Sportrádió: Fontos, hogy megéljük a sikert és önbizalmat tankoljunk belőle – Hajnal

2022.09.17. 09:20
null
Hajnal Tamás szerint meg kell élni a sikereket, hogy még éhesebb legyen a Fradi (Fotó: AFP)
Mint ismert, két győzelemmel kezdte a labdarúgó Európa-liga H-csoportját a Ferencváros. A zöld-fehérek sportigazgatója, Hajnal Tamás a Sportrádiónak elmondta, ezeket a sikereket meg kell élnie a csapatnak, hogy az éhségük tovább növekedjen, de a továbbjutáshoz további pontokra van szükségük.

„Nagyon örülünk neki, hogy ilyen fantasztikus rajtot tudtunk venni két nagyon erős csapat legyőzésével, de még van négy mérkőzés, további tizenkét pontot lehet szerezni” – fogalmazott Hajnal Tamás. – Ha csak hat pontnál maradnánk, az nem biztos, hogy elég lenne a továbbjutáshoz, szóval ezt a helyén kell kezelni. Fontos, hogy megéljük a sikert és önbizalmat tankoljunk belőle, hogy a sikerre való éhségünk tovább növekedjen és még többet akarjunk elérni, de még pontokra lesz szükségünk, hogy a csoportból tovább tudjunk jutni” – tette hozzá a zöld-fehérek sportigazgatója, aki elmondta, hogy Sztanyiszlav Csercseszov például ugyanúgy készül a vasárnapi, Bicske elleni Magyar Kupa-mérkőzésre, mint az AS Monaco elleni találkozóra, de szót ejtett arról is, hogy a keret kellően széles és minőségi ahhoz, hogy a vezetőedző rotálni tudja csapatát.

Hajnal a Sportrádiónak még az előttük álló erőltetett menetről is beszélt, hiszen a válogatott szünet után, de még a katari világbajnokság előtt a hazai küzdelmek mellett az El csoportköre is befejeződik, azaz rövid idő alatt négy nemzetközi találkozó is vár az FTC-re.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ
H-CSOPORT
AS Monaco (francia)–Ferencváros 0–1 (0–0)
Monaco,II. Lajos Stadion,3731néző.Vezette:Espen (norvég)
Monaco:Nübel – Disasi, M. Sarr (Boadu, 81.), Badiashile – Vanderson (Aguilar, a szünetben), Yo. Fofana, Mo. Camara, Golovin (Jakobs, 73.), Caio Henrique – K. Diatta (Akliouche, a szünetben), Ben Yedder (Embolo, 65.).Vezetőedző:Philippe Clement
Ferencváros:Dibusz – Wingo, S. Mmaee, Knoester, Botka – Laidouni, Besic (Vécsei, 69.) – Zachariassen (Esiti, 89.), Nguen (Gojak, 63.), Adama Traoré – R. Mmaee (Boli, 63.).Vezetőedző:Sztanyiszlav Csercseszov
Gólszerző:Vécsei (80.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A csoport másik mérkőzésén
Trabzonspor (török)–Crvena zvezda (szerb) 2–1(Hamsík 16., Trézégé 68., ill. V. Nikolics 89.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FERENCVÁROS 2 2 4–2 +2 6
2. Trabzonspor 2 1 1 4–4 0 3
3. Monaco 2 1 1 1–1 0 3
4. Crvena zvezda 2 2 1–3 –2 0

A Nemzeti Sportot Monacóból, a mérkőzésről tudósította:Borbola Bence

Legfrissebb hírek

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
14 órája

Leandro: Kár, hogy Bragában nem volt esélyünk

Európa-liga
16 órája

Dibusz Dénes a Kórusiskolában

Labdarúgó NB I
16 órája

A Ferencváros az eddigi legjobb magyar szereplést fejezte be Európában a csoportkörök bevezetése óta

Európa-liga
17 órája

Márton Gréta szerint innen nehéz lesz befogni a Győrt, Szemerey Zsófi még nem ünnepelne

Kézilabda
2026.03.18. 22:49

„A Ferencváros védelme átjáróháznak bizonyult, Ricardo Horta ragyogott” – portugál lapszemle

Európa-liga
2026.03.18. 22:09

Őrült izgalmak után időn túli hetesgóllal mentett pontot a Fradi az ETO elleni női kézirangadón

Kézilabda
2026.03.18. 21:05

Robbie Keane: Erre a sorozatra csak büszkének lehet lenni

Európa-liga
2026.03.18. 21:01
Ezek is érdekelhetik