Eb 2020: technika, karakter, gólerősség – íme, a magyar játékosok értékelése

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2021.06.14. 11:42
null
Kleinheisler László nagy erénye, hogy tud küzdeni, sőt tud lőni is, a bombagól benne van a játékában (Fotó: Török Attila)<br />
A Portugália ellen várhatóan pályára lépő, kezdőként számításba vehető labdarúgókat hat szempont alapján osztályozzuk, kíváncsian arra, mire lehet képes a csapat a Puskás Arénában.

Természetesen nem tudhatjuk, valóban ilyen felállásban és összeállításban lép-e pályára a portugálok ellen a magyar csapat, de mivel a szurkolók körében is folyamatos beszédtéma, kik játszanak majd, mi várható, megpróbáltunk Marco Rossi szövetségi kapitány fejével gondolkodni, és értékelni azokat, akiknek a véleményünk szerint a legnagyobb esélye van a kezdőcsapatba kerülni.

Nyilván a kategóriák kiválasztása és maga az osztályozás is némileg szubjektív szempontok alapján történt, illetve például az aktuális formát is nehéz „belőni”, hiszen jó néhány hete nincsenek már tétmeccsek. És természetesen még ugyanazon szempontok alapján is nagyon igazságtalan, mondjuk, egy kapust és egy csatárt összehasonlítani – ám abban bízunk, a ráhangolódást mindenképpen szolgálja.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik