Eb 2020: a nagy visszatérők – Skócia borsot tör a nagyok orra alá?

Elég nyilvánvaló, hogy Steve Clarke edzői hitvallásának legfontosabb eleme a gyakorlatiasság. Érdemes rámutatni, Skócia nem dúskál annyira a támadókban és a klasszisokban, hogy minden óvatosságot sutba dobva rohamozzon. A skótoknál remek balhátvédek és jó középpályások szerepelnek, ám a támadósort tekintve vékony a csapat.

Clarke számára az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy az egyaránt balhátvéd Andy Robertsonnak és Kieran Tierneynek is helyet találjon a kezdő tizenegyben. Igaz, szerinte ha ilyen képességű játékosokkal számolhat, az poszttól függetlenül előny.

Az ellentmondást az ötvédős rendszerrel sikerült feloldania, ebben a szisztémában Tierney – ahogyan időnként az Arsenalban – bal oldali belső védőt játszik.

Ryan Jack sérülése azt jelenti, hogy a védekező középpályás posztján gond lehet, a válogatottban középső védőként jeleskedő Scott McTominay játszhat itt, de akkor meg máshol kell lyukat betömni.

A skót csapat akkor érzi magát a legjobban, amikor sanyargatnia kell a labdás ellenfelet, majd gyorsan meg kell lódulnia kontrázni. A hosszú várakozás vége (Skócia 1996-ban szerepelt legutóbb Eb-n) felett érzett eufória során mintha kicsit elsikkadt volna, hogyan − nehezen − sikerült a kijutás. A vb-selejtező eddig lejátszott meccsein pedig úgy tűnt, a csapat elégedett azzal, amije van, vagy éppen csak szimplán nem tartozik az élmezőnybe. Clarke együttesére jellemző, hogy csak egy félidőn át játszik jól, az Izrael, Ausztria és Feröer elleni találkozó is ezt bizonyítja.

Bizakodásra adhat okot, hogy Clarke a Kilmarnock menedzsereként rendszeresen borsot tört a nagyok orra alá. A csapattal elért bajnoki harmadik hely volt az egyik fő oka kinevezésének a válogatott élére. Ha története során először sikerül nagy tornán a kieséses szakaszba vezetnie Skóciát, nem lesz hiány kérőkből, az biztos.

Fordította: Szeli Mátyás