Eb 2020: „Van esély a papírforma borítására” – bizakodnak a magyar közéleti személyiségek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.06.19. 11:52
null
Marco Rossiék készen állnak (Fotó: Szabó Miklós)
Szombaton újabb nehéz feladat előtt áll a magyar labdarúgó-válogatott: Marco Rossi együttese a világbajnok Franciaországgal találkozik az Európa-bajnokság csoportkörében a Puskás Arénában. Lássuk, mit várnak a találkozótól a magyar közéleti személyiségek.

 

Kovács Kálmán, a Bp. Honvéd 56-szoros válogatott labdarúgója, az Auxerre és a Valenciennes korábbi játékosa:
„Csakúgy, mint az U21-es Európa-bajnokságon, ott vagyok az önkéntesek között, a labdaszedő gyerekeknek vagyok az egyik kísérője. Általában Franciaországnak szurkolok, most viszont ellene, és jó lenne, ha kicsit meg tudnánk rángatni az oroszlán bajszát. A világklasszisok ellen nem tehetünk mást, mint megpróbáljuk leszűkíteni a területet. Amíg ez működik, van esély a papírforma borítására. Az Európa-bajnokságon Franciaországé a legerősebb csapat.”

Habsburg György politikus, Magyarország párizsi nagykövete:
„Nagyon várom a szombati mérkőzést. Sajnos nem volt lehetőségem hazautazni Magyarországra, párizsi otthonunkban nézzük a családdal a találkozót, innen szurkolunk a csapatnak. A francia válogatott az Európa-bajnokság nagy esélyese. Alighanem ismét felejthetetlen hangulat lesz a Puskás Arénában, magyar szurkolóktól lesznek hangosak a főváros utcái. Végre nem csupán lezárásokról, korlátozó intézkedésekről szólnak a hírek, hanem a sportról, a labdarúgásról. Az elmúlt évben nagyon hiányzott ez a fajta hangulat.”

Zámbó Sándor 33-szoros válogatott játékos, az 1972-es belgiumi Európa-bajnokság 4. helyezettje:
„Ötven évvel ezelőtt sem mi voltunk az esélyesek, kettő-nullára mégis megvertük Párizsban a franciákat. Lehetett volna nagyobb is a különbség, ám a bíró nem adott meg egy jogos tizenegyest. Igaz, akkor Fazekas, Bene, Dunai II és én alkottuk a csatársort, mind a négyen értettünk a góllövéshez és az előkészítéshez. Szombaton valamivel bátrabb játékot várok, mint amilyet a portugálok ellen mutattunk. Nem kívánok tanácsot adni a kapitánynak, ám azt megjegyzem, Szalai Ádámhoz közelebb kellene helyezkedniük a középpályásoknak.”

Cooky, a Rádió1 francia-magyar műsorvezetője:
„Életemben először úgy megyek mérkőzésre, hogy nem a franciáknak szurkolok. A portugálok ellen annyira sajnáltam a magyar válogatott tagjait, nem érdemeltek vereséget. Lassan húsz éve, hogy Magyarországon élek, édesapám magyar volt, imádom ezt az országot, imádom Budapestet, szombat délután tiszta szívemből a magyar sikerért szorítok. Annak idején sok mérkőzésen voltam kint a Nép­stadionban, ha megszólal majd a magyar himnusz a Puskás Arénában, biztos vagyok benne, hogy kiráz a hideg. Nem vagyok egy Didier Deschamps, de a helyében pihentetnék néhány világsztárt.”

Raduly József, a Vasassal 1958-ban BEK-elődöntős, kétszeres válogatott csatár, a legidősebb élő magyar válogatott labdarúgó (94 éves):
„Sok jót nem remélek a franciák elleni mérkőzéstől… Boldog leszek, ha hajtós, agresszív magyar válogatottat látok, amely egy pillanatra sem adja fel a küzdelmet. Vannak ígéretes labdarúgóink, remek lehetőség ez nekik, hogy megmutassák magukat a világnak, egyszersmind kiszolgálják a mindig hálás magyar közönséget.”

Fucsovics Márton top 50-es teniszező:
„Versenyre utazom, ezért nem lehetek ott a Puskás Arénában, ám a televízióban megnézem a mérkőzést, nagyon szurkolok a fiúknak! A Davis-kupa-csapatban már átéltem, milyen fantasztikus, felejthetetlen élmény hazai pályán, magyar közönség előtt küzdeni a hazámért, s tudom, Gulácsi Petiék is mindent megtesznek a győzelemért. Edzettem franciaországi akadémián, vannak francia barátaim, de remélem, óriási meglepetést szerzünk, és szombat délután ők gratulálnak nekem!”

Perl Zoltán válogatott kosárlabdázó:
„Jól játszottunk, helytálltunk a portugálokkal szemben, védekezésben is remekül teljesítettünk, ha nincs a megpattanó lövés, kihúzhattuk volna nulla-nullával. A franciák ellen a helyszínen szurkolok a csapatnak, bízom benne, hogy szoros meccset tudunk játszani velük, noha ez a csata nehezebb lesz az előzőnél, mert Franciaországot támadásban erősebbnek érzem Portugáliánál. Remélem, ha valóban szoros lesz a mérkőzés, gólt is tudunk rúgni.”

Rédli András olimpiai bronzérmes, világbajnok és Európa-bajnok párbajtőrvívó:
„Az első meccset a tatai edzőtáborban néztem, a franciák ellenit már otthon izgulom végig. A délutáni időpont nem éppen focibarát, a kánikula bizonyára nehezítő körülmény lesz. A francia válogatott erősebb, mint a portugál, szervezett csapat, kiemelkedő képességű játékosokkal tele. Nagy pénzt nem tennék a mieinkre, de egy gólnak nagyon örülnék; fantasztikus élmény lenne játékosnak és szurkolónak is a közös gólöröm. A futballistáinkon lévő nyomást jó lenne pozitív energiává alakítani, fontos lenne, hogy élvezzék a hazai környezetet az Eb-n.”

Szirányi Bence 119-szeres válogatott jégkorongozó, a Briancon korábbi légiósa:
„Ahogyan egy idény alatt a franciákat megismertem, jobbnak gondolják magukat mindenkinél, ami lehet hátrány is, hátha a magyar csibészséggel meg lehet lepni őket… Egy másik tényező, hogy mindig élvezetes a világ legjobbjai ellen játszani hazai környezetben, sok drukker előtt, ezt mi is mindig éreztük, noha a BS-be csak nyolc-tízezren férnek be. Sok szerencsét és sikert kívánok a fiúknak, élvezzék a kihívást! Mi biztosan állunk, ugrálunk és szurkolunk nekik!”

Valter Attila, a francia Groupama-FDJ kerékpárosa:
„Alapvetően nem vagyok egy nagy futballfanatikus, de ezeket a meccseket szerintem illik megnézni, ha módom van rá, én is igyekszem így tenni: a portugálok ellenit is néztem, a franciák ellenit pedig természetesen még izgatottabban követem majd. Biztos, hogy a mérkőzés közben tartjuk a kapcsolatot a csapattársaimmal, akik érthető módon nagyon lelkesek és magabiztosak. Nagyon jó csapatuk van, ők tényleg futball-lázban égnek, folyamatosan erről posztolgatnak. Szurkolok a mieinknek!”

Planéta Szimonetta válogatott kézilabdázó, a francia Chambray Touraine egykori jobbátlövője:
„A kinti csapattársaimmal minden héten néztünk focimeccset, itthon viszont apukámmal és a bátyámmal ülök le a tévé elé. Egyelőre nem tudok a női megérzésemre hagyatkozni, ezért inkább abban bízom, hogy nem fogunk unatkozni és izgalmas mérkőzés lesz, jó lenne több helyzetet kialakítani, mint Portugália ellen. A francia sztárok megközelíthetetlenek, és bár személyesen a magyaroktól sem ismerek senkit, mégis nagyon szurkolok nekik.”

EURÓPA-BAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ

F-CSOPORT
15.00: MAGYARORSZÁG
–Franciaország, Budapest (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A MAGYAR KERET
KAPUSOK: 22 – Bogdán Ádám
(Ferencváros), 12 – Dibusz Dénes (Ferencváros), 1 – Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország)
VÉDŐK:
26 – Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár), 21 – Botka Endre (Ferencváros), 5 – Fiola Attila (Mol Fehérvár), 3 – Kecskés Ákos (Lugano – Svájc), 2 – Lang Ádám (Omonia – Ciprus), 14 – Lovrencsics Gergő (Ferencváros), 6 – Willi Orbán(RB Leipzig – Németország), 4 – Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 10 – Cseri Tamás (Mezőkövesd), 11 – Holender Filip(Partizan Beograd – Szerbia), 15 – Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), 8 – Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), 7 – Loic Nego(Mol Fehérvár), 13 – Schäfer András (DAC – Szlovákia), 18 – Sigér Dávid (Ferencváros)
TÁMADÓK: 25 – Hahn János (Paksi FC), 23 – Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár), 20 – Sallai Roland (Freiburg – Németország), 24 – Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), 9 – Szalai Ádám (Mainz – Németország), 19 – Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), 17 – Varga Roland (MTK Budapest)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi (olasz)

A FRANCIA KERET
KAPUSOK: 1 – Hugo Lloris
(Tottenham – Anglia), 16 – Steve Mandanda (Marseille), 23 – Mike Maignan (Lille)
VÉDŐK: 2 – Benjamin Pavard (Bayern München – Németország), 24 – Léo Dubois (Lyon), 4 – Raphaël Varane (Real Madrid – Spanyolország), 15 – Kurt Zouma (Chelsea – Anglia), 3 – Presnel Kimpembe (PSG), 5 – Clément Lenglet (Barcelona – Spanyolország), 21 – Lucas Hernandez (Bayern München – Németország), 18 – Lucas Digne (Everton – Anglia), 25 – Jules Koundé (Sevilla – Spanyolország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 13 – N'Golo Kanté (Chelsea – Anglia), 6 – Paul Pogba (Manchester United – Anglia), 14 – Adrien Rabiot (Juventus – Olaszország), 12 – Corentin Tolisso (Bayern München – Németország), 17 – Moussa Sissoko (Tottenham – Anglia), 8 – Thomas Lemar (Atlético Madrid – Spanyolország)
TÁMADÓK: 26 – Marcus Thuram (Mönchengladbach – Németország), 20 – Kingsley Coman (Bayern München – Németország), 10 – Kylian Mbappé (PSG), 7 – Antoine Griezmann (Barcelona – Spanyolország), 9 – Olivier Giroud (Chelsea – Anglia), 19 – Karim Benzema (Real Madrid – Spanyolország), 22 – Wissam Ben Yedder (Monaco), 11 – Ousmane Dembélé (Barcelona – Spanyolország)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Didier Deschamps

EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália 0–3
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország 1–0
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!
AZ ÁLLÁS
1. Portugália 1 1 3–0 +3 3
2. Franciaország 1 1 1–0 +1 3
3. Németország 1 1 0–1 –1 0
4. MAGYARORSZÁG110–3–30
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik