, ami azt jelenti, hogy a hétvégi Brighton elleni mérkőzést követően már csatlakoznia kellene a „fáraókhoz”. Mindenesetre, az ilyen jellegű, nyilvánosságban intézett kritikák általában ritkán zárulnak békés megállapodással, így akár még az is előfordulhat, hogy Szalah Afrikából már egy másik csapat játékosaként térne vissza Európába – már feltéve, ha nem passzolná el őt a Liverpool mondjuk az arab világba... 

Szalah nyilvánosság előtt intézett kritikájára egyébként Wayne Rooney is reagált, a Manchester United legendás támadója szerint Szalah éppen most teszi tönkre az elmúlt nyolc évben felépített liverpooli örökségét.

Akármi is lesz Szalah ügyének a vége, az egyiptomi csatár hétfő délelőtti liverpooli edzésen megjelent a csapat edzőközpontjában és elvégezte az Arne Slot által vezényelt edzést. A csapat hétfőn délután már Milánóban lesz, ahol Arne Slot a BL-meccsek előtt kötelező sajtótájékoztatót tartja majd meg, ám nem lenne meglepő, ha ezúttal kevesebb szó lenne az Inter elleni mérkőzésről, mint Szalah nyilatkozatáról.

 

Legfrissebb hírek

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39

Még mindig téma Szoboszlai Dominik mémmé váló ruhás képe, jogi lépéseket tesz az ügynöksége

Minden más foci
2026.06.05. 09:03

A Liverpool-szurkolók Szoboszlait választották az idény legjobbjának

Légiósok
2026.06.04. 12:12

Farkas Erik akadémiai ösztöndíjas lett a Liverpoolnál

Légiósok
2026.06.03. 19:03

Szoboszlai Dominik: A divatban soha semmi sem túlzás

Légiósok
2026.06.02. 21:21

Újabb lejáró szerződésű liverpooli védőt igazolhat a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.02. 18:04

Liverpool: Kenny Dalglish véletlenül posztolta a közösségi oldalán, hogy rákos

Angol labdarúgás
2026.06.02. 14:22
Ezek is érdekelhetik