A görög lapok szerint a Panathinaikosz jobb volt a Fradinál, többet érdemelt volna

ROCK PÉTERROCK PÉTER
2026.01.23. 08:23
null
Gróf Dávid mögött ünneplik góljukat a görögök (Fotó: Árvai Károly)
Nagy az egyetértés a görögországi sportlapok között abban, hogy a Panathinaikosz három ponttal is gazdagodhatott volna Budapesten, hiszen jobban játszott a Ferencvárosnál az Európa-liga alapszakaszának 7. fordulójában. Hozzáteszik, hogy a legfontosabb, azaz a továbbjutás így is összejött nekik.

„Rafael Benítez tökéletesen olvasta a játékot, csapata szervezetten védekezett. Csakhogy a helyzetek kimaradtak, ez pedig nem fér bele ezen a szinten. Erik Palmer-Brown hibájára nem lehetett számítani, hiszen ő az egész idényben megbízható volt. Lehet, hogy a Panathinaikosz kevesebbet kapott, mint amennyit megérdemelt, de legalább elvégezte a feladatát, megvan a továbbjutás” – fogalmazott véleménycikkében a Gazzetta.gr újságírója, aki kiemelte, hogy a „lóherének” a következő fordulóban úgy kell játszania az AS Roma ellen, mintha az egy döntő lenne, hiszen a sorsolás szempontjából nem mindegy, pontosan hányadik helyen is végez a gárda az alapszakaszban.

Európa-liga
2026.01.22. 22:53

Yusuf tizenegyesére bombagóllal válaszoltak a görögök, továbbra is veretlen a Fradi az El-ben

Egyelőre még nem tudta kiharcolni az egyenes ági továbbjutást a Ferencváros, amely ezúttal sem talált legyőzőre az El-alapszakaszban.

„A Panathinaikosz a továbbjutáson kívül még egy lényeges dolgot elért Budapesten: jobb volt, mint a Ferencváros” – állította magabiztosan a Sportal.gr helyszíni tudósítója.

A FosOnline.gr a görög gólszerző, Anasz Zaruri véleményével jelentkezett: „A legfontosabb az volt számunkra, hogy ne veszítsünk. Ha nem tudsz nyerni, legalább a döntetlent érd el. Mégis sok lehetőségünk adódott arra, hogy eldöntsük a mérkőzést. Mindenesetre az egy pont is értékes a továbbjutás miatt. (…) Éreztem, hogy betalálhatok annál a támadásnál, meg is tettem. De ki kell emelnem a védekezésünket is, a srácok nagyszerű munkát végeztek hátul.”

A görög sajtó elégedett azzal, ahogyan Rafael Benítez felkészítette csapatát (Fotó: Árvai Károly)

A Panathinaikosz csatárgondjaira hívta fel a figyelmet a SportDay.gr, amely úgy tudja, a klub már nézelődik a piacon. Karol Swiderski a sárga lapjai miatt nem játszhat a Roma ellen – ráadásul távozni készül –, Cyriel Dessers sérült, Andreasz Tette pedig nem kerettag az Európa-ligában. Így már csak Milos Pantovics bevethető a poszton.

„A Ferencváros igazi helyzet nélkül szerzett vezetést, a Panathinaikosz pedig a szupercserének, Zarurinak köszönhetően kiharcolta a továbbjutást. Ez a minimum, ami ebből kisülhetett, hiszen Benítez csapata jobban játszott, a győzelmet is megérdemelte volna” – írta a a SporTime.gr a lefújást követően.

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 7. FORDULÓ
FERENCVÁROSI TC–PANATHINAIKOSZ (görög) 1–1 (0–0)
Budapest, Groupama Aréna, 17 879 néző. Vezette: Mikola Balakin (Olekszandr Berkut, Viktor Matyas) – ukránok
FTC: Gróf – I. Cissé, Raemaekers, Szalai G. (Madarász Á., 87.) – Makreckis, Levi (Ötvös, 83.), Júlio Romao, Kanikovszki, Cadu – Yusuf (Joseph, 80.), Zachariassen. Vezetőedző: Robbie Keane
PANATHINAIKOSZ: Lafont – Calabria, Palmer-Brown (Kocirasz, 74.), Ingason, Tuba – Renato Sanches (Zaruri, 74.), Kirjakopulosz (M. Pantovics, 85.) – Chirivella, Bakaszetasz, Pellistri – Swiderski (Taborda, 90+2.). Vezetőedző: Rafael Benítez
Gólszerző: Yusuf (62. – 11-esből), ill. Zaruri (86.)

    
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Lyon76114–3+1118
  2. Aston Villa76111–4+718
  3. Freiburg75210–3+717
  4. Midtjylland751116–8+816
  5. Braga751111–5+616
  6. Roma75212–5+715
  7. FERENCVÁROS74312–7+515
  8. Real Betis742111–6+514
  9. Porto742110–6+414
10. Genk74129–6+313
11. Crvena zvezda74126–5+113
12. PAOK733115–10+512
13. Stuttgart74312–7+512
14. Celta Vigo74314–10+412
15. Bologna733111–7+412
16. Nottingham Forest732211–7+411
17. Viktoria Plzen7257–3+411
18. Fenerbahce73229–6+311
19. Panathinaikosz732210–8+211
20. Dinamo Zagreb731312–14–210
21. Lille73411–9+29
22. Brann Bergen72329–10–19
23. Young Boys7348–13–59
24. Celtic72239–13–48
25. Ludogorec721411–15–47
26. Feyenoord72510–13–36
27. Basel7259–12–36
28. Salzburg7258–12–46
29. FCSB7258–15–76
30. Go Ahead Eagles7256–14–86
31. Rangers71154–11–74
32. Sturm Graz71154–11–74
33. Nice7167–14–73
34. Utrecht7163–11–81
35. Malmö7163–13–101
36. Maccabi Tel-Aviv7162–19–171

 

Legfrissebb hírek

Robbie Keane a kiállításról: Így kiesik még egy labdarúgó, akit a szabály betartása érdekében játszatni tudnék

Labdarúgó NB I
9 órája

Sokkal jobb volt a Ferencváros, két góllal nyert a Paks ellen

Labdarúgó NB I
11 órája

Osváth Attila: Ismerem a paksi csatárokat, tudom, mit várhatok tőlük

Labdarúgó NB I
20 órája

Budaörsön botlott a Fradi, nyolc gólt vágott az Újpest a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 21:30

NB I: Csank János szerint az ETO játssza a legjobb futballt

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 12:55

Az ETO legutóbb abban az évben tudta megverni a Debrecent, amikor negyedszer bajnok lett

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 13:50

Szalai Gábor: Megvan a kupadöntő, most a bajnokságban nyomás alatt akarjuk tartani a győrieket

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 09:18

Görög bajnok lett a Panathinaikosszal a magyar női röplabdások szövetségi kapitánya

Röplabda
2026.04.23. 20:03
Ezek is érdekelhetik