Eb 2020: „Nem érdemeltünk többet egy pontnál” – véli a francia világbajnok

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.20. 16:44
null
A magyar válogatott bravúros teljesítménnyel 1–1-es döntetlent játszott a franciákkal (Fotó: Szabó Miklós)
A francia válogatottal 1998-ban világbajnoki, 2000-ben pedig Európa-bajnoki címet nyerő Frank Leboeuf úgy véli, honfitársai nem harcoltak eléggé, ügyetlenek voltak, emiatt nem érdemelhettek többet egy pontnál (1–1) Marco Rossi együttese ellen a labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában.

„Ha a franciák szemszögéből vizsgálom a történteket, azt mondanám, csalódott vagyok, mert ügyetlenek voltak, és a legtöbb játékos nem a legjobbját mutatta. Mindettől függetlenül élveztem a meccset – az atmoszféra, a szurkolók és a játékosok hozzáállása egyaránt remek volt, és ennek hála a mérkőzés is. A kiszámíthatatlanság miatt is szeretjük a labdarúgást, és a magyarok megmutatták, ha harcolsz, és nem ijedsz meg, akkor okozhatsz meglepetést. Ezúttal is kiderült, hogy a foci a küzdelemről szól; nem harcoltunk eléggé, ügyetlenek voltunk, emiatt nem érdemelhettünk többet egy pontnál. Ami engem illet, fair eredmény született” – nyilatkozta az ESPN-nek a francia válogatottal 1998-ban világbajnoki, 2000-ben pedig Európa-bajnoki címet ünneplő Frank Leboeuf.

Az ötvenszeres válogatott középpályás nyilatkozata 3:10 perctől látható

EURÓPA-BAJNOKSÁG
F-CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 1–1 (1–0)
Budapest,Puskás Aréna, 55 998 néző. Vezette:M. Oliver (angol)
Magyarország:Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Nego, Nagy Á., Kleinheisler (Lovrencsics G., 84.), Schäfer (Cseri, 75.), Fiola – Szalai Á. (Nikolics, 26.), Sallai.Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Franciaország:
Lloris – Pavard, Varane, Kimpembe, Digne – Pogba (Tolisso, 76.), Kanté, Rabiot (O. Dembélé, 57.; Lemar, 87.) – Benzema (Giroud, 76.), Griezmann, Mbappé.Szövetségi kapitány:Didier Deschamps
Gólszerző: Fiola (45+2.), ill. Griezmann (66.)

A csoport másik mérkőzésén
Portugália–Németország 2–4 (C. Ronaldo 15., Diogo Jota 67., ill. Rúben Dias 35. – öngól, Guerreiro 39. – öngól, Havertz 51., Gosens 60.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 2 1 1 2–1 +1 4
2. Portugália 2 1 1 5–4 +1 3
3. Németország 2 1 1 4–3 +1 3
4. MAGYARORSZÁG 2 1 1 1–4 –3 1
EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália 0–3
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország 1–0
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország 1–1
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország 2–4
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!

A KÉT CSAPAT JÁTÉKOSKERETE

MAGYARORSZÁG – VÉGLEGES KERET (25 fő)
KAPUSOK: 22 – Bogdán Ádám
(Ferencváros), 12 – Dibusz Dénes (Ferencváros), 1 – Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország)
VÉDŐK:
26 – Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár), 21 – Botka Endre (Ferencváros), 5 – Fiola Attila (Mol Fehérvár), 3 – Kecskés Ákos (Lugano – Svájc), 2 – Lang Ádám (Omonia – Ciprus), 14 – Lovrencsics Gergő (Ferencváros), 6 – Willi Orbán(RB Leipzig – Németország), 4 – Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 10 – Cseri Tamás (Mezőkövesd), 11 – Holender Filip(Partizan Beograd – Szerbia), 15 – Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), 8 – Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), 7 – Loic Nego(Mol Fehérvár), 13 – Schäfer András (DAC – Szlovákia), 18 – Sigér Dávid (Ferencváros)
TÁMADÓK: 25 – Hahn János (Paksi FC), 23 – Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár), 20 – Sallai Roland (Freiburg – Németország), 24 – Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), 9 – Szalai Ádám (Mainz – Németország), 19 – Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), 17 – Varga Roland (MTK Budapest)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi (olasz)

FRANCIAORSZÁG – VÉGLEGES KERET (26 fő)
KAPUSOK: 1 – Hugo Lloris
(Tottenham – Anglia), 16 – Steve Mandanda (Marseille), 23 – Mike Maignan (Lille)
VÉDŐK: 2 – Benjamin Pavard (Bayern München – Németország), 24 – Léo Dubois (Lyon), 4 – Raphaël Varane (Real Madrid – Spanyolország), 15 – Kurt Zouma (Chelsea – Anglia), 3 – Presnel Kimpembe (PSG), 5 – Clément Lenglet (Barcelona – Spanyolország), 21 – Lucas Hernandez (Bayern München – Németország), 18 – Lucas Digne (Everton – Anglia), 25 – Jules Koundé (Sevilla – Spanyolország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 13 – N'Golo Kanté (Chelsea – Anglia), 6 – Paul Pogba (Manchester United – Anglia), 14 – Adrien Rabiot (Juventus – Olaszország), 12 – Corentin Tolisso (Bayern München – Németország), 17 – Moussa Sissoko (Tottenham – Anglia), 8 – Thomas Lemar (Atlético Madrid – Spanyolország)
TÁMADÓK: 26 – Marcus Thuram (Mönchengladbach – Németország), 20 – Kingsley Coman (Bayern München – Németország), 10 – Kylian Mbappé (PSG), 7 – Antoine Griezmann (Barcelona – Spanyolország), 9 – Olivier Giroud (Chelsea – Anglia), 19 – Karim Benzema (Real Madrid – Spanyolország), 22 – Wissam Ben Yedder (Monaco), 11 – Ousmane Dembélé (Barcelona – Spanyolország)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Didier Deschamps

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik