Eb 2024: Szerbia akkor is kijut, ha veszít Magyarország ellen – Vignjevics

Vágólapra másolva!
2023.10.14. 11:54
null
Nebojsa Vignjevics döntetlent tippelt (Fotó: Dömötör Csaba)
„Szerbia akkor is kijut a 2024-es németországi Európa-bajnokságra, ha ma este veszít Magyarország ellen” – nyilatkozta Nebojsa Vignjevics a belgrádi Szportszki zsurnalnak. A magyar bajnokság harmadik helyén álló Újpest vezetőedzője úgy gondolja, négy gólt hoz majd a találkozó, amely szerinte 2–2-es döntetlennel ér véget.

 

Arra az újságírói kérdésre, hogy ha igaza lesz, és Szerbia egy ponttal tér haza Budapestről, akkor a válogatottra bizonytalan kimenetelű hajrá vár az Európa-bajnokságra való kijutásért folytatott harcban, Nebojsa Vignjevics meglepődve kérdezett vissza, hogy „miért gondolja így ezt a szakíró, hiszen a szerb és a magyar válogatottnak nincs méltó ellenfele a csoportban, ha a továbbjutást jelentő első és második hely sorsáról beszélünk”.

„Mire fel ez a félelem? Tisztelem a montenegrói válogatottat, de ha a kezünket a szívünkre tesszük, akkor nyugodtan mondhatjuk, nem képviselnek olyan játékerőt, mint Szerbia. Megizzadhatunk ellenük, de ez minden, nem előzhetnek meg minket, nem juthatnak ki a németországi tornára. Akkor sem változna meg a véleményem, ha esetleg kikapunk ma este!” – mondta Vignjevics, aki szerint Szerbiának akkor van esélye a jó eredményre Magyarország ellen, ha agresszívan játszik, és a folyamatos nyomással megpróbálja hibára késztetni a magyar válogatott védelmét. Az Újpest edzője szerint igazi találós kérdés, hogy Marco Rossi kinek szavaz bizalmat Willi Orbán helyett, s úgy gondolja, hogy a magyar szövetségi kapitánynak a rendelkezésére álló játékosok közül nincs megfelelő embere arra, hogy megfelelően pótolja az RB Leipzig védőjét.

Vignjevics nem tartja jó ötletnek, hogy a szerb válogatott csak egy támadóval, név szerint Alekszandar Mitroviccsal lépjen pályára, mert, ahogy mondta, „az megkönnyítené a magyar válogatott dolgát.”

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE AZ OKTÓBERI MÉRKŐZÉSEKRE
KAPUSOK: Gulácsi Péter
(RB Leipzig – Németország), Demjén Patrik (MTK Budapest), Dibusz Dénes (Ferencváros), Szappanos Péter (Paks)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Bolla Bendegúz (Servette – Svájc), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Fehérvár ), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Mocsi Attila (Caykur Rizespor – Törökország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Szalai Attila (Hoffenheim – Németország), Szalai Gábor (Kecskemét)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Kalmár Zsolt (Fehérvár), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (Bournemouth – Anglia), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Le Havre – Franciaország), Callum Styles (Barnsley – Anglia)
TÁMADÓK: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Csoboth Kevin (Újpest), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Horváth Krisztofer (Kecskemét), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool – Anglia), Varga Barnabás (Ferencváros)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi

