„A VAR tönkreteszi a futballt” – Koeman szerint nem ért büntetőt Kane esete

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.07.11. 06:51
Harry Kane harcolta ki a tizenegyest (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az angol válogatott 2–1-re legyőzte Hollandiát a labdarúgó Európa-bajnokság második elődöntőjében, és ezzel bejutott a fináléba. A mérkőzés után a hollandok szövetségi kapitánya, Ronald Koeman elmondta a véleményét az angoloknak megítélt büntetőről.

„Véleményem szerint ez nem büntető – idézte a BBC Ronald Koemant.Kane elrúgta a labdát, aztán összeértek a cipők. Nem tudunk rendesen futballozni, és ez a VAR miatt van. Ez tönkreteszi a labdarúgást!”

A Liverpool FC legendája, Jamie Carragher is elmondta a véleményét az angolok tizenegyeséről. Ő úgy fogalmazott, hogy szerinte az eset semmilyen körülmények között nem ért büntetőt.

Carragher véleményéhez csatlakozott volt válogatottbeli csapattársa, Gary Neville is: „Mint korábbi védő, úgy gondolom, hogy szégyen ezt befújni büntetőnek!” – fogalmazott az ITV Footballnak.

A korábbi kiváló csatár, Alan Shearer így látta: „Nem kétséges, hogy volt kontakt, de az esetnél a védő blokkolni próbál. Kane továbblendülő lába eredményezi a találkozást, és nem hiszem, hogy a pályán hozott ítélet annyira egyértelműen rossz lett volna, hogy felül kellett volna bírálni.”

A hollandok csapatkapitánya, Virgil van Dijk természetesen nem ért egyet az ítélettel. „Ez egy nagyon fontos momentuma volt a meccsnek, Anglia ennek hatására felbátorodott. Úgy vélem, sok olyan ítélet volt, ami nem nekünk kedvezett, de nem akarok a játékvezetőről beszélni.”

AZ ESETET IDE KATTINTVA NÉZHETI MEG!

Foci Eb 2024
2024.07.11. 00:02

Ollie Watkins: Esküszöm, megmondtam Cole Palmernek...; Virgil van Dijk: Ez szívás!

Gareth Southgate: Különlegesen alakult a meccs vége. Denzel Dumfries: Vállalom a felelősséget a tizenegyesért.

 

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT!

EURÓPA-BAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG
ELŐDÖNTŐ
HOLLANDIA–ANGLIA 1–2 (1–1)
Dortmund, Signal Iduna Park, 60 926 néző. Vezette: Felix Zwayer (Stefan Lupp, Marco Archmüller) – németek
Hollandia: Verbruggen – Dumfries (Zirkzee, 90+3.), De Vrij, Van Dijk, Aké – Schouten, Simons (Brobbey, 90+3.), Reijnders – Malen (Weghorst, a szünetben), Depay (Veerman, 35.), Gakpo. Szövetségi kapitány: Ronald Koeman
Anglia: Pickford – Walker, Stones, Guéhi – Saka (Konsa, 90+3.), Mainoo (Gallagher 90+3.), Rice, Trippier (Shaw, a szünetben) – Foden (Palmer, 81.), Bellingham – Kane (Watkins, 81.). Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Gólszerző: Simons (7.), ill. Kane (18. – 11-esből), Watkins (90+1.)
Sárga lap: Dumfries (17.), Van Dijk (87.), Simons (90+1.), ill. Bellingham (72.), Saka (86.), Trippier (90+4.)

A PERCRŐL PERCRE KÖVETŐ TUDÓSÍTÁSUNKAT IDE KATTINTVA ÉRI EL!

 

Legfrissebb hírek

Pénz és foci vagy kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
20 órája

Rendszerkritika és a téma, ami nem téma – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 08:00

A spanyolok aranylabdása a kihagyott tizenegyesről: „Lesokkolt...”

Minden más foci
2025.07.28. 09:44

Agyhártyagyulladása után lehet Eb-győztes az aranylabdás Aitana Bonmatí

Minden más foci
2025.07.27. 08:31

Hiába védett négy tizenegyest a svéd kapus, a címvédő angolok jutottak be a négy közé a női Eb-n!

Minden más foci
2025.07.18. 00:03

Louis van Gaalnak már nem okoz gondot a rák

Minden más foci
2025.07.12. 18:08

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
2025.07.09. 23:08

Későn ébredt a címvédő, a franciák nyerték a halálcsoport rangadóját a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.05. 23:10
Ezek is érdekelhetik