Férfi kézilabda NB I: túl van a műtéten a győriek játékosa

T. Z.T. Z.
2026.03.10. 17:51
null
Fotó: gyorietouni.hu
A férfi kézilabda NB I-ben szereplő ETO University beállója, Szrnka Levente hétfőn sikeres műtéten esett át.

Az ETO játékosa a PLER-Budapest elleni bajnoki első félidejében egy elsőre ártalmatlannak tűnő szituáció után szenvedett súlyos sérülést. A játékosnál Achilles-ín-szakadást állapítottak meg az orvosok, emiatt ebben az idényben már biztosan nem léphet pályára.

Szrna Levente a klub közleménye szerint hétfő délelőtt sikeres műtéten esett át.

„Az Achilles-ín erőteljesen sérült, teljesen elszakadt – mondta a beavatkozást végző dr. Tóth Levente a győriek hivatalos honlapjának.A hétfői operáció jól sikerült, az elszakított Achillest nem csak ínvarrattal rögzítettük, hanem meg is erősítettük. A rekonstruálás folyamán a plantáris ínt is a sérült szalag megerősítésére használtuk. Levire most három hét teljes tehermentesítés vár, összesen hat-nyolc hétig lesz rögzítés a lábán. Ezt követően elkezdődhetnek a részterhelések. A futást körülbelül három hónap elteltével kezdheti el, azaz számára ez az idény biztosan véget ért. Az orvosi stáb feladata az lesz, hogy az következő idényre megfelelő állapotba kerüljön, és visszatérhessen a pályára.”

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézi: visszajutott a Dabas az élvonalba

Kézilabda
2026.04.18. 20:14

Gottfridsson mellett áll a kézilabdázók szervezete a szegedi szerződésbontás ügyében

Kézilabda
2026.04.18. 12:25

Mégsem Kárpáti Krisztián lesz nyártól az ETO University HT vezetőedzője

Kézilabda
2026.04.15. 16:56

Ahmed Hesam: Megtaláltuk az önbizalmunkat

Kézilabda
2026.04.15. 16:25

Mikler Roland: Bízom benne, hogy a legfontosabb időszakban mi leszünk élesebbek

Kézilabda
2026.04.14. 08:23

Az utolsó percekben nyílt ki az olló, a Veszprém hat góllal nyerte meg a Szeged elleni rangadót

Kézilabda
2026.04.13. 19:19

A PLER idegenben nyert a Ferencváros ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.04.11. 20:04

A Tatabánya utolsó másodperces, üres kapus góllal verte meg az ETO-t a férfi kézilabda NB I-ben – videó

Kézilabda
2026.04.10. 19:50
Ezek is érdekelhetik