A SZERB VÁLOGATOTT KERETE AZ OKTÓBERI MÉRKŐZÉSEKRE
KAPUSOK: Vanja Milinkovics-Szavics
(Torino – Olaszország), Predrag Rajkovics (Mallorca – Spanyolország), Djordje Petrovics (Chelsea – Anglia), Borisz Radunovics (Cagliari – Olaszország)
VÉDŐK: Nikola Milenkovics (Fiorentina – Olaszország), Sztrahinja Erakovics (Zenit – Oroszország), Nemanja Gudelj (Sevilla – Spanyolország), Milos Veljkovics (Werder Bremen – Németország), Erhan Masovics (Bochum – Németország), Sztrahinja Pavlovics (Red Bull Salzburg – Ausztria), Szrdjan Babics (Szpartak Moszkva – Oroszország), Aleksza Terzics (Red Bull Salzburg – Ausztria), Mihajlo Ilics* (Partizan)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Andrija Zsivkovics (PAOK – Görögország), Filip Mladenovics (Panathinaikosz – Görögország), Mijat Gacsinovics (AEK Athén – Görögország), Szasa Lukics (Fulham – Anglia), Nemanja Radonjics (Torino – Olaszország), Nemanja Makszimovics (Getafe – Spanyolország), Ivan Ilics (Torino – Olaszország), Filip Kosztics (Juventus – Olaszország), Dusan Tadics (Fenerbahce – Törökország), Lazar Szamardzsics (Udinese – Olaszország), Sztefan Mitrovics* (Crvena zvezda), Szergej Milinkovics-Szavics (Al-Hilal – Szaúd-Arábia), Filip Djuricsics (Panathinaikosz – Görögország)
TÁMADÓK:
Alekszandar Mitrovics (Al-Hilal – Szaúd-Arábia), Petar Ratkov (Red Bull Salzburg – Ausztria)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Dragan Sztojkovics
*Az U21-es kerettel készülnek.

EB-SELEJTEZŐ, G-CSOPORT

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 4 3 1 7–1 +6 10
2. Szerbia 5 3 1 1 9–4 +5 10
3. Montenegró 5 2 2 1 5–5 0 8
4. Bulgária 5 2 3 3– 8 –5 2
5. Litvánia 5 2 3 4–10 –6 2

MINDEN, AMIT AZ EB-SELEJTEZŐRŐL TUDNI KELL, ITT!

A CSOPORT EDDIGI EREDMÉNYEI, HÁTRALÉVŐ PROGRAMJA
Március 24., péntek

Bulgária–Montenegró 0–1 (0–0)
Razgrad. G: Krsztovics (70.)
Szerbia–Litvánia 2–0 (1–0)
Belgrád. G:Tadics (16.), Vlahovics (53.)
Szabadnapos: Magyarország

Március 27., hétfő
Magyarország–Bulgária 3–0
(3–0)
Budapest. G:Vécsei (7.), Szoboszlai D. (26.), Ádám M. (40.)
Montenegró–Szerbia 0–2 (0–0)
Podgorica. G:Vlahovics (78., 90+6.)
Szabadnapos: Litvánia

Június 17., szombat
Litvánia–Bulgária 1–1 (1–1)
Kaunas. G: Girdvainis (15.), ill. M. Petkov (27.)
Montenegró–Magyarország 0–0
Podgorica
Szabadnapos: Szerbia

Június 20., kedd
Magyarország–Litvánia 2–0 (1–0)
Budapest,
Puskás Aréna. G: Varga Barnabás (32.), Sallai R. (83.)
Bulgária–Szerbia 1–1 (0–0)
Razgrad. G: Deszpodov (47.), ill. Lazovics (90+6.)
Szabadnapos: Montenegró

Szeptember 7., csütörtök
Szerbia–Magyarország 1–2 (1–2)
Belgrád. G: Szalai Attila (10. – öngól), ill. Varga Barnabás (34.), W. Orbán (36.)
Litvánia–Montenegró 2–2 (0–0)
Kaunas. G: Paulauskas (71.), Cernych (90+4.), ill. Krsztovics (78.), Szavics (89.)
Szabadnapos: Bulgária

Szeptember 10., vasárnap
Montenegró–Bulgária 2–1 (1–0)
Podgorica. G: Szavics (45+1.), Jovetics (90+6.), ill. Borukov (79.)
Litvánia–Szerbia 1–3 (1–3)
Vilnius. G:
Paulauskas (45.), ill. A. Mitrovics (21., 32., 43.)
Szabadnapos: Magyarország

Október 14., szombat
Bulgária–Litvánia
Magyarország–Szerbia
Szabadnapos: Montenegró

Október 17., kedd
Litvánia–Magyarország
Szerbia–Montenegró
Szabadnapos: Bulgária

November 16., csütörtök
Montenegró–Litvánia
Bulgária–Magyarország
Szabadnapos: Szerbia

November 19., vasárnap
Szerbia–Bulgária
Magyarország–Montenegró
Szabadnapos: Litvánia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